Az El Sistema 1975-ben indult, amikor a közgazdász – és nem mellékesen képzett zenész – José Antonio Abreu megelégelte, hogy a caracasi nyomornegyedekből nincs út felfelé. A megoldást a klasszikus zene tanítása jelentette.
Azóta 280 oktatóhelyen, 310 ezer venezuelai gyerek érezte meg, milyen érzés együtt zenélni. Bár a többség nem vált zenésszé, a módszer rengeteg rászorulón segített és „kitermelt” pár egészen különleges tehetséget. Egyikőjük, Gustavo Dudamel karmesterként futott be és jelenleg a Los Angeles-i Filharmonikusok zenei igazgatója.
.
Mivel a magyar nyomor és nincstelenség már erősen karcolja a venezuelait, kézenfekvő volt, hogy Kodály Zoltán országában is elinduljon a rendszer. Az ötlet és az érdem egy fideszes országgyűlési képviselőé, Kupper Andrásé.
Monor, Tabán telep
„Ez a történet hét éve kezdődött, amikor a Máltai Szeretetszolgálat a monori cigánytelepen belekezdett a Tabán Integrációs Programba. Ezzel párhuzamosan, de ettől függetlenül kezdett el foglalkoztatni, nagyjából 5 éve, hogy talán Magyarországon is meghonosítható egy szociális program, amelyben a zene és a zenélő közösség a kulcs ahhoz, hogy saját ambíciójuk révén kiszakítsuk a szegénységből a nehéz sorsú gyerekeket.”
Az ötlet mellé érkezett Szádeczky-Kardos Géza jezsuita misszionárius, aki korábban Bolíviában nevelte – az El Sistema elvei alapján – a zene szeretetére a gyerekeket és érkezett sok önkéntes, zenetanár, így idén nyáron, Monoron megszólaltak a Grazból kölcsönkapott hangszerek.
Pénz ugyanis nincs. Hiába gründolja a projektet egy kormánypárti képviselő, hiába állt az ügy mögé Hoffmann Rózsa, Balog Zoltán és Orbán Viktor is, ami eddig létrejött, az mind saját erőből történt. Ráadásul, mint oly sok működő program esetében, megjelent a féltékenység.
„Attól félnek, hogy forrást vonunk el a zeneoktatástól, vagy azt gondolják, hogy ez a módszer, ami – hangsúlyozom – szociális célú, kárt okozhat a mai zenepedagógiának, és tönkreteszi a Kodály-módszert, amely annyi tehetséget, zseniális művészt adott az országnak. Van, aki nem hiszi el, hogy ez a kettő nemcsak, hogy nem zárja ki egymást, de egymást erősítik” – mondja Kupper András, aki maga is zongorázik, de a zenetanításban nem vesz részt: „mert ahhoz én kevés vagyok”.
Akiknek csak sikerük van
A monori El Sistema nem kizárólag romagyerekekről szól. Elsősorban a szegény családba született gyerekekre koncentrálnak, de nem zárnak ki senkit. A módszer egyik kulcseleme, hogy a gyerekek megízleljék az együttzenélés örömét, hogy minél több fellépéssel, minél több sikerélményhez juttassák őket. Ezért a projektben részt vevő gyerekek mindenütt ugyanazokat a darabokat tanulják és azokat egymással is el tudják játszani. Így élhetik meg akár a külföldi diákokkal való közös játék élményét is.
Kupper szerint Monor csak a kezdet. „A legnehezebb helyzetben a borsodi és az ormánsági térségek vannak. Azt tervezzük, hogy ezeken a helyeken próbáljuk ki a módszert néhány iskolában.”
A monori ”próbahetek” pedig azt igazolták, van létjogosultsága a programnak. Sikerült hangszert adni a gyerekek kezébe, és sikerült a produkció, amelyért dolgoztak egész nyáron át.
„Van egy tanítványunk, akire egy zenetanár azt mondta a koncert után: nem hiszem el, hogy ez a gyerek nem négy éve csellózik! Amikor a közönség tapsolt, elégedettség, büszkeség, öröm ült ki minden egyes gyerek arcára. Szóval, ezért dolgozunk. Az önbecsülés, az ambíció a közösségi zenélés eredménye. Ezek pedig olyan értékek, amelyek boldog felnőtteket nevelnek a ma még nehezen boldoguló gyerekekből.”
