Belföld

Orbán: 1,6 százalékos lesz a nyugdíjemelés

Még idén adnak 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt is.

Jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, emellett még az idén minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt – közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Idősek Tanácsa ülése után.

A kormányfő az Országházban tett nyilatkozatában elmondta: az idén keletkező költségvetési többletből kap minden nyugdíjas 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt a tervek szerint még karácsony előtt, de legkésőbb a két ünnep között.

Ez egy gesztus, a nyugdíjasok iránti tisztelet kifejezése.

Orbán Viktor azt is megerősítette, hogy a 2017-re tervezett nyugdíjemelés mértékét 0,9-ről 1,6 százalékra emelik. A kormányfő korábban elismerte, hogy akik kritizálják a csekély mértékű nyugdíjemelést, azoknak igazuk van. A 0,9 százalék bántott minden nyugdíjast, amit ő is megértett. Néhány napja a Világgazdaságnak azt mondta, a nyugdíjasokkal kötött megállapodás értelmében megtartják a nyugdíjak reálértékét. Azt eddig is betartották, sőt túlteljesítették, reálérték-növekedést értek el.

A kormányfő – akkor először beszélt arról, hogy akár új nyugdíjszámítási szabályok is jöhetnek.

Természetesen tudjuk, hogy nem könnyű az idősek élete. Az, hogy milyen új számítási rendszer legyen, egy többéves, még előttünk álló vita, amely szakmai körökben el is kezdődött, és bátorítom, hogy folytassák.

Szerinte most a nyugdíjrendszer határait nem lehet feszegetni.

Amit tehetünk, az a megélhetési költségek csökkentése, ebben nagy szerepe van az általános forgalmi adó leszállításának.

Korábban volt olyan nyugdíjas szervezet, amely azt kérte magától a kormányfőtől, hogy ne egységes legyen a nyugdíjemelés, hanem az országos átlagnyugdíjra jutó emelést kapja mindenki forintosítva, függetlenül járandóságától. Jelenleg az egymilliós és a százezres nyugdíj után is 1,6 százalékos emelés jár. A nyugdíjasok kétharmadánál így hiába csökkent a reálérték, a statisztikák torz képet mutatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik