“Nem halálfélelem van, hanem nagyfeszültség!” – ezzel a szívélyes közléssel lep meg minket egy a déli tudósításunkat olvasó ifjú aktivista, majd megjegyzi: „Ez már nem Szekeres Imre és Lendvai Ildikó pártja.”
Tudomásul vesszük, közöljük. És pár perc múltán szembesítjük vele Lendvai Ildikót, aki helyeslően bólint a titán szavaira, s megjegyzi: „Ez mindannyiunk pártja.” Halmazelmélet.
Odabent a teremben homogén a kép, legalábbis vizuálisan. Kazimir Szeveronovics Malevics is megnyalná az ecsetét, ha látná szegény a rendezvény hátterét: fehér háttéren fehér felkiáltójel, jobb alul icipici mszp.
Lóg a bél
Képi beszédben amúgy is erős a dzsembori sajtónyilvános etapja, van benne a „közös sikereinket bemutató rövidfilm”, valamint Dumas-testőrnek öltözött félszáz vörös-fehér pártaktivista. Utóbbiak az akcióművészeti elemekben bővelkedő „Megérdemled a fizetésemelést!” produkció díszletei, melyet Komjáthi Imre elnökségi tag és társulata mutat be. Az esztrádban Komjáthi úr a gyermekei óvónőjét idézi, „lóg a belem, annyit gürizek”, plusz Tankcsapdát citál, „Le az utcára, ki a térre, engem senki nem lökhet félre”.
A nagyon komoly rész Tóbiás József elnöki beszédével indul. A monstre rétori teljesítmény nyílhegye az, hogy a balt az előválasztás intézménye rángathatja ki a bajból: ennek segítségével kéne rátalálni arra a százhat egyéni képviselőjelöltre, akinek 2018 tavaszán lesz esélye a fideszes jelöltekkel szemben.
Tóbiás szól a délelőtt nyolcvan százalékos többséggel elfogadott alapszabály-módosításról, mely „mérföldkő, egy új kezdete”, majd tíz percet Orbánra szán az „azzal vádolom a Fideszt” fejezetben.
Egyebek mellett „azzal vádolja” a Fideszt, hogy direkt tartja alacsonyan a fizetéseket, mert Orbán ebben látja a versenyképesség kulcsát. Az aktuális kommunikációs üzenetet gombolyítva követeli, a jövőben egyetlen közalkalmazott se keressen kevesebbet nettó százötvenezer forintnál, ha főiskolája van, százhetvenötezerre, egyetemi diplomával kétszázezerre emelkedjen a minimum. Tisztességes fizetés kell, „nem ötvenezer forintért elbábozni”, és akkor megáll a fiatalok elvándorlása.
Ennek érdekében aláírásgyűjtésbe kezdenek a szocialisták, követelve az emelést a közszolgálatban dolgozóknak, „mindenkinek, aki ezt az országot működteti”.
A szocik feladata Tóbiás szerint nem kisebb, mint „megmenteni Magyarországot”.
Lenyúlva
Tapsot arat a „büszke vagyok arra, hogy az MSZP a nyugdíjasok körében a legnépszerűbb” megjegyzés, miként az olyan, közhelynél mélyebbre nem hatoló állítások is, hogy tenni kéne a gyermekéhezés ellen, javítani az egészségügyi ellátáson, satöbbi.
„Tóbi beszédét Baja Feri írta, és ezzel mindent elmondtam” – utóbb teríti kint a folyosón az infót egy szoci.
Az elnök után a választmány első emberéé, a szegedi polgármesteré a szó. Botka László rögtön talál egy jó hírt, több nincs is: „Közeledünk a kormányzati ciklus feléhez.” Majd arra tér rá, hogy nem három-, hanem csak kétosztatú a magyar politika, ugyanis „a Fidesz és a Jobbik ugyanaz”. Úgy véli, „Magyarországon nincs kormányzás, a Fidesz a látszatra sem ügyelve nyúlja le a magyar nép vagyonát”.
Elárulja, miről kell 2018-ig beszélnie a pártnak: fizetésemelés, földügy, rezsicsökkentés hazugságai, „karakterépítés szempontjából ezeket az ügyeket kell a jövőben politikánk központjába állítani”.
Sötétben bujkálók
Botkánál a fő csapásirány a belső ellenség demilitarizálása.
Két volt pártelnök-miniszterelnök Achillesébe lép: „Az egyik pártja már nincs, tévéműsorokban él tovább, a másik csak one man show-ként működik.” Megmosolyogja a túlmozgásos civileket: „Tüntetések szoktak buktatni kormányt, de nem szoktak alakítani.” Majd odaver azoknak a renitenseknek, akik (még) házon belül vannak.
Először: „Az előválasztás nem pártok küzdelmét jelenti, ezért üzenem, senki ne alakítson új pártot, mert azt nem a tévéstúdiókban kell megnyerni, hanem odalent.” Másodszor: „Hiba, ha egy baloldali pamflet megértő az egykulcsos adóval, és az is káros, ha még jobb híján is legitimizálni akarja valaki az orbáni vasfüggönyt, ami a rezsim szimbóluma.” (Találat Gyurcsánynál és Hillernél.)
A beszéd zárómondata is Hillert célozza: „A puskaporral kapcsolatban két dolgot kérek tőletek. Tartsátok szárazon és ne egymásra pazaroljátok.”
A feldúlt Hiller István a folyosón akasztjuk harmonikus mozgásában, kérve, reagáljon Botkára.
„Előbb odabent, a zárt ülésen!”
Megy is, de hamarosan visszatér (ilyen ez a harmonikus mozgás), és ezt mondja: “Személyeskedő vitába nem hagyom magam berángatni. A héten a svéd miniszterelnök-helyettes asszony sírva jelentette be, hogy kormánya megálljt parancsol a bevándorlásnak. Én azért politizálok, hogy szocialista politikussal ilyen ne történhessen meg.”
Mármint a kerítéses sírás, ha jól értjük.
Tisztújítás júniusban. Mármint az MSZP-ben.
