Belföld

Orbán Merkelről: hogy fordulhatna elő, hogy kritizáljon?

Magyar betegségnek, kommunizmusból itt maradt relfexnek nevezte Orbán Viktor miniszterelnök azt a felvetést, hogy Angela Merkel német kancellár a hétfői látogatásán kritizálná őt. 

“Hogy fordulhat elő, hogy egy ugyanazon közösséghez tartozó ország kritizálja a másikat? Hogy nézne ki, ha egymásra kritikus megjegyzéseket tennénk?”– így reagált a kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című adásában arra a kérdésre, számít-e személyes kritikára Angela Merkeltől. Orbán szerint már a felvetés is olyan, hogy valahonnan örökölhettünk, mert magunktól nem lehetünk ilyen buták. “Ez csak a revolverlogikára jellemző, ez a műfaj nem létezik” – fejezte be gondolatmenetét. Hozzáfűzte meg, hogy ha az ellenzék azt gondolja, hogy kívülről le lehet váltani a kormányt, az az alkalmatlanság és a gyengeség jele.

A kancellári látogatással kapcsolatban Orbán azt mondta, a kétoldalú kapcsolatokban nincs probléma, azokat javarészt az európai ügyek teszik ki, viszont Európa tele van problémákkal. Baráti és stratégiai együttműködés van Németország és Magyarország között – mondta a miniszterelnök. Szerinte a német üzletembereknek sem kritikáik vannak Magyarországgal szemben, hanem a pénzüket és az érdeküket védik. De ahol ez összeegyeztethető a magyar érdekekkel, ott megállapodásra kell törekedni.

Putyin látogatása: “nekem kell megoldani a gázellátás biztosítását”

Az idén lejár az a hosszú távú gázszállítási szerződés, amelyet korábban az oroszokkal kötött Magyarország. Így “ma nincs biztosítva a magyar gazdaság működéséhez szükséges energia 2015 után, és ma nincs biztosítva a háztartások gázellátása sem 2015 után. Ezt a kérdést kell nekem megoldanom” . A Putyin-látogatás előkészítésének keretében már folynak erről a szakértői egyeztetések. Orbán úgy összegzett, nagyon bízik abban, hogy az ezt a helyzetet megoldó megállapodást tető alá tudja hozni az orosz elnök látogatása alatt. 

Az Oroszországgal szembeni szankciókról úgy nyilatkozott: ezek éles ellentétben állnak Magyarország érdekeivel, ugyanakkor Magyarország tagja az Európai Uniónak, az egységes fellépés pedig érték, és az európai egység fenntartása segíti a konfliktus megoldását, ezért Magyarország ezidáig alárendelte a saját érdekeit a közös európai álláspontnak.

Bevándorlás: miért kellene beengedni a megléhetési bevándorlókat?

Az interjúban – amelyben sem a reklámadó, sem az RTL Klub és a kormány közötti tárgyalás nem került szóba – Orbán megismétele, hogy nincs érv amellett, miért kellene beengedni hazánkba más kultúrából, más civilizációból érkező emberek tömegeit. Ezt a jelenséget a kormányfő megélhetési bevándorlásnak nevezte. 

Devizahitelek: “volt ok pezsgőt bontani”

A devizahitelekről szólva elmondta, júniusra el kell réni, hogy az összes devizahiteles fellélegezhessen. Az Alkotmánybíróság csütörtöki döntése kapcsán pedig egyenesen úgy fogalmazott, “sok családnak jó oka volt pezsgőt bontani tegnap este”.

Foglalkoztatottság: a magyar életösztön javítja

Azzal kapcsolatosan, hogy a KSH adatai szerint nőtt a foglalkoztatottság és csökkent a munkanélküliség,a miniszterelnök úgy foglalt állást, ha ez valaminek köszönhető, akkor annak, hogyha a segély a munka között lehet választani, akkor a magyar ember a munkát választja. “Ez régi, erős és előnyös mentaláitása a mi hazánknak” – mondta. A magyaroknak ez a természetesen életösztöne javítja a munkanélküliségi mutatókat – így zárta az interjút Orbán Viktor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik