Belföld
vida simicska (Array)

Vida távozása: Goodfriend megsebezte, Lázár levadászta

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 07. 21. 17:07

A NAV elnöke két hónapig úgy járt be dolgozni, hogy senki nem tudta, beadta a felmondását és távozni fog. Elege lett, a búcsúra Simicska is bólintott, de Orbán nem így tervezte.

Vida Ildikóról már hónapok óta lehetett tudni, hogy majd egyszer nem ő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Majd egyszer, de senki sem tudta, pontosan mikor. Az alábbiakban összeszedjük azokat a momentumokat, amelyek a bukásához vezettek. Simicska, Goodfriend, Lázár, Varga, Orbán.

Bizalomhiány

“Lemondásomhoz az elmúlt 5 év folyamatos küzdelmei, a tavaly október óta tartó kifejezetten személyemet, családomat érintő méltatlan és alaptalan támadások, a NAV szervezetét és személyi állományát alapjaiban érintő kormányzati elképzelések, valamint a NAV életpályára tett javaslatunk elutasítása vezettek” írta lemondó levelében Vida, két hónappal ezelőtt, május 20-án. A felmondási ideje hétfőn telt le, akkor távozott.

A Nemzetgazdasági Minisztérium ehhez annyit tett hozzá, hogy ezúton is köszönik Vida Ildikónak elnöki feladatainak ellátását, további munkájához pedig sok sikert kívánnak.

Semmi extra, csak lojális

Petőcz György 2001-ben szerkesztett egy könyvet, a Fidesz születéséről. Ebben megszólalnak a liberális szárny tagjai, visszaemlékeznek azok, akik ‘93 körül távoztak a pártból, többek között Fodor Gábor, Szelényi Zsuzsanna és Ungár Klára.

vida körhinta (Array)Kép: innen 

Fodor Gábor, aki ma a Magyar Liberális Párt elnökeként képviselő, úgy emlékszik vissza Vidára – aki szintén Bibó-kolléggista volt és 1989-ben szerzett jogi diplomát –, mint aki annyira szürke volt, hogy egyetlen igazi sztori sincs vele kapcsolatban. Legfeljebb annyi, hogy már akkor is jó barátságban volt Simicska Lajossal, hozzá lojális figuraként jellemezte Fodor. Később kiderült, ez a lojalitása lett a veszte.

G*cizett a főnök, őt meg kitiltották

Február elején Simicska Lajos ugyanis nekiment korábbi barátjának, Orbán Viktornak, akivel együtt építettek fel mindent, amit aztán Simicska lerombolt, azt mondta, a hátbatámadása mögött Orbán Viktor áll, aki – idézzük – “geci”. Még annyit mondott akkor a Hír24-nek Simicska, hogy nem tudja, hogy kicsoda, de valaki el fog esni a háborúban. Úgy tűnik, ő lett az.

Nem segítette Vida karrierjét az sem, hogy a magyar korrupciós botrány részeként több NAV-os vezetővel együtt kitiltották az USA-ból. Ezt egy Magyar Nemzetes interjúban vallotta be:

„Ön azok közé tartozik, akiknek az Egyesült Államokba való beutazását az amerikai nagykövetség nemkívánatosnak minősítette?
Igen.
Egyedüliként a NAV vezetői közül, vagy több kollégájával együtt?
Többen vagyunk.
Kik ők?
A többieket nem szeretném megnevezni.”

Goodfriend is megmarta

Vida pályafutásának egyik mélypontja, amikor az interjú megjelenése után néhány nappal úgy gondolta, az egészet megbeszélné André Goodfriend amerikai ügyvivővel. Előzetes értesítés nélkül, ügyvédje, Futó Barnabás társaságában érkezett az amerikai nagykövetségre, ahogy Vida akkor fogalmazott, megdöbbentő volt a számára, hogy ilyesmi egy jogállamban lehetséges, hogy valakire ujjal mutatnak.

