Belföld

A korábbi szűkös esztendők után stabilizálódott a BKV anyagi helyzete

A korábban előforduló likviditáshiányos helyzetekhez képest a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt. pénzügyi helyzete stabilizálódott és a folyamatos működéshez szükséges források rendelkezésre állnak - írta a Világgazdaság hétfői írásában.

A lap a hozzátette: ennek hátterében az áll, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt.-vel kötött közszolgáltatási szerződésnek megfelelően a BKK és

a főváros ezúttal megfelelő időben és megfelelő mennyiségben adagolja a BVK működtetéséhez szükséges forrásokat. 

Felidézték: a BKV Zrt. likviditási problémáit korábban többnyire a hiteltörlesztési kényszer okozta, azonban ezt a problémát a tavalyi adósságkonszolidáció – amikor a kormány átvállalta a BKV-tól az 53 milliárd forintos adósságot – megoldotta. A cég az utóbbi négy évben már nem vett fel működési hitelt, üzemi szinten pedig 2011 óta nyereséges – jegyezte meg a Világgazdaság.

A lap a BKV-ra hivatkozva azt is írta,

a társaság idei nettó árbevétele megközelíti a 120 milliárd forintot,

de ez elmarad a tavalyitól és tavalyelőttitől, amit elsősorban a csökkenő járatmegrendelés magyaráz, amiben a buszjárat-kiszervezés és a HÉV-ágazat kiválása is közrejátszott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik