Fesztiváltüntetés, a politikamentes tüntetés

A CEU-s tiltakozási hullám az ötödik tüntetésnél tart, a kormányt és az államfőt azonban eddig nem hatotta meg a tömeg elszántsága. Az utcai vonulás ugyanakkor bizonyított nyomásgyakorlási eszköz, annak koreográfiája az utóbbi 200 évben alig változott, igaz, bizonyos társadalmi változások csökkentették erejét az utóbbi időben.

Ezek a változások a köztér és a szervezetek szerepéhez kötődnek és hatással vannak arra is, hogy végső soron figyelembe veszi-e a kormány a tüntetők követelését, valamint arra is, hogy lesznek-e hosszú távú következményei a CEU-s tüntetéseknek.

A mozgalomkutatásban megszokott, hogy különbséget tesznek zárt és nyitott rendszerek között. Az Orbán-rezsim különlegessége, hogy miközben a közélet zárt, hiszen a kormány nem ismeri el a civil szereplőket, központosít, addig a köztér nyitott. A tüntetések fő helyszínének tekinthető fővárosban az utóbbi években olyan változások történtek, amelyek kinyitották a közteret. Budapesten bevezették a Bubit és szinte dugók vannak tavasztól a kerékpárutakon, esténként hömpölyögnek az emberek a bulinegyedben, a régi tűzfalakat kortárs művészek által festett képek fedik. Ha az ember a belvárosban sétál, nem is gondolná, hogy éppen egy illiberális, putyinizálódó rendszer fővárosában van.

A Fidesz konzervativizmusa nem terjed ki odáig, hogy ellehetetlenítené a romkocsmákat, a zenei fesztiválokat. A nemzeti, keresztény politika jól megfér a fogyasztási liberalizmussal. Ez azonban azt is jelenti, hogy a közösségi köztéri lét politikai jelentősége elvész.

Tavaly nyáron a lezárt Szabadság hídon százak élvezték a közösségivé vált közteret, de nem tiltakoztak azért, hogy megvédjék a beépítéstől a Városligetet. Az 1990-es évek óta a tüntetések gyakran fesztiváljelleget öltenek, keverednek a műfajok, létrejött a protesztivál.

Ezzel azonban elmosódik a politikai jelleg, az utcai tüntetés egy, a több köztéri lét közül. Pesten menetrendszerűen vonulgatnak kurjongató, kántáló külföldi fiatalok, alig lehetett megkülönböztetni őket a vasárnapi és szerdai tüntetőktől.

A második lényeges változás, ami befolyásolja az utcai tüntetések erejét, az a szervezetek csökkenő jelentősége. Az emberek kevésbé hajlandóak elköteleződni egy-egy civil vagy politikai szervezet mellett, nyűg az azzal járó munka. A bekapcsolódás nem a szervezeti tagságon vagy közelségen, hanem a digitális hálózatokon, a közösségi médián múlik. Ez lehetőséget ad arra, hogy több ügyben is aktív legyen az illető, de csökkenti az elkötelezettséget.

A Facebookon szerveződő tüntetésekből a mögöttük álló szervezetek nem tudnak profitálni. Valószínű, hogy sok tüntető nem tudná megmondani, kik szervezték az adott eseményt. A tüntetések viszont jó alkalmat jelentenének a szervezeteknek, hogy új tagokat toborozzanak, megismertessék magukat, céljaikat a közvéleménnyel. A tüntetéseken felgyülemlő energiát, a megugró közéleti érdeklődést, tenni akarást nem lehet szervezeti aktivitásba csatornázni, ezzel pedig csökken az utcai tiltakozások hosszú távú hatása.

A köztér és a szervezetek megváltozott szerepe többszörösen hat a liberális és baloldali tiltakozásokra. A jobboldal civiljeire ugyanis kevésbé jellemző a fogyasztási liberalizmus és erősebben kötődnek formális szervezetekhez, pártokhoz.

A tüntetések hatásával kapcsolatos elvárások helyes megfogalmazása és a hatékony stratégia kijelölése érdekében szükség van figyelembe venni a fenti tényezőket.

Mikecz Dániel