Belföld

Egyetemi botrány: “Harcolunk, hogy tanulhassunk”

egyetemi botrány (egyetemi botrány)
egyetemi botrány (egyetemi botrány)

A pártpolitika is beleszólt az ügybe, és nem tüntetni kéne, hanem párbeszédet folytatni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Eközben kiderült, az ELTE a csak fizetős szakok megszűnésével rengeteg pénzt vesztene. A hallgatók fórumot szerveznek, de tüntetés is lesz a hétvégén.

Elszomorítónak tartja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), hogy a felsőoktatási képzésekről folyó szakmai tárgyalásokba beavatkozik a pártpolitika, és a hallgatók félrevezetésével demonstrációk szervezését gerjeszti – közölte a felsőoktatási államtitkárság hétfőn reagálva az ELTE Társadalomtudományi Karán és a BME-n is zajló tiltakozásokra. Valószínűleg azért adták ki a közleményt, hogy a Demokratikus Koalíció a döntés visszavonását sürgette, mondván a nemzetközi tanulmányok és a társadalmi tudományok fizetős szakok, sokat számítanak az egyetemnek.

A Minisztérium szerint az átalakítására tett javaslatot részletesen egyeztették a Magyar Rektori Konferencia szakbizottságaival, illetve kedden a Felsőoktatási Kerekasztal is tárgyalja. A kormány májusi döntése előtt az Emmi minden lehetőséget megad arra, hogy a javaslatot az érintettek véleményezhessék, és konszenzusos döntés szülessen. Egy tüntetés ennek szerintük nem megfelelő formája – közölték. Hozzátették, egyetlen szak megszüntetése sem eldöntött kérdés, és amúgy sem veszélyeztetné az ELTE, vagy más intézmény költségvetési stabilitását és kari szerkezetét.

Fotó: MTI

Az Emmi ezért kér minden józanul gondolkodó oktatót és hallgatót, hogy ne üljön fel provokációnak. A képzési szerkezet tervezett átalakítása ugyanis a hallgatók érdekét szolgálja, továbbá az oktatás és a finanszírozás hatékonyságát erősíti, nem veszélyezteti tehát sem a szabad szakválasztást, sem az egyetemi autonómiát – jelezték. A 444 cikke szerint ugyanakkor az ELTE évi 175 millió forinttól eshet így el (230 ezer forint/fő/félév a tandíj), mivel az utóbbi években már csak költségtérítéses képzés indult a megszüntetésre javasolt szakokon.

Az egész átalakítással a a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) februárban megalapított Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kara járhat jól, csak itt indulna ezekhez a szakokhoz hasonló képzés a tervek szerint. Ráadásul az NKE-nek nem kell több szakmai kamara és a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság véleményét kikérnie, ha szakot akarna alapítani.

Fórumoznak

Az ELTE hallgatói hétfő este 6-ra fórumot szerveztek, ezt komolyan veszi az egyetem vezetése, a szervező hallgatókkal épp most tárgyal Scheuer Gyula kancellár az eseményről. “A megbeszélést a kancellár kezdeményezte, a hallgatókat oktatók kísérték el” – olvasható a fórum Facebook-oldalán.

Fotó: Hír24/Kaufmann Balázs

A fórum szervezői válaszoltak az EMMI-nek is: ők is elszomorítónak tartják, hogy a minisztérium pártpolitikai szempontok alapján avatkozik be és hamis információkkal vezeti félre a nyilvánosságot. “Azok a provokátorok, akik a hallgatók és a tanárok között viszályt akarnak szitani, és azok keverik be a pártpolitikát az eseménybe, akik egy szakmai alapú tiltakozást pártpolitikainak minősítenek” – közölték a szervezők.

A Szabad oktatásért! csoport pedig tüntetést kezdeményezett a korábbi ellenzéki demonstrációk bejáratott helyére, a József nádor térre. Április 26-án, vasárnap délután 4 órakor várnak mindenkit, aki tiltakozna az iskolák és felsőoktatási szakok megszüntetése ellen.

Az egyeztetések nélküli változtatásokat “elfogadhatatlannak és megszokhatatlannak” tartja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is, ami szolidaritást vállal a fórumozó és tiltakozó hallgatókkal – közölték hétfő délután.

Olvasói sztorik