Belföld

Zsákba tette és autóval vitte a jászsági erdőszélre a megölt nőt gyilkosa – szörnyű részletek, fotók

Azt hitte, soha nem derül ki, hogy megölte párját az a 35 éves jászfelsőszentgyörgyi férfi, akit múlt héten vettek őrizetbe a rendőrök. Az édesanyja ugyan sejtette, hogy köze lehet a nő eltűnéséhez, de soha nem beszéltek erről.

“A nő akarta felnevelni a gyermekeit”

“Zavart minket a megoldatlan ügy, a három gyerek nem tudta, hol az édesanyja, ezért főkapitányi utasításra idén júliusban nyomozócsoport alakult az eltűnt nő titkának felderítésére.  Részletesen elemeztük a beszerzett adatokat, annyit tudtunk, hogy a nő utoljára volt párja, a jászfelsőszentgyörgyi T. Gábor lakására indult meglátogatni közös gyereküket. A nő akarta felnevelni a gyermekeit” – mondta a Zsaru magazinnak Nagy Atilla alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt fővizsgálója.

A körözési eljárás lehetővé teszi, hogy a tanúkat poligráfos hazugságvizsgálat alá vessék, amit november elején mind a volt élettárs, mind annak édesanyja önként vállalt. Azt mondták a rendőröknek,  legalább megnyugszik a falu, mert őket okolják a mindenki által szeretett nő eltűnése miatt, pedig nekik semmi közük hozzá.

Anya és fia is beszélni kezdett

“Mi sejtettük, hogy ez így nem igaz, s jól jött a nyomozásnak, hogy vállalták a vizsgálatot.  November 9-én egymástól elkülönítve kezdtük el az anya és fia vizsgálatát, és a szakértő délután a kérdésekre adott válaszok alapján arra a megállapításra jutott, a férfi mély, sötét titkokat rejt az eltűnt nőről, tudja, hogy halott, s ő a felelős a haláláért. Ekkor T. Gábort már nem tanúként, hanem emberölés gyanúsítottjaként hallgattuk ki, a jól felépített kihallgatási taktika szerint váltva egymást, kicserélve az információkat a vele párhuzamosan, tanúként kihallgatott édesanyjától kapott válaszokból. A férfi hajnalig, 1 óra 50 percig bírta, ekkor ismerte be, hogy megölte a nőt, s miután legördült róla a titok köve, részletesen elmondott mindent” – mondta  Gecse Krisztina törzszászlós, nyomozó.

Amikor a gyanúsított  az anyja rájött, hogy nem lehet tovább leplezni a gyilkosságot, bocsánatot kért, amiért hazudott a rendőrségnek.

Fotó: André, Rendőrség
Fotó: André, Rendőrség

Husánggal vagy szerszámnyéllel ölte meg

A férfi elmondta, 2015. március 21-én háza teraszán beszélgetett volt párjával. Egy hétköznapi dolgon vesztek össze, ám benne már akkora volt a feszültség, hogy felkapott a földről egy husángot vagy szerszámnyelet – erre nem emlékezett pontosan –, és többször fejbe vágta az asszonyt. Az áldozat összeesett, a férfi szerint az udvaron meg is halt. T. Gábor a nő holttestét egy műanyag zsákba tette, autóval kivitte a falutól három kilométerre lévő erdőbe, és elásta a Zagyva árterében.

Napfelkeltekor nyomozók, bűnügyi technikusok lepték el a szentgyörgyi árteret. T. Gábor egy jellegzetes fához viszonyítva mutatta meg, hol rejtette el a holttestet. Az eltelt több mint másfél év alatt kicsit megváltozott az ártér, a gyanúsított is elbizonytalanodott. A helyszínelők földradarral vizsgálták a talajt, egy munkagép is segített az ásásban. Több mázsa elföldelt szemét, kutyatetem előkerülése után délután találták meg az asszony maradványait. Elsődlegesen a ruhája alapján azonosították, a végleges döntést a DNS-vizsgálat elvégzése után lehet majd kimondani. A műanyag zsákba csomagolt holttestet az alatta lévő földdel együtt emelték ki, és vitték igazságügyi orvostani boncolásra. Ott állapítják majd meg a halál tényleges okát és időpontját.

Fotó: André, Rendőrség
Fotó: André, Rendőrség
Olvasói sztorik