Belföld

A nap, amikor Gyurcsány mindent borított

gyurcsány (gyurcsány)
gyurcsány (gyurcsány)

Hat éve ezen a napon valóban lemondott a miniszterelnöki posztról. Korábban ezzel többször is fenyegetőzött.

Gyurcsány Ferenc előzőleg kétszer is tesztelte magát miniszterelnöksége alatt. 2006-ban bizalmi szavazást kért maga ellen a parlamentben, 2007-ben a pártját állította kész helyzet elé, vagy 75 százalék támogatja, vagy lemond. Az MSZP tisztújító kongresszusán, 2009. március 21-én azonban lemondott, új kormány alakítását javasolta, új kormányfővel. Tévedtem erőnket, lehetőségeinket illetően, fontos pillanatban adós maradtam a világos beszéddel, szavahihetőségem ennek következtében jelentősen sérült – mondta hat éve. Az MSZP minden hibája és gyengesége ellenére a tisztességes és jó oldalon áll – tette hozzá.

Gyurcsány elismerte felelősségét. Mint mondta, évekig hibás gazdaságpolitikát folytattak, amire az se volt mentség, hogy a Fidesz már 2001-ben elkezdte a költekezést. Az MSZP-ben feltűnőnek nevezte a személyi-hatalmi politizálás dominanciáját, az innováció hiányát.  A gazdaság sebezhetőségét azzal magyarázta, hogy az államnak túl sok minden nyomta a vállát, túl nagy terheket vállalt, mivel 2006-ig “közveszélyes álomba” ringatták magukat, az országban pedig a Fidesz miatt szétszakadt a nemzeti közösség, brutális belpolitikai háborúskodás folyt.

Fotó: Berecz Valter

Gyurcsány a reformpolitika folytatását sürgette, azt mondta: tovább kell vinni a szakképzés, a felsőoktatás, az egészségügy reformját, elő kell készíteni a társadalombiztosítás átalakítását. Emlékeztetett rá, hogy ő maga nem adja fel a küzdelmet, az ország sorsát, jövőjét befolyásoló, azért tenni akaró és tenni tudó emberek sokaságát kívánja gyarapítani. Hosszabb távon is. Akkor még úgy tervezte, az MSZP élén.  A március 21-i kongresszus még nagy arányban meg is választotta ismét pártelnökké. Két hét múlva azonban erről a posztról is le kellett mondania. Utódja Lendvai Ildikó frakcióvezető lett.

Távozása bejelentésekor Gyurcsány két hetet adott az MSZP-nek, hogy megtalálja utódját. Bár a Fidesz és Sólyom László akkori államfő is előrehozott választásokat sürgetett, az MSZP lelkesen vetette bele magát az utódkeresésbe. Két hét alatt összesen 18 név vetődött fel, majd került süllyesztőbe, Glatz Ferenctől Surányi Györgyön át Bokros Lajosig. A konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal „önmagát megbuktató” Gyurcsányt április 14-én végül minisztere, a párton kívüli Bajnai Gordon váltotta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik