Nemrég derült ki, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) gyakorlatilag kitiltotta a Magyar Helsinki Bizottságot azzal, hogy felmondta a meglévő megállapodást, hogy a civil szervezet ellenőrizheti a börtönkörülményeket (mindezt a börtönrádió szanálása és a Vöröskereszt kiebrudalása után). Az egyik fő gond az volt már korábban is, hogy brutálisan magas áron, 93 forintos percdíjjal telefonálhatnak a rabok – írja a 444.
Ennek most nekiment bíróságon a Helsinki, pontosabban meg akarták tudni, miért ennyi az annyi. Egy másodfokú ítélet kellett, hogy kiadják a kapcsolódó dokumentumokat. Fontos tudni, hogy az elítéltek a büntetésükben meghatározott gyakorisággal hívhatnak fel meghatározott kinti kapcsolattartókat.
A Helsinki szerint egyre több panasz érkezett a rabok felől arra, hogy az irreálisan magas percdíjat alig tudják kigazdálkodni. A börtönmunka révén ugyanis havi pár tízezer forintot kapnak csak. Mindez azért nem csak luxus, mert az elítélt visszailleszkedésében fontos szerepet játszik, mennyit tudja tartani a kapcsolatot a külvilággal – érvel a szervezet.
A kikért közadatokból kiderül, egyetlen érvényes ajánlatot kapott a BVOP, a Magyar Telekom és leányvállalata, a Mobil Kapcsolat Kft. volt ez. Ez furcsa a Helsinki Bizottság szerint, mert ez biztos üzlet, évi több százmillió forintos bevétel jöhet be ebből, különösebb fejlesztést és befektetést sem igényel.
Mindenesetre 2015 áprilisában négy évre szerződést kötöttek a Telekommal. A megállapodás értelmében az elítélt kap egy butatelefont ami bruttó 2121 forintba kerül, de ha cserélni kell, azért már 13 752 forintot is elkérnek. A meghibásodás esetén a bevizsgálási díj 3000, a javítási díj óránként nettó 5490 forint. A Helsinki Bizottság ezért nem érti, miért kell a börtönökben ezzel feszültséget szítani, a szolgáltatónak pedig extraprofitot biztosítani. Ahogy írják:
Felfoghatatlan, a fogvatartottnak miért kell kétszer, háromszor többet fizetnie a telefonálásért, mint a kinti életében. Miért kell a bekerülési ár hatszorosát kifizetni egy pótolható készülékért, kétszeresét a bevizsgálásért, valamint háromszorosát egy órányi javításért?
(Kiemelt fotó: 24.hu / Bielik István)