“Kvázi egy kabátlopási ügyről van szó”, mondta és nem a bizonyítékokat követelik, amelyek alapján bármilyen eljárás indítható lenne, hanem az érintett személyeket mocskolják. Hozzátette, hogy ő és a munkatársai, de az adóhivatal egésze is bármikor áll bármilyen szakmai vizsgálat elé.

A követség felé sétálva André Goodfriend magyarul kérdezi a NAV-elnököt, hogy „beszél angolul?”, mire Vida azt válaszolja, hogy „could we have s… interpreter, tolmácsot, nagyon, kicsit”.

Eszeveszett ütemben fogynak Simicska emberei

Olyan ez, mint a Hegylakóban, úgy látszik, itt is csak egy maradhat. Korábban már megírtuk, hogy kik azok, akiket a médiavezér köreibe szokás sorolni, de már nincsenek a helyükön, itt a lista, zárójelben a távozásuk időpontjával:

  • Baji Csaba, a Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója (júniusban)
  • Németh Lászlóné fejlesztési miniszter (tavaly nyáron, bár ő államtitkár maradhatott a Miniszterelnökségen)
  • Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója (februárban)
  • Dévényi Gergely, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója (áprilisban)
  • Mázsi Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki rengeteg megbízást adott a Közgépnek
  • Nagy Sándor, a paksi atomerőmű bővítéséért létrehozott állami cég vezetője (áprilisban)
  • Szentpétery Kálmán, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója (júniusban)

És tegnap Vida. Már csak a MÁV elnök-vezérigazgatója, Dávid Ilona van a helyén.

Két hónapig titokban

Egy július eleji kormányinfón Lázár János azt mondta:

a NAV jelenlegi vezetői az új adóhatóság munkájában már nem fognak részt venni, van ehhez még információm, de azt nem kívánom önökkel megosztani.”

Könnyen elképzelhető tehát, hogy ha Varga Mihály nem is, de ő tudott már valamit.

Ahogy azt megírtuk, Vida május 20-án írta meg a lemondó levelét. A törvényi előírások szerint az adóhatóság elnökét a miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel. Információink szerint az előző két hónapban Vida a közvetlen munkatársai előtt is titkolta, hogy a felmondási idejét tölti, egy munkatársa a Hír24-nek csak annyit mondott “lézengett az épületben, de nem tudtuk, miért. Persze azt lehetett sejteni, hogy egyszer megy, de mindenkit meglepett, hogy két hónapig titokban tartotta ezt.”

Már keresgélnek

Vida Ildikó feladatait most Varga Árpád veszi át ideiglenesen, ő 2010 óta elnökhelyettes a szervezetnél, de már régóta tudni, keresik az új elnököt. Sokan emlegetik következő lehetséges NAV-elnökként Vida korábbi helyettesét, Kovácsics Ivánt, akit tavaly év végén mentettek fel beosztásából, indoklás nélkül. Esélyesnek tartják még Czinege Attilát, a NAV Észak-alföldi Regionális Főigazgatóság vezetőjét és Papp Istvánt is, a dél-alföldi régió főigazgatóját.

Közben kiderült, Orbán Viktor még hagyta volna a helyén Vidát, de nem a kormányfő tervei szerint alakította lemondását a korábbi NAV-elnök. A kormányfő nem szerette volna, ha méltatlan körülmények között, bukott elnökként távozik a hivatal éléről, de úgy tudni, azt Simicska Lajos környezetéből is megerősítették, a NAV-elnököt nem zsarolták a kormány részéről. Ő sokallt be és Simicska sem ragaszkodott hozzá, hogy a végletekig kitartson az adóhatóság élén.

Bukott elnökök egymást közt

Az első Orbán-kormány idején Simicska Lajost egy faxüzenettel nevezték ki az akkori APEH élére, 1998 augusztusától Vida lett az egyik helyettese, 1999-ben pedig, miután Simicskának távoznia kellett, 2002-ig ő vezette a szervezetet, 2010-től tegnapig szintén.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.