Belföld

Nem vicc, kétszer is megbüntethetik egyetlen rossz parkolás miatt

Olvasónk a nagymarosi piacon a Rege fesztiválon vett részt még nyáron. Vett parkolójegyet, és szétnézett, hova állhatna. Elmondása szerint a közelben parkolási lehetőség nemigen volt, mivel az árusok szinte az összes helyet elfoglalták, távolabb a szűk utcákban pedig már úgy álltak az autók, hogy onnan se ki, se be, még gyalog is veszélyesnek látta a közlekedést. Végül talált egy helyet – utóbb kiderült, hogy egy, a fák takarásában lévő parkolni tilos tábla hatálya alatt. Szóval tilosban parkolt, másfél óra hosszat.

Megnézte a fesztivált, és mire visszaért, egy rendőrségi cetlit talált a kocsin – ön tiltott helyen várakozik, kérem távozzon. Akkor még csak egy dolgot furcsállt: kizárólag a magyar autókon látott ilyet, a német rendszámúakon nem. A rendőrök már nem voltak ott, csak a közterület-felügyelők. Tőlük kérdezte, miért a cetli, de azt a választ kapta, a rendőrségen érdeklődjön. Pár nap múlva jött egy 10 ezer forintos csekk, ám legnagyobb meglepetésére nem a rendőrségtől, hanem az önkormányzattól (közterületesektől). A kísérőlevélben pedig az állt, ha nem fizeti be 30 napon belül, akkor feljelentik a rendőrségen. Befizette 4 napon belül.

Aztán pár napra rá a Váci Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya felszólította, hogy tegyen vallomást, mert ismeretlen a tettes. Megtette. Végül szeptemberben jött a rendőrségtől is egy csekk, ez 20 ezer forintos volt. Kelletlenül, de ezt is befizette, mert jogkövető akart lenni, de nem értette, miért jött két bírság egy vétségre.

Először azt hitte, hogy talán azért kapott a rendőrségtől is büntetést, mert esetleg nem érkezett be az önkormányzathoz a bírság. Ezért beküldte a rendőrségnek meg az önkormányzatnak is a befizetett közterületes büntetési csekkszelvény másolatát. De nem erről volt szó. A nagymarosi jegyző, Horváth Béla nekünk is megerősítette, hogy az ő bírságukat az önkormányzat befizetettként tartja nyilván, így nem is tettek feljelentést a rendőrségen. A feljelentést azok a rendőrök tették szerinte, akik a helyszínen a cetlit az autóra rakták.

Vagyis valóban mindkét szerv megbüntette az autóst egyazon szabálysértés miatt. Úgy, hogy a terepen lévő közterületesek tudtak a rendőrség akciójáról, a rendőrség pedig tudhatott a közterületesek büntetéséről, hiszen olvasónk ezt jelezte nekik.

Két büntetés egy vétségért?

De vajon szabályos-e ez? Horváth Béla jegyző azt írta megkeresésünkre: városukban eddig nem fordult elő, hogy a közterület-felügyelő mellett a rendőrség is helyszíni bírsággal sújtsa a gépjárművezetőt. Úgy vélte, az ismételt bírságolásra vagy másik helyszínen elkövetett ismételt szabálysértés miatt kerülhetett sor, vagy mert a szélvédőről valahogy lekerült az értesítő, és ezért szabott ki a rendőrség a közterület-felügyelő után bírságot.

Megnéztük, a közterületesek és a rendőrség bírsága ugyanarra az autóra, ugyanarra a napra vonatkozott. A különbség csak annyi volt, hogy a rendőrség 10:32-re rögzítette a vétséget levelében (a helyszíni cetlin 10:39 szerepelt), a közterületesek pedig 11:25-re. Mivel az autó 10:13-tól 11:35.-ig parkolt a tilosban, mindkét állítás tényszerű. A helyszínt a rendőrségi figyelmeztető cédula csak Fő térként említi, a levélben Fő tér 5. szerepel, a közterületes levélben pedig Fő tér 9. A Google utcaképe ugyanazt a helyet mutatta. Olvasónk pedig azt mondta, fesztiválnézés közben nem parkolt át.

A jegyző leszögezte továbbá, hogy amennyiben a gépkocsi szélvédőjén látható a bírságolásról az értesítő, akkor sem a közterület-felügyelő, sem a rendőrség nem szab ki ugyanazért a szabálysértésért ismételten bírságot. Csakhogy a rendőrségi cetli már egy órája olvasónk autóján volt, amikor visszaérkezett, szóval azt a helyszínen lévő közterületesek is látták. És mivel rá is kérdezett a dologra náluk, mindenképpen tudniuk kellett róla.

A jegyző levele szerint nem szabályos a dupla büntetés, így visszakérdeztünk, létezik-e valamilyen feloldás. Azt válaszolta, hogy mivel a gépjárművezető már megfizette a bírságot a kiküldött értesítő alapján, így

ők azt visszavonni, módosítani, elengedni nem tudják.

Viszont ha a rendőrségtől később kapott bírsághatározatot, tőlük kérheti annak visszavonását, arra hivatkozással, hogy ugyanazon a helyszínen ugyanazon szabálysértés elkövetése miatt bírságolták. Mint írtuk, ezt a csekk elküldésével már megtette olvasónk.

Ugyan nem Budapesten történt az eset, de megkérdeztük a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságát (FORI) is. Azt válaszolták, hogy a közlekedési típusú jogsértésekkel összefüggésben a rendőrségnek, illetve a közterület-felügyelőnek is van hatásköre eljárni. De míg a közterület-felügyelet helyszíni bírság kiszabására jogosult szerv, addig a rendőrség a helyszíni bírság kiszabásán túl, saját hatáskörben és észlelés alapján is folytathat le eljárást.

A konkrét esetben a közterület-felügyelet helyszíni bírságot szabott ki, utólag, levélben. És ők nem raktak mikuláscsomagot az autóra.

A FORI azt is írta, hogy a jogsértéseknél összességében az egyező hatáskörű és illetékességű szervek intézkedéseiben a megelőzés elve érvényesül. Így amennyiben az eljáró szervek a kettős intézkedésről értesülnek, az ügyet kivizsgálják, és szükség esetén a döntést visszavonják – írták. Éppen ezt szeretné olvasónk is.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálata szintén azt válaszolta, hogy ugyanazon szabálysértés csak egy esetben bírálható el. És ha az állampolgár úgy érzi, sérelem érte, jogorvoslati lehetőséggel élhet.

Olvasónk ezzel már próbálkozott, kétszer is, egyszer amikor elküldte a közterületes csekk másolatát, és egy hónapja levelet is írt a rendőrségnek meg a jegyzőnek is, sérelmezve a dupla büntetést. Azonban eddig nem úgy tűnik, hogy bármelyik is vissza akarná vonni a maga büntetését. De mivel a jegyző azt írta, a rendőrségnek kellene visszavonnia a bírságot, fut még egy kört.

Elvileg nincs kivételezés sem

A tilosban parkoló autók szelektív büntetését (a német autók nem kaptak rendőrségi cetlit) firtató kérdésünkre a FORI azt írta, a közterület-felügyelő a törvény alapján köteles intézkedni, ha illetékességi területén jogszabálysértést észlel. Nagymaros jegyzője ennél konkrétabb volt: ha több gépjárművezető ugyanazon helyszínen és időpontban követ el szabálysértést, akkor a közterület-felügyelő köteles mindenkivel szemben kiszabni a bírságot. Vagyis elvileg a közterületeseknél nincs kivételezés. Az ORFK kicsit megkerülve a kérdést a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló BM-rendeletre hivatkozott, mely szerint a rendőr szabálysértés észlelése esetén feljelentést tesz, vagy – jogszabály által meghatározott esetekben – helyszíni bírságot szab ki, vagy ha a szabálysértési eljárásról szóló törvényben megállapított feltételek fennállnak, szóbeli figyelmeztetést alkalmazhat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik