Országos ünnepséggel készül a kormány az alaptörvény aláírásának ötödik évfordulójára – derült ki Trócsányi László igazságügyi miniszter válaszából, amelyet a DK-s (a parlamentben független) Varju László kérdésére adott.
Trócsányi az Alaptörvény kihirdetését „a rendszerváltást követő csaknem 30 éves történelmünk egyik legjelentősebb eseményének” nevezte. Hozzátette: a kormány az év során várhatóan „öt történelmi helyszínt érintő rendezvénysorozattal” kíván megemlékezni a jogszabály elfogadásának ötödik évfordulójáról.
A rendezvénysorozat ünnepi, tudományos és szakmai rendezvényekből áll, amely nem definiálható kizárólag a kormány ünnepségeként, hiszen a nemzeti megmaradásunk alapköveként kimunkált Alaptörvényben foglalt jelentős értékeket a magyar társadalom legnagyobb része magáénak vallja és Alaptörvényünkre – mint szuverenitásunk és nemzeti megmaradásunk egyik foglalatára – büszke lehet minden honfitársunk
– írta Trócsányi, hozzátéve, hogy április 25-én központi ünnepséget tartanak, amelynek részletei egyeztetés alatt állnak.
Egyébként április 25. a Fidesz-KDNP 2010-es, kétharmados győzelmének is az évfordulója. 2011-ben épp az egyéves évfordulóra időzítették az alaptörvény kihirdetését.