Belföld

Tóth Bertalan lett az MSZP elnöke

Tóth Bertalan frakcióvezetőt választották az MSZP új elnökének a párt tisztújító kongresszusán a másik induló, Mesterházy Attila ellenében. Mesterházy 2010 és 2014 között már volt a szocialista párt elnöke, a 2014-es választási vereség után mondott le.

Tóth Bertalan nagyon szűken nyert, mindössze 54 százalékot szerzett Mesterházy 46 százalékával szemben.

A választmány elnökének Kunhalmi Ágnest választották, aki kihívó nélkül pályázott a posztra, miután lemondott pártelnöki ambícióiról.

Elnökhelyettesnek Szakács Lászlót választották, de csak 51 százalékkal. Az ellenfele, Ujhelyi István EP-képviselő 49 százalékot szerzett.

Az alelnökök: Szanyi Tibor, Hegyi Gyula és Komjáthi Imre lettek. Még Bangóné Borbély Ildikó pályázott erre a posztra, de neki nem sikerült.

MSZP-kongresszus: feltámadás vagy halál
Vezetőséget választ a mélyponton tanyázó MSZP.

Tóth Bertalan már elnökként azt mondta beszédében, hogy látja, mennyire szoros lett az eredmény, de ő azt szeretné, ha minden MSZP-s együtt tudna dolgozni a vezetése alatt.

Este összeül az MSZP elnöksége is, erről Tóth Bertalan viccelődve annyit mondott, hogy az MSZP biztosan nem fogja ma este feloszlatni magát.

Az új elnök szerint a múlttal való szembenézés is fontos, de a jövőre kell koncentrálni, mert közeleg az önkormányzati választás és az európai parlamenti választás is.

Tóth Bertalan azt mondta, a tradicionális baloldali, szociáldemokrata értékeket kell kérlelhetetlenül képviselniük. Már csak azért is, mert kutatások azt mutatják, hogy a magyarok nyitottak ezekre az értékekre, fontosnak tartják azokat.

Nem a parlamenten keresztül vezet az út a kormányváltáshoz

– mondta Tóth, arra utalva, hogy „valódi közösségeket” akar összehozni szerte az országban.

Az elnök „büszke arra”, hogy működik a Párbeszéddel kötött szövetségük. Egyébként a kongresszuson részt vett Karácsony Gergely is, az MSZP-P volt miniszterelnök-jelöltje.

Minőségi cserét hajtottunk végre, és jött Mellár Tamás a pénzéhes Liberálisok helyett

– szólt oda egy keményet Tóth Bertalan Fodor Gáboréknak, akik miatt majdnem megbuktak a Párbeszéd frakcióalakítási tervei.

Mellár Tamás belép a Párbeszéd frakcióba, ami így megalakulhat
A független egyéni képviselő ugrik be a renegát Bősz Anett helyére.

Az új elnök azzal fejezte be, hogy az országos elnökség ülésén javaslatot tesz arra, hogy kezdjék meg a felkészülést a közelgő választásokra.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik