Belföld

Orbán négy rejtélyes milliárdoson segít

Széchenyi bank (Széchenyi bank)
Széchenyi bank (Széchenyi bank)

Miközben a kormány célja a középosztály megerősítése, négy magánemberről sem feledkezett meg – írja a Napi.hu. Az ellenzék kiakadt.

Négy milliárdos kap rendkívüli segítséget a költségvetéstől, “kárenyhítésként” a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. csődje miatt. Az egyelőre ismeretlen magánembereknek jelentős megkönnyebbülést jelenthetett, hogy a kormány decemberben úgy döntött: saját tulajdoni arányában (49 százalékban) külön kártalanítja azon betéteseket, akik az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által garantált összegnél többet fialtattak a pénzintézetnél – írja a gazdasági portál.  

A szerencsések – illetve cégeik –  a 30,7 millió forintos kárenyhítés helyett több száz millió forinthoz juthatnak a napokban – ami csak sovány vigasz, mivel a csődbe ment pénzintézetben egyenként egymilliárd forinton felüli betéttel rendelkeztek – írta a gazdasági portál.

Az OBA december 11-i bejelentése szerint  a kártalanítási értékhatárt 107 betétes haladta meg. A számukra ki nem fizethető összeg összesen 7,4 milliárd forint (az állam ennek 49 százalékát állja). A rendkívüli kárenyhítéshez a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjának terhére csoportosították át hatmilliárdot, ami a Napi.hu szerint “éppen elegendő ” lesz a kifizetésekre.

Orbán Viktor december közepén arról beszélt, hogy a kárenyhítési alapot azért állítják fel a Széchenyi Bank betéteseinek, .
mert a kabinet hangsúlyt helyez arra, hogy ne csak a bankok legyenek fairek, hanem a kormány is. A kabinetnek még van bőven ideje jó dolgokat cselekedni – ezt már szokásos rádióinterjújában, pénteken mondta a miniszterelnök. Szerinte az előző ciklusban a gazdasági válságon kellett úrrá lenniük, most a bérből, fizetésből élők megerősítése a feladat. Az idei költségvetés abban segít, hogy aki még nem része a középosztálynak, egy szintet feljebb léphessen, aki pedig már a középosztályban van, tovább erősödjön – tette hozzá.

Erre közpénzt? 

A Fidesz milliárdosok ,,megmentésére” akarja költeni az adófizetők pénzét – írta a Magyar Liberális Párt, amely felháborítónak nevezi, “hogy az egyik kedvezményezett az Államadósság Kezelő Központ korábbi vezetője, a törvénysértésekben is érintett Töröcskei István”. A Liberálisok szerint sok dologra való a közpénz, de arra biztosan nem, hogy “a szegényebbek adójából fizesse ki Orbán Viktor a hozzá közel álló milliárdosokat”, ami csak újabb bizonyítéka annak, hogy “az urizálás kormánya kizárólag saját milliárdos haverjainak érdekeit szolgálja”.

Mint ismert, a Magyar Nemzeti Bank egy hónapja vonta vissza a Széchenyi Bank tevékenységi engedélyét és egyúttal elrendelte az intézmény végelszámolását. A Liberálisok követelik a kormánytól, hogy vonja vissza a nagybetétesek megsegítését célzó intézkedését, és fordítsa az adófizetők pénzét milliárdosok helyett hasznosabb célokra: az oktatásra, az egészségügyre, vagy a szegénység enyhítésére – tudatta a Magyar Liberális Párt.

Az Együtt neveket akar

Pápa Levente, az Együtt gazdaságpolitikusa felszólította a kormányt: mondják meg, “mely fideszes haver-oligarchákat készül a kormány közpénzből kimenteni a Széchenyi Bank csődjéből?” Az ellenzéki politikus jelezte: pártja már december 11-én szólt, hogy valami nincsen rendben, és a kormány arra készülhet, hogy fideszes haverok pénzét menekítse ki a Széchenyi Bankból.

“Mint emlékezetes, két nappal a bank tevékenységének felfüggesztése előtt a Magyar Nemzeti Bank felemelte a kifizethető betétetek napi limitjét 5 millióról 30 millió forintra. Ismert, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 30 millió forintig biztosítja minden lakossági betétes pénzét, így a határ felemelésével azok járhattak jól, akiknek 30 millió forintnál nagyobb betétjük volt a bankban”.

Az Együtt szeretné tudni, olyan személyeket vagy cégeket ment-e meg az állam, akik az OBA hatálya alá tartoznak? Mi az oka annak, hogy közpénzből mentik meg ezeket a betéteseket? Pápa nehezen tud elképzelni olyan okot, mellyel ez indokolható lenne, ezért követeli, hogy “ne is mentsék meg őket! “Ha mégis, akkor hozzák nyilvánosságra, kik ők! Lássunk tisztán: kik a fidesz haver-oligarchái?” – írta.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik