Belföld

Feljelentik Németh Szilárdot

A Fidesz-alelnök megnevezett három „potenciális zavargót”, ami amellett, hogy az érintettek jó hírnevét sérti, a minősített információval való visszaélést is kimerítheti.

Feljelentést kezdeményez Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje Németh Szilárd Fidesz-alelnök ellen – közölte az ellenzéki párt szóvivője, Kanász-Nagy Máté.

A közleményben az áll: az LMP megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a nemzetbiztonsági bizottság keddi zárt ülése után Németh a testület alelnökeként megnevezett három civil aktivistát, akiknek a nevei az ülésen hangoztak el, így minősített információval élt vissza.

Emlékezetes: Németh Szilárd arról beszélt, hogy Gulyás Márton aktivista, Schilling Árpád színházi rendező és Vágó Gábor volt országgyűlési képviselő „erőszakos eszközökkel akarják ősszel elmozdítani helyéről a kormányt”. Az alelnök szerint ezt titkosszolgálati információk támasztják alá, a bizottság ellenzéki tagjai szerint azonban ilyen bizonyítékok egyszerűen nem hangoztak el.

Szél szerint Németh Szilárd kimerítette a Büntetőtörvénykönyv 265. § tényállását, mely szerint aki minősített adatot jogosulatlan személy részére hozzáférhetővé tesz, büntetőjogi visszaélést követ el. A miniszterelnök-jelölt szerint Németh kijelentései az érintettek becsületét és jó hírnevét is sértik, így a személyiségi jogok érvényesítésében felajánlja a párt a segítségét.

A Fidesz rémképgyártása odáig fajult, hogy a legsötétebb pártállami időket idézve stigmatizálnak civileket. Az LMP hangsúlyozza: ha bármilyen fizikai erőszak történik, az kizárólag a Fidesz felelőssége

– áll a közleményben, amelynek végén felszólítják a Fidesz-kormányt, hogy fejezze be a gyűlöletkeltést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik