Hogyan sikerült keresztülvinni a Filmalapon ezt a sztorit? Hiszen a Kút nem egy klasszikus zsánerfilm, de nem is művészfilm.
Való igaz, hogy a Filmalap szemlátomást ezen filmeket támogatja jobban, a Kút meg a kettő között van. Nem fogunk nívós fesztiválon díjat elhozni – bár persze remélem, hogy eljut filmes mustrákra –, mert nem egy tipikus fesztiválfilm, de azt sem hiszem, hogy majd hencegni lehet a nézőszámokkal. Ettől függetlenül meglepően gyorsan átment az ötlet, jó volt a forgatókönyv fogadtatása, és a döntőbizottság is szerette. Javasoltak ugyan egy másik befejezést, meg is próbáltam átírni, de aztán úgy éreztem, nem nagyon működne. Kértem Pusztai Ferencet, a producert, hogy jelezze, a korábbival szeretnénk pályázni, és végül átment a dolog.
Ekkora suttyókat! Mégis imádjuk őket
Gigor Attila megcsinálta, már megint, még mindig. Nyomorturizmus! A balfék bosszúja! A szerelem a Ladán a legforróbb! A Kút, akár szimbolistába’ nézzük, akár suttyófilmként, briliáns. Kritika.
Honnan jött a Kút ötlete?
Szerelmes filmet akartam készíteni. Az volt az első ötletem, hogy ám ő nem feltétlenül akarja, hogy megmentsék, ugyanis nincs rászorulva. Akkor még Dél-Afrikában helyszíneltünk egy másik filmterv okán, és ott jutott eszembe, milyen jól nézne ki ez a film is egy olyan kietlen tájon. Aztán szép lassan visszagördült az egész Magyarországra. De az, hogy egy helyszínen játszódjon, és pont egy benzinkúton, az kb. az utolsók között jutott eszembe, mielőtt elkezdtem írni.
Végig kamaradrámában gondolkodtál?
Nem klasszikus kamaradráma, mert az egy tér valójában öt helyszínt jelent. Ráadásul utóbb alakult így, mert volt egy hétperces jelenet, amikor elhagyják a kutat, de azt egy az egyben kivágtunk a filmből, mert nagyon levált az egészről.
Azt azért érezni, hogy évekig írtad és rendezted a Terápiát, hiszen a kamaradráma jelleg és a beszélőfejes történetmesélés is hasonló.
Igen, kimondottan inspirált a Terápia. Ha akarnám, se tudnám letagadni. Nagyon ösztönző volt ez a kimondottan ősi történetmesélés, amit képvisel. Hiszen amikor beszélgetünk, és mesélek neked az első szerelmemről, te biztosan egy teljesen másik helyszínen egy teljesen másik lányt fogsz elképzelni, de a sztori mégis ugyanaz lenne. Ez annyira beakadt nálam a Terápiánál, hogy muszáj volt becsempésznem a Kútba is. Ha nem lenne a Terápia, valószínűleg a Kút sem készül el.
Mi az oka annak, hogy a 2008-as A nyomozó óta ez az első nagyjátékfilmed?
Egyrészt nem arra tettem fel az életemet, hogy mindenképp nagyjátékfilmeket rendezzek, másrészt bármi, Sokkal innovatívabb dolgokat lehet csinálni a televízióban, mint a vásznon, külföldön és Magyarországon egyaránt. Harmadrészt az a filmterv, amit ebben az időszakban, négy évig írtam (Az ember, akit nem lőttek le), nagyon nehezen akart összeállni, és amikor már úgy tűnt, lesz költségvetése, akkor meg én bizonytalanodtam el, hogy van-e olyan jó, mint amilyen sokba kerülne. Ezért inkább azt kértem Pusztai Ferenctől, nézzük meg, mit szól a Filmalap a Kút forgatókönyvéhez.
Az ember, akit nem lőttek le sztoriját teljesen elengedted?
Nem. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fogok érezni a napokban-hetekben, ha netán meg merem újra nézni két év után. Nagyon szeretnék rájönni, mi a bajom vele. Lehet, hogy most már pont eltelt annyi idő, hogy bizonyos távolságból tudom szemlélni. Mindig az a nehéz az írásban és a rendezésben, hogy néha a legelemibb hibákat sem veszed észre, pedig ott vannak a szemed előtt. Szelektív vakságod lesz. Másrészt azt éreztem a témával kapcsolatban, hogy fejben ugyan tök jól összeállt, de az a baj, hogy csak fejben. Az pedig régen rossz, hiszen kimódolt, szögletes dolog lesz a végeredmény, és nem lesz szíve.
Mennyire vonsz be másokat az írói munkába, hogy ez ne történjen meg?
A HBO-s lét egyik nagy tanulsága, hogy kifejezetten jó csapatban dolgozni, mert sokkal gyorsabb és hatékonyabb, mintha csak egyedül merengek egy kávézóban, és már a negyedik kör pasziánszjátszmát tolom le, mert nincs ihletem. Csapatban hétről hétre be kell dobni valami ötletet, amire kapsz is visszajelzést. A Kutat is így írtam Zomborácz Virággal, Nagypál Orsival és Lengyel Balázzsal. Hetente összejártunk és mindig valakinek a projektjéről beszélgettünk. A nyomozó szkriptje is egy jól működő forgatókönyv volt, de nagyon magányosan írtam, vagyis valószínűleg nem tartott volna négy évig, ha van már akkor is egy ilyen csapat, akikkel össze tudok járni.
Ha jól tudom, a színház is vonz.
Igen, bár, a színházi darabok esetében még bizonytalanabb vagyok magamban, ott még inkább szükségem van erős szövegre, sőt erős csapattagokra is. Például egy díszlettervezőre, ami legalább olyan fontos, mint a filmnél az operatőr. Akkor sem tudok nemet mondani a színházra, ha nagyon szeretnék együtt dolgozni egy társulattal. Tehát ha a színészek érdekelnek, akkor szinte az anyag is másodlagos. Legutóbb, amikor tavaly a Centrálban rendeztem, Pokorny Lia és Pogány Jutka vonzott. Emellett rajongok a színházi nevelési előadásokért is.
Miért?
Ezeknek látom igazán értelmét. Ugyanis az a legnagyobb probléma a színházzal, meg a művészfilmekkel is, hogy azok ülnek be rá, akik amúgy is jegyet váltanak ezekre. Ugyanazokat a gondolatokat recikláljuk, és nagyon nehéz valódi kommunikációt folytatni a nézővel. Ha megnézed a belvárosi színházak nagy részét, jól öltözött emberek beülnek, kultúrát fogyasztanak, aztán elégedetten hazamennek. Ehhez képest a színházi nevelés lehetőséget ad arra, hogy az egészen rossz körülmények között működő általános- és középiskoláktól a börtönökig mindenhová eljussunk, és olyan embereket szólítsunk meg, illetve gondolkodásra késztessünk a történetmesélésen keresztül, akikről már lemondott a társadalom, vagy hamarosan le fog. Minél szegényebb, marginálisabb környezetbe látogatsz, annál jobban meghálálja a figyelmet. Hiszen ezek azok az emberek, akikre senki sem figyel. Én is gyűlöltem az Antigonét tizennégy évesen, ezért akartam megcsinálni, hogy azt az egyszerű gondolatot átvigyük: nem azért klasszikus valami, mert a tanárnéni azt mondja, hanem attól, hogy amíg ember az ember, ezek a helyzetek elő fognak állni. Mert valaki megírta 2000 évvel ezelőtt, és neked közöd van hozzá.
Sorozat, nagyjátékfilm, színház. Miben alkotsz legközelebb? Képregényt írsz?
Fura, hogy mondod, mert eszembe jutott már. Van egy mese, amit nemrég kezdtem írni, viszont leforgatni sosem lehetne, ezért azon gondolkodtam, hogyha a végére érek, a sztorit képregényként tudnám elképzelni. Viszont olyan szerencsém van, hogy egy másik nagy gyerekkori vágyam is megvalósult. Van ugyanis egy cég, ahol számítógépes játékokhoz rendezek átvezető videókat és trailereket. Ahogy a HBO-nál egy „írósuli” volt a Terápia eddigi két évada, addig itt azzal, hogy motion capture-rel fogatunk, egy „rendezői iskolát” végzek.
