Lázár feljelentésre számít a felcsúti kisvasút miatt
Arra a felvetésre, hogy a felcsúti kisvasúton nagyon kevesen utaznak, Lázár azt mondta: örül annak, hogy a két újságíró, aki erről írt, hozzájárult, hogy ennyivel is nagyobb legyen a forgalom. Közölte: a nyári szezon után lehet mérlegelni, és az is megelégedéssel tölti el, hogy az újságírók felhívják a figyelmet a felcsúti kisvasútra. Azt mondta, máshol is tervezik, hogy kisvasutat építsenek. Abban is biztos, hogy lesz feljelentés az ügyben, és az EU vizsgálódni fog.
A kormányhivatalokkal egyeztetnek
A gyöngyösi gyermekhalál kapcsán szakmai egyeztetés zajlik a kormányhivatalokkal, hogy van-e jogi hiányosság. Ha igen, megteszik a szükséges törvényalkotási lépéseket.
Egyeztetnek
Minden településen egyeztetnek arról, ha tranzitzónát, menekülttábort akar létesíteni a kormány – mondta Lázár, aki ezzel megint cáfolta, hogy Ásotthalomnál ilyesmire készülnének.
Krakkó Ákos helyettesíti Kovács Zoltánt
“Térjünk át a bal oldalra. Magyar Nemzet?”
Földárverésből adósságcsökkentés
Ahhoz, hogy a földárverésekből származó pénzt másra fordítsák, mint földvásárlásra, törvénymódosításra van szükség. Közgazdász körökben az is felmerült, hogy az adósság csökkentésére fordítsák a pénzt – mondta Lázár.
Hiába várt Tarsoly Orbán segítségére
A Quaestor vezetői politikai segítséget vártak, előzetes letartóztatást kaptak – mondta Lázár. Szerinte ez is mutatja, hogy nem tolerálja a kormány a törvénytelenséget.
Mindenki mehet nyugodtan meccsre
Mivel a magyar reformok működnek, nem lesz rendkívüli ülésszak – mondta Lázár arra a kérdésre, hogy az Eb-meccsek miatt ér-e véget június közepén a parlament munkája.
Ezért megy jól Habony cégének
A kormánypártokhoz köthető cégek árbevételének jelentős növekedéséről Lázár azt mondta: semmiképp nem gondolja, hogy ez korrupció gyanúját vetné fel. Azt mondta, a magyar gazdaság növekszik, sikeres, Hódmezővásárhelyen például az összes cég árbevétele nőtt.
A HÉV-ről is szó lesz
A pénteki kormányülésen napirendre kerül a HÉV üzemeltetése, amit július 1-től az állam vesz át.
Pénteken a budapesti egészségügyi koncepció is elkészülhet. Állami költségvetésből építhetnek kórházat.
Nem para az Eb
A belügyminiszter arról tájékoztatta a nemzetbiztonsági bizottság tagjait, hogy nem áll rendelkezésre olyan információ, ami a francia foci Eb-re utazó szurkolókat érintő terrorfenyegetésről szólna. A hivatalos szervek minden tájékoztatást megadnak.
A miniszter ezt megelőzően arról is beszélt, hogy össze kell egyeztetni a német és a magyar menekültpolitikát, máskülönben a szélsőségek erősödnek meg Európában.
Mosakodás
Lázár visszautasította a Bild állítását, miszerint a magyar kormány félrevezette a németeket tavaly a menekültek ügyében. Szerinte „szerecsenmosdatás” folyik, amivel azt akarják igazolni, hogy a németek jó döntést hoztak, amikor beengedték a menedékkérőket.
Tarlós nélkül nem
A főpolgármester nélkül nem fognak fővárosi közlekedési ügyekben dönteni a pénteki kormányülésen – mondta Lázár. Tarlós Istvánt meghívták ugyan, de kiderült, nem tud elmenni, mert Isztambulban van.
Zárják a táborokat
Arra a kérdésre, hogy Ásotthalom térségében építenek-e tranzitzónát, Lázár azt mondta, a kormány a táborok bezárásán dolgozik, Bicske lesz a következő.
No comment
Az MNB döntéseit Lázár nem akarja és nem tudja kommentálni, azt mondja, a törvény erre a kormánynak nem ad lehetőséget. Ha a jegybank részvényvásárlásai összhangban vannak a feladataival, nem lát benne kivetnivalót.
Cafeteria: azt csinálunk a pénzünkkel, amit akarunk
A cafeteria átalakítása nem veti vissza Lázár szerint az öngondoskodást, az adómentesen megkapott százezer forintról a munkavállaló dönthet, hogy mire használja fel – mondta a miniszter.
A termelőknél is maradni kell pénznek az áfacsökkentésből
A tej áfája csökkentésének egyik célja, hogy az állampolgárok többet tudjanak vásárolni a pénzükből, a másik, hogy a termelőket segítsék. Kérdés, hogy megkapják-e a termelők az áfacsökkentés egy részét, vagy ezt elviszi a kereskedelem, erről egyeztetni kell.
Lázár János szomorú
Lázár kifejezetten szomorú Schiffer András távozását illetően. A minőség csökkent, a mennyiség nőtt – mondta.
Az oktatás az államé és pont
Magyarországon a közoktatás állami feladat, 2012-ig az állam ezt úgy látta el, hogy a közoktatás megszervezésébe bevonta az önkormányzatokat – mondta Lázár. Ennek eredménye az volt, hogy az önkormányzatok csődhelyzetbe jutottak, ahogy az oktatás maga is, mert a gyerekek tudásszintje csökkent európai összehasonlításban. 1300 milliárdjába került a magyar adófizetőknek az önkormányzatok konszolidálása – fejtette ki a miniszter.
A kormány feladata, hogy jó oktatást szervezzen. az állami köznevelés fenntartása és működtetése is állami feladat, közös lónak túros a háta – mondta a miniszter. Ez végérvényes és megváltoztathatatlan, még ha több polgármester vagy testület jól is látta el ezt a feladatot, országosan nem működött a rendszer. A választók a kormányra és nem az önkormányzatokra ruházták az oktatás megszervezésének felelősségét – mondta Lázár.
Pénz a mentőknek
Önálló életpályamodellt alakítanának ki a mentőknek, de ez múlik azon is, hogy milyen fogadókészség van rá. A kormány kész biztosítani a forrást a nagyobb béremeléshez.
A Mindenegyben blog elbújhat Lázár mögött
A Magyar Idők újságírója Nógrádi György „biztonságpolitikai szakértőre” hivatkozik, aki szerint a kiskunhalasi táborban tiltakozók hangadóit felkészítették. Lázár arról beszélt, hogy amikor a Keleti pályaudvarnál ellenállás bontakozott ki a menedékkérők részéről, nyilvánvaló, hogy voltak közöttük olyanok, akik pontosan tudták, mit csinálnak, például elkerülték a regisztrációt. „Bizonyos civil szervezetek” megszervezték, hogy a Belgrádba érkező menedékkérők pénzben részesüljenek, kommunikációs eszközöket kapjanak, útvonalat és pontos tájékoztatást kapjanak – vázolta a miniszter.
Cafeteria: készpénz és SZÉP-kártya
Végső döntés született a cafeteria átalakításáról: a magánszektorban marad a 450 ezres plafon, a kedvezményes juttatás 100 ezer forint készpénz, illetve 350 ezer forint SZÉP-kártya formában nyújtható. Az állami szektorban 200 ezer forint a korlát, szintén 100 ezer lehet a készpénz és 100 ezer a SZÉP-kártya.
A legtöbb feljelentés
A magyar közbeszerzések jó minősítést kaptak Brüsszelben – mondta Lázár. Az EU csalás elleni hivatalához Magyarországról érkezik a legtöbb feljelentés, ehhez képest csekély mértékben tártak fel hibákat – jelentette ki a miniszter. 304 OLAF-vizsgálatból 17 zajlott nálunk.
Földeladásból iparosítás
A földeladásból befolyt pénz egy részét ipari parkok fejlesztésére, ebből a célból területvásárlásra költik – mondta Lázár. A kormány és az Európai Bizottság lezárta az aszfaltügyet, amelynek keretében 450 milliárd forintnyi útépítést kifogásoltak. 10,7 százalékos korrekcióra kerül sor, de ez az összeg nem vész el, más célra felhasználható. Eredetileg több mint százmilliárdos lett volna a korrekció.
- 07:58 Halálos tűzeset Szegeden, ez már a harmadik idén
- 07:54 Elfoglaltak egy várost Donyeckben, állítja az orosz védelmi minisztérium
- 07:51 Aubrey Plaza megszólalt a férje öngyilkosságát követően: „Ez egy elképzelhetetlen tragédia”
- 07:47 16 fok és eső is lehet kedden
- 07:46 Félholtra vert, majd sorsára hagyott egy 85 éves férfit egy testvérpár Kiskunhalason
- 07:29 Kincsvadászok: Till Attila által szignózott kép került a kereskedők elé
- 07:16 Nagy Márton 15 millió forintból repült tovább az egy éjszakára 1,7 millióba kerülő párizsi szálláshelyéről
- 07:15 Rusvai Miklós: Magyarországon is megjelent a HMPV
- 07:15 Tataroznak a puszta egymillió forintos ragadozói
- 07:00 Ha ilyen gázszámlát kapott, ne hagyja szó nélkül, jó eséllyel korrigálhatják
- 06:55 Fóti gyermekotthon: Felfüggesztették, majd visszahelyezték az igazgatót
- 06:50 Csepregi Évát nagyon megviselte, hogy bulla nőtt menye, Heatlie Dóra tüdejére
- 06:31 Földrengés rázta meg Tibet szent városát
- 06:30 Egy lebontott fal mögött találta meg a karácsonyi ajándékát, amit gyerekkorában elfelejtettek odaadni neki a szülei
- 06:18 Schóbert Lara énekelt szülei aerobiktáborában
- 20:56 Házasság első látásra: Brumi válaszolt Reninek, Geriék és Zoltán is döntöttek kapcsolatuk jövőjéről
- 19:55 Szarvas Andi: Lehet rólam azt mondani, hogy kurva vagy pénzéhes vagyok, de az biztos, hogy mindent a magam erejéből értem el
- 19:00 A családi vacsora közben, egy torkán akadt falat miatt halhatott meg a népszerű influenszer
- 21:30 Leugrott egy férfi a budapesti reptér galériájáról
- 20:45 Magyar Péter: Esik szét az ország, háború van, mélyponton a forint, elvesztettünk 416 milliárd uniós forrást. És akkor Orbán elmegy Indiába?
- 15:59 HMPV: mit tudunk a Kínában terjedő vírusról?
- 16:35 Már idén elérhetik az emberi intelligencia szintjét a gépek
- 19:54 Miért nem fogott kezet Szíria új vezetője a német külügyminiszterrel?
- 18:35 Dióssy Klári távozik a Ridikülből, maga jelentette be az utódját
- 15:53 Kutyái miatt perelték be Nagy Ferót: „Annyit kell fizetnem, hogy az nem igaz”