Belföld

A volt kormányszóvivő és a CÖF-ös szóvivő is kapott pénzt Soros Györgytől

Ez nem a kormányszóvivők napja, Kovács Zoltán, a jelenlegi szóvivő mai áron 23 milliót tett zsebre.

Megírtuk korábban a Magyar Nemzet nyomán, hogy Kovács kormányszóvivő visszaadná az ösztöndíját. A Magyar Nemzet szombati számában azt írta, Kovács tanulmányait mai árfolyamon 23 millió forinttal támogatta meg Soros György.

A szóvivő a teljes doktori képzését Soros-pénzből hozta össze a Közép-európai Egyetemen (CEU), ahol egy egyéves előkészítőt is megcsinált. A lap úgy számol, ez 18 millió. Kovács egy évet az Oxford Egyetem Queen’s College-on is eltöltött, ez lakhatással és tandíjjal együtt mai forintáron 5 millióba került.

Volt szóvivő és CÖF

Treszi pedig kitette a Tumblr-oldalára a Soros Alapítvány 1999-es évkönyvét, amiben van két ismerős, a kormányhoz köthető név.

Az Alapítvány a pályázatot magyar állampolgárságú, 45 év alatti tudományos kutatók, diplomás szakemberek, illetve PhD hallgatók számára hirdette rövid idejű (legfeljebb 3 hónapos) belföldi és külföldi tanulmányútjuk, szakmai továbbképzésen való részvételük támogatására az orvostudomány, természet- és társadalomtudományok területéről.

A magyar fogadó fél – a pályázóval együtt – a pályázó fogadásával kapcsolatos személyi közreműködésre ösztöndíjat kérhetett. Ennek feltétele az volt, hogy a magyar fogadó intézmény a pályázatban mutassa be a programját, és csatolja az oktatásban részt vevők (támogatásra pályázók) szakmai életrajzát.

A támogatás mértéke – tudományos kutatók, diplomás szakemberek esetében – legfeljebb 600 000 forint volt: az egyéni pályázó és a magyar fogadó fél – kutatócsoport, tanszék – számára együtt. PhD hallgatók esetében legfeljebb 200 000 forint volt: az egyéni pályázó és a magyar fogadó fél – kutatócsoport, tanszék – számára együtt.

250 pályázat érkezett, amelyből 140 kapott támogatást. Összesen 44 691 311 forint értékben.

  • Giró-Szász András a Madridi III. Károly Egyetemre utazott Soros-pénzen, 400 ezer forintot kapott.
  • Fricz Tamás pedig 600 ezer forintnyi támogatást kapott, a berlini Freie Universitátra utazott.

Giró-Szász korábban kormányszóvivő volt, 2015 októberében távozott, majd egy hónapra rá a Népszabadság már arról írt, hogy Orbán belpolitikai tanácsadójaként tért vissza.

A kormány visszafizetné

Megírtuk korábban Giró-Szászról azt is, hogy távozása miatt a volt államtitkárnak záró vagyonnyilatkozatot kellett leadnia, amiből az derült ki, hogy pénzbeli megtakarításai tíz hónap alatt nettó 93 millió forinttal nőttek.

A politikából kivonuló Giró-Szász, miután visszavette a cégét, azonnal kapott egy 140 milliós állami megbízást, egy háromrészes pályázat keretében a Miniszterelnökségnek készíthet tanulmányokat az információs társadalomról, a kormányzati célok és a fejlesztéspolitika összhangjáról, valamint a pályázati konstrukciók kiírási hatékonyságának javításáról.

A közmédiának pedig havi 3,5 millióért gyárt hírblokkokat a cége. Fricz Tamás az álcivil Civil Összefogás Fórum szóvivője.

Korábban Lázár János a Kormányinfón bejelentette:

ha Sorosnak kell a pénz, mindenki visszafizeti a kormányból.

De Soros eddig nem mondott ilyet, Giró-Szász és Fricz pedig nem kormánytagok.

A kiemelt képen egy Kormányinfót kezd Giró-Szász és Lázár miniszter.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik