Belföld

Paks II.: közmeghallgatást tartanak 41 településen

Megkezdődött a Paks II. építéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyeztetési eljárás; ennek fontos része a közmeghallgatás, amelyet két hónapon belül 41 településen tartanak.

Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős kormánybiztos szerint Paks II. „mennyiségileg és minőségileg” új szakaszba lépett azzal, hogy a két új blokk építésének engedélyeztetése megkezdődött.

A kormánybiztos arra is kitért, hogy az engedélyeztetési eljárás hazai és nemzetközi szakaszból áll. A nemzetközi szakaszban 30 európai ország kapta meg a környezetvédelmi hatástanulmány dokumentációját, ebből 10 jelezte, hogy részt szeretne venni a környezetvédelmi hatósági eljárásban.

A paksi atomerőmű bővítésének szükségességével kapcsolatban elmondta, hogy évente 42 milliárd kilowattóra villamos energia fogy Magyarországon, amelynek 32 százaléka származott importból tavaly. Ez a harmadik legnagyobb importarány az Európai Unió tagállamai között, amely hosszú távon nem fenntartható. Probléma az is, hogy a magyar villamos energiát termelő erőművek elhasználódtak; 2030-ig több mint 7 ezer megawattnyi termelőkapacitásra van szüksége Magyarországnak ahhoz, hogy a rendszer egyensúlyban legyen.

Aszódi Attila szerint a két új paksi blokk ennek mintegy harmadát tudná biztosítani, tehát további lehetőségeket is ki kell használni ahhoz, hogy a hazai villamosenergia-igényeket ki lehessen elégíteni. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2032 és 2037 között a jelenleg működő négy blokk le fog állni és lényegében ezek pótlásáról szól Paks II. 

A kormánybiztos megjegyezte, minden ország arra törekszik, hogy a villamos energia felhasználását saját forrásból biztosítsa. Minden egyes számla 20 százalékát magyar forrásból kell biztosítani. Aszódi beszámolt az új blokkok hosszú előkészítésének folyamatáról, amelynek eredményeként 2014 januárjában megállapodás született az orosz féllel, majd március végén a finanszírozási államközi megállapodást is aláírták. Idén január 1-vel elkezdődött az érdemi munka – mondta.

A paksi bővítéssel kapcsolatban korábban megírtuk, hogy a magyar kormány beperli a Financial Times című üzleti lapot az atomerőmű bővítésének blokkolásáról szóló híre miatt. Kovács Zoltán kormányszóvivő mindezt megerősítette azzal a kiegészítéssel, hogyha a lap nem közöl helyreigazítást, jogi útra terelik az ügyet.

Amit megírtunk, az úgy pontos és hiteles” – mondta a brit gazdasági lap munkatársa azután, hogy a magyar kormány tagadta a csütörtök esti cikkükben megjelent értesülést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik