Belföld

Készült egy tökéletes film a nyugdíjasokról, de a TV2 propagandacélokra használta fel

November 29-én Orbán Viktor bejelentette, hogy minden magyar nyugdíjas 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kap karácsonyra. A BUÉK és a Magyar csapat – “…még 50 perc…” című filmek alkotói úgy döntöttek, összeraknak egy kisfilmet, ami a nyugdíjasokról szól. Az Ajándék című alkotás először a 444-en jelent meg.

A miniszterelnök ajándéka tökéletes alkalom volt a film készítőinek, hogy egy olyan korosztályról készítsenek anyagot, akikről kevés szó esik.

Annak ellenére, hogy Magyarországon több mint 2 millió nyugdíjas korú él, ez a generáció rendkívül alulreprezentált a médiában. Az idősek nem csak a munkaerőpiacról szorulnak ki, hanem a kulturális életből és a társadalmi vitákból is

– írták.

Céljuk az volt, hogy eltérő körülmények között élő nyugdíjasok bevonásával olyan platformot teremtsenek, ahol az ő szemszögükből tekinthetünk rá a társadalmunkra. Ez sikerült is, mert jól látszik, milyen problémákkal küzdenek a magyar nyugdíjasok, milyen körülmények között, hogyan élik hétköznapjaikat. A csaknem 22 perc alatt látunk jobb módú nyugdíjasokat is, de az is szembetűnő, hogy sokak számára a hús megvásárlása már ünnepnap. Politikai nézeteik is különbözőek, van, aki örül Orbánék ajándékának, más nincsen elájulva a 10 ezer forintos utalványtól. Különböző nézőpontokat, véleményeket mutatnak be, fontos kérdésekre keresnek válaszokat.

Egyben van értelme, ha csak részleteket szedünk ki belőle, az egész elveszíti lényegét.

A TV2 ezt mégis megtette. 

A hétfő esti Tények adásában “13 ezer nyugdíjas ajándéka a Postán” címmel több részletet is mutattak a filmből.

De válogattak, nem azt a részt tették bele, amikor egy romos házban, borzalmas körülmények között élő nő azt mondja:

Miért nem pénzben adták?

Inkább azt a részt vágták be, amikor a férfi azt mondja,

tegyük össze a két kezünket, hogy kaptunk egy kis segítséget.

A film egy kiváló korrajzot ad mai magyar nyugdíjasokról, amit a TV2 propagandacélokra használt fel. Kálmán Mátyás, a film egyik producere a 24.hu-nak elmondta, nem tudott arról, hogy a Tények felhasználta egyik anyagához kisfilmjüket. Hozzátette, céljuk az volt, hogy színes képet fessenek az idős generációról.

Megkérdeztük a TV2-től, kértek-e engedélyt az alkotóktól a kisfilm felhasználásához, valamint, hogy miért éppen azokat a részeket válogatták ki, amik belekerültek az adásba?

Válaszukban azt írták,
Jóhiszeműen jártunk el, az idézés szabályai szerint, a riportban a forrást megjelöltük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik