Belföld

Megszerezte a TV2 a Bajnokok Ligája közvetítésének jogát

Újabb sportjogot szerzett meg a TV2 Csoport, az UEFA-val kötött szerződés értelmében a 2018-2021-es szezonban a TV2 nézői is követhetik a BL mérkőzéseit.

Minden játéknapon adnak majd meccset a legrangosabb sorozatból.

Az MTVA a múlt héten jelentette be, hogy a 2018 és 2021 között is az M4 Sport csatornán lesz látható a labdarúgó Bajnokok Ligája. Úgy tudjuk, az MTVA szerződése úgynevezett “A” típusú jogokra vonatkozik, míg a TV2 Csoport a “B” típusból vásárolt. Iparági források szerint a két cég együttesen legalább 9-10 millió eurót fizethet a csomagokért, de erről hivatalos információ egyelőre nincs, mivel a legutóbb 87 milliárd forintból működő MTVA múlt hét óta nem válaszolt ezzel kapcsolatos kérdésünkre. Természetesen küldünk kérdést a pénzügyi beszámolója szerint 7,5 milliárd forint veszteséggel működő TV2-nek is, hátha elmondják, ők mennyit fizetnek az UEFA-nak a jogokért. A TV2 Csoport egyébként várhatóan főleg a Spíler TV nevű sportcsatornán fogja adni a Bajnokok Ligáját.

Vaszily Miklós
Ismét évekre az MTVA-nál a Bajnokok Ligája
2018 és 2021 között is az állami M4 Sporton lesz látható a labdarúgó Bajnokok Ligája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik