Fasza?
Micsoda?
Ön a Facebookon elemezte a ballib minapi balatoni találkozóját, egyebek mellett a következő mondattal: „Az index újságíróját személyesen Farkasházy Tivadar fosztotta meg maradék ebédjétől és hajította ki a legendás szárszói kertből. Fasza.” Decensebb szóhasználathoz szoktunk Schiffer Andrástól.
Ez egy indulatszó. Ha az ember hihetetlen történettel találkozik, kibuggyan belőle az ilyesmi.
Mostanáig Deutsch Tamás volt a közösségi tér fő kiafaszomozója. Az ő babérjaira tör?
Deutsch Tamás rendre sokkal erőteljesebben fogalmaz, mint én valaha is, s nem is kívánom beelőzni.
Utóbb még Kövér László is citálta az ön facebookos bekezdését, méghozzá a következő mondatot: a szárszóiak, „ez a derék szürkeállomány nem érti, micsoda része van a Jobbik felívelésében”. Micsoda része van?
Hatalmas. Sokkal nagyobb, mint maguknak a balliberális oldal pártjainak, az MSZP-nek és az SZDSZ-nek. A teszetosza, gondolatszegény politikai elit a rendszerváltás óta hagyta magát dróton rángatni mindenféle megmondóemberek által. A szárszóiak osztják az észt huszonvalahány éve, végigrevolverezték az Antall-, sőt már a Németh-kormánytól kezdve az elmúlt huszonöt év valamennyi vezetését, 2010-ig bezárólag. Állítom, nekik több közük van a gazdaságpolitikai és a privatizációs baklövésekhez, meg ahhoz, ami 2010-ben történt, mint jó néhány szocialista miniszternek.
Fotók: Berecz Valter
A döntés és a felelősség mindig a politikáé.
Közjogi értelemben igen. De azért az perverzitás, hogy olyanok gyakoroltak, és most az Orbán-rendszerben is olyanok gyakorolnak hihetetlen befolyást politikai döntésekre, akik ténykedése átláthatatlan, nem számon kérhető, és semmiféle politikai felelősséget nem viselnek. Korábban a szárszóiak voltak, ma egy Habony Árpád meg egy Simicska Lajos van ebben a szerepben.
Ha a pártoknak lenne elég saját agyuk, nyilván nem külsősökre támaszkodnának.
Kétségtelenül szerény a belső merítés.
Az LMP-ben ki mondja meg, hogy, teszem azt, gazdaságpolitikában merre az előre? Bizonyára önöknek is vannak lengyellászlóik; s a saját Lengyel László alighanem mindig zöldebb.
A 2010-es választásokra kilencven százalékban LMP-tagok írták gazdaságpolitikai programunkat. Egy új párt különösen megsínyli a társadalmi apátiát, mert a régiekben az intellektuális töltetet pótolja a ravaszkodásban szerzett rutin és a kamarillapolitikában szerzett jártasság. Lehet persze fanyalogni a politikai osztály deklasszálódásán, busonghatunk a lezüllésen, de ideje rádöbbenni, hogy mindannyian felelősek vagyunk a helyzetért. Itt az értelmiség, ha politikai problémával találkozik, azt lesi, hogyan tud letiplizni az országból, vagy ha marad, akkor alámerül, kibekkel, igyekszik túlélni, megkötni piszkos kis alkuit a mindenkori hatalommal. És közben üresen hagyja a közéleti agórákat, a pártokat. Ez az alapállás szükségképpen termel ki ilyen színvonalú politikai osztályt. Még a környezetvédő mozgalomban jó munkakapcsolatba keveredtem egy dunántúli ügyvéddel, utóbb helyben segített megszervezni az LMP-t, de amikor 2009 végén felvetődött a képviselőjelöltség, azt válaszolta, nem teheti, mert elveszíti a klientúráját.
Na de ha egyszer tényleg elveszíti a klientúráját.
Még az is lehet, hogy elveszíti. De nem ez a lényeg. Amíg mindenki megúszni akarja a közéleti vitákat, addig ezt a mostani mozit fogjuk nézni.
Egyet még hadd idézek az ön szárszós bejegyzéséből. Mesterházy Attila „egy perces néma vigyázzállást vezényelt Horn Gyula emlékére annak az elitista kompániának, amelyik mindig is zsigerből megvetette, kigúnyolta Hornt. S tévedés ne essék, nem a múltja miatt. Hanem azért, mert értette és beszélte az egyszerű emberek nyelvét”. Tényleg megvetették volna Horn Gyulát?
Sok bajom van Horn Gyula kormányzásával , ennek számos tehertételét cipeljük ma is, gondolok egyebek mellett a közszolgáltatások nyakló nélküli privatizálására, amibe egyébként éppen ez a Szárszón tobzódó elit hajszolta bele őt, de ez egy más történet. Az viszont tény, hogy a kilencvenes évek chartás szalonjaiban Horn Gyula neve említésére mindig harsány kacaj tört ki.
Megvan bennem a szándék szót érteni a legkülönfélébb emberekkel
Ön is járt ezekbe a szalonokba?
Még ’92-ben megfordultam ilyen helyeken. Ezeknek az embereknek soha nem Horn karhatalmista múltja szúrta a szemét, nem is az ötvenhathoz való viszonya, nem az, hogy milyen szerepet játszott a nyolcvanas évek pártapparátusában, nem az, hogy valóban ő csinálta-e a rendszerváltást. Hanem az, hogy – és ebben egyébként rengeteg a hasonlóság Horn és Orbán között – szót értett a néppel. Ez a szárszói chartás különítmény úgy gondolja, akkor különb mindenkinél, ha nyelvben és érzületben kellően elkülönül a plebsztől. Pedig észrevehetnék, hogy az elmúlt évtizedek Magyarországán azok lettek sikeres politikusok, akik rezonáltak az egyszerű emberekkel.
Ön már rezonál?
Egy politikusnak legyenek nemes és jó céljai. De ez édeskevés, ha a gondolatait nem ütközteti folyamatosan az egyszerű emberek érzületeivel.
Ön ütközteti?
Igyekszem.
A faszázástól eltekintve ön olyan választékosan, nyomdakészen beszél, mint egy szárszói szalonos, a legkevésbé sem úgy, mint Horn, és nem is úgy, mint Orbán.
Nem is fogok. Azzal együtt, hogy olyan végzettségem van, amilyen, jogi, és azzal együtt, hogy olyan kulturális közegből érkeztem, amilyenből, értelmiségiből, sosem okozott gondot sem faluhelyen, sem a B-középben szót érteni az emberekkel.
Hol tart az Egyszerű Emberek Nyelvtanfolyamon? Középfok?
Megvan bennem a szándék szót érteni a legkülönfélébb emberekkel, s szerintem a szándék már önmagában is fontos, jóllehet tisztában vagyok a fogyatékosságaimmal. Egyáltalán nem vagyok elájulva a retorikai képességeimtől.
Az igyekezetnek, hogy az „emberek nyelvén” szóljanak, meg kellene látszódnia az LMP támogatottságában. De nem látszódik.
Ennek a pártnak felrobbantották a frakcióját, majd különböző véleményformáló csatornák – nem túlságosan messze a szárszói kerttől – napi huszonnégy órában azt sugározták róla, hogy megszűnt. Önmagában hatalmas teljesítmény, hogy most három-négy százalékos a támogatottságunk.
Vagy csak kettő. Az Ipsos csak annyit mér. A teljes népességben és a biztos pártválasztó között is.
A Századvégnél négy százalékon vagyunk, a Tárkinál most éppen öt százalékon, a Nézőpont múlt hónapban hat-hét százalékon mért minket, a Medián legutóbb három-négy százalékon. Soha nem érdemes egyetlen intézet, egyetlen mérését nézni, hanem valamennyiét és a tendenciát.
„A Bajnai-párt jelentkezéséig reálisnak látszott, hogy az alkotmányos ellenzék kétharmados többséget szerezzen, azóta ennek az esélye jelentősen csökkent” – ezt ön nyilatkozta a 168 Órában. Mitől lett volna esély, és miért csökkent ez Bajnai megjelenésével?
Ezt mutatták a számok. Az alkotmányos ellenzék pártjainak támogatottsága összességében tavaly bőven meghaladta a Fideszét, vagyis joggal lehetett gondolatfutamokat elereszteni a kormányváltásról. A helyzet Bajnai bejelentkezésével változott, és azzal, hogy zűrzavart keltettek az LMP-ben.
Legfeljebb mást tartunk helyesnek, ilyen a politika.
Ez lenne az ok-okozat?
Lamentálhatunk azon, hogyan figyel be a folyamatba például a rezsicsökkentés, a puszta számok mégis azt mutatják: ősszel borult a trend.
Ön azt állítja, Bajnaiék és az utóbb dezertáló LMP-sek „zűrzavart keltettek” a párton belül. Ezt komolyan mondja? Elképzelhetetlennek tartja, hogy volt párttársai nem cselszövők, s azt képviselik, amit helyesnek tartanak?
Minden politikai ellenfelemről feltételezem, hogy azt képviseli, amit helyesnek tart. Legfeljebb mást tartunk helyesnek, ilyen a politika.
Csavarhatunk még egyet a történeten. Ha valóban Bajnai megjelenése és zűrzavarkeltése zilálta szét a demokratikus ellenzéket, abból az következik, hogy Bajnai igazából Orbán érdekeit képviseli. Vagyis fideszes ügynök. A kutyafáját, de ravasz ez a Gordon.
Ez azért merész és abszurd következtetés. Ez esetben szerintem pusztán arról van szó, hogy elkalibrálták magukat Bajnaiék. Nyilván hittek abban, hogy a ringbe lépésükkel szolgálhatják leginkább a kormányváltás, és abban is, hogy e stratégia részeként el kell tüntessék az önálló LMP-t. Azt gondolták, az alkotmányos jobboldalról – nem tudom, mit jelent ez a kifejezés, de nagyon szerették használni – komoly szavazótömegeket lehet elcsábítani. Tévedtek. Ami pedig a PM-es szakadárokat illeti: elhiszem, hogy sokan úgy vélik, csak az álbaloldalhoz csapódva lehet Orbánt legyőzni, választást nyerni, de akkor tévedésből voltunk egy klubban. Mert ha van egy elviselhetetlen rezsim, az nem jelenti azt, hogy a régi politikai elit másik felével kell taktikai szövetségre lépnünk, miközben a demokratikus kartell tagjai gyakorlatilag egymást fedezik és tartják felszínen nagyjából húsz éve.
Nos, egyes közvélemény-kutatók szerint az LMP támogatottsága eléri a négy százalékot. Csakhogy még ez is kevesebb, mint a bejutáshoz szükséges öt százalék. Orvoslandó a bajt, lesz az LMP-nek is egy habonyárpádos figurája, aki akciókat talál ki, és előírja a képviselőknek, hogyan, miről beszéljenek a nyilvánosság előtt?
Nem tudok ilyen figuráról egyelőre az LMP környékén.
Egyelőre? A sikeres pártokban ott ülnek a kommunikációs főmérnököt, akik kezében – ahogy ön is említette – nagyobb hatalom koncentrálódik, mint egy miniszterében. Ön is keres ilyen szakembert?
Ismételni tudom magam: ha ismer ilyen figurát, szóljon, szívesen találkozom vele.
Az LMP működésével összeférnének az olyan ötletek, mint például az emberek többségére pompásan rezonáló rezsicsökkentés?