Média

Nagy pácban a TV2

(Kiemelt képen: Márton Adrienn és Pataky Péter, a Chili TV képernyősei)
(Kiemelt képen: Márton Adrienn és Pataky Péter, a Chili TV képernyősei)
A bíróság egy ideiglenes intézkedés keretében eltiltotta Andy Vajna tévétársaságát attól, hogy a konkurens Paprika TV nevére emlékeztető Chili TV néven működtesse gasztrocsatornáját, ám Vajnáék, akiknek nem ez az első névhasználati vitája, hiszen korábban hasonló problémákba futottak bele a Joy TV és a Zenebutik kapcsán is - továbbra is használják a nevet. Az MTVA eközben több mint 40 ezer forintot kérne azért, hogy személyesen betekinthessünk a TV2-vel kötött szerződéseikbe.

Egyelőre a TV2-re nézve csúfos kimenetelűnek tűnő jogvitába keveredett az Andy Vajna kormánybiztos által felvásárolt TV2 Zrt. a rivális AMC Networks televíziós médiavállalattal, az AMC, a Sport 1 és a Sport 2, valamint a TV Paprika csatornák tulajdonosával. Vajnáék ugyanis – ahogyan arról tavaly májusban már beszámoltunk – megpróbálták levédeni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) a Chili TV elnevezést és a hozzá tartozó logótervet (ábrát), ám a Chili TV és a Paprika TV elnevezés közötti hasonlóságra hivatkozva megtámadta a TV2 védjegyoltalmi eljárását az AMC a hivatalnál, mivel úgy gondolták, hogy a két név közötti erős hasonlóság megtévesztő, és ezzel Vajnáék megsértik a piacon régebb óta jelenlévő Paprika TV gasztrocsatorna védjegyéhez fűződő jogokat.

 

A Chili TV eredetileg levédeni tervezett logója
A Chili TV eredetileg levédeni tervezett logója egy paprikával
A Chili TV jelenlegi logója
A Chili TV jelenlegi logója

Már a bíróság is eltiltotta Vajnáékat a névhasználattól, de hiába

A comment:com blog most azt írja, hogy bár az SZTNH ennek a kérelemnek helyt adott, a TV2 csak a logón hajtott végre némi változtatást, és mégis ilyen néven kezdte meg az új tematikus csatornája továbbítását tavaly szeptemberben. Emiatt a rivális AMC bírósághoz is fordult. A bíróság pedig helyt is adott az AMC ideiglenes intézkedésre irányuló kérelmének, így a TV2 Zrt. idén január 4. óta a blog szerint nem használhatná a Chili TV elnevezést. A bírósági döntés ellenére azonban változatlanul ilyen néven üzemeltetik a csatornát. A blog kereste a csatornát, hogy ezt mégis hogy, ha egyszer bírósági eltiltás van, de mostanáig nem válaszoltak nekik.

(Frissítés: időközben az AMC Networks Central Europe Kft. is bejelentette, hogy kérelme nyomán a Fővárosi Törvényszék ideiglenes intézkedésben kötelezte a TV2-t, hogy hagyjon fel a „Chili TV” megjelölés televíziós szórakoztatás és televíziós programok készítése körében történő használatával, továbbá e szolgáltatásainak chilitv.tv internetes oldalon történő reklámozásával és a chilitv.tv domain név használatával. Ebben azt is írják, hogy a Fővárosi Törvényszék most fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható végzésében kötelezte a TV2-t, hogy a végzés kézbesítését követő napon hagyja abba a „Chili TV” név használatát.)

A Marquard Mediával is vitájuk van

A TV2-nek nem az első jogvitája. Tavaly elsőként számoltunk be róla, hogy a Marquard Mediával is jogvitájuk alakult ki, mert a Marquardé a Joy védjegy (ilyen néven van magazinjuk), ám ennek ellenére a TV2 megkísérelte levédeni a joytv.hu internetes végződést, valamint JoyTV néven indított volna televíziót, melyhez védjegyoltalmi eljárást is kezdeményezett. Vajnáék azonban a név megtévesztő jellege miatt nem tudták megkezdeni a név tényleges használatát, a Marquard-cég ugyanis nem hagyta, hogy rátenyereljenek a márkájára.

A Zenebutik névből is vita lett

Kialakult egy másik visszás helyzet is. Vajnáék ugyanis annak ellenére indítottak Zenebutik TV néven zenecsatornát, hogy Zenebutik néven látható több évtizede a közmédiában műsor Juhász Előd szerkesztésében. (Juhász annak idején a 24.hu-tól értesült először arról, hogy a műsorával egyező néven indítanak Vajnáék tévécsatornát). A TV2 és az MTVA sokáig azzal hárította el a jogvitával kapcsolatos érdeklődő megkereséseinket, hogy még mindig csak egyeztetnek a névről. Egy ideje viszont azt mondják, csak pénzért hajlandók megmutatni a vonatkozó szerződést.

43.400 Ft-ért megnézhetjük a TV2-vel kötött szerződéseket

Épp néhány hete is kértük az MTVA-t, mutassák meg a TV2-vel kötött, közérdekű adatnak minősülő szerződéseiket, de ezt azzal akadályozták, hogy a szerződésekbe történő személyes betekintésért 43.400 Ft munkadíjat követeltek volna tőlünk, mert szerintük az összes szerződés bemutatása 15 munkaórát igényelne. Ezt az összeget azonban túlzónak találjuk, ráadásul ha a közmédia transzparensen működne, akkor ezeket a szerződéseket külön kérés nélkül is feltöltené a honlapjára, bárki számára elérhető formában.

Ezért egyelőre nem tudjuk, van-e egyáltalán bármiféle megállapodása a TV2-nek a Zenebutik névhasználatra vonatkozóan az MTVA-val, illetve ha igen, fizet-e a több évtizeden át épített márkanév használatért a 80 milliárd forintnyi közpénzből működő intézménynek a kormánybiztos vállalata.

(Kiemelt képen Márton Adrienn és Pataky Péter, a Chili TV képernyősei)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik