Belföld

Ülésezik és értékel a Jobbik

Csütörtökön és pénteken Galgahévízen ülésezik a párt frakciója. A kétnapos megbeszélésen értékelnek, stratégiát dolgoznak ki és meghallgatják a párt európai parlamenti képviselőit. Hevesen továbbra is új választás kiírását követelik.

Értékelik a Jobbik szereplését az idei három választáson, valamint megvitatják a következő három és fél év országgyűlési munkáját és az országos stratégiát – mondta el Vona Gábor elnök-frakcióvezető a rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján. Csütörtök délután a párt európai parlamenti képviselőit hallgatják meg az uniós politikát illetően, pénteken pedig a jobbikos polgármestereket várják a frakcióülésre, akikkel áttekintik településeik helyzetét, tájékoztat az MTI.

A Fidesz kihívója a Jobbik

Vona Gábor szerint a párt mindhárom idei választáson előrelépett. A parlamentin egymillió fölé nőtt szavazóik száma, az EP-választáson másodikak lettek a pártok versenyében, az önkormányzatin pedig egyértelművé vált, hogy a Fidesz kihívója 2018-ban nem a baloldal, hanem a Jobbik – sorolta. Vona Gábor kitért arra is: a Fidesz és az MSZP több mint 200 ezer szavazót vesztett, a Jobbik pedig az alacsony részvétel mellett is 90 ezerrel növelte szimpatizánsai számát. Hozzátette: Budapesten és a nagyvárosokban még nem történt meg az áttörés, a következő évek feladata, hogy megtalálják ennek kulcsát.

A pártelnök hevesi beadványukkal kapcsolatban elmondta: meggyőződése, hogy súlyos visszaélés történt, s miközben először azt a tájékoztatást kapták, hogy a helyi választási bizottság a rendőrség vizsgálatára vár, húsz perccel később mégis elutasították azt. Információi szerint a két ülés között a Fidesz kampányfőnöke járt a választási bizottságnál.

Ahogyan korábban megírtuk: a választási eredmények megsemmisítését és új helyhatósági választás kiírását kezdeményezte Heves városában a Jobbik, mert ott szerintük “kizárólag a cigányság megvásárlása zajlott”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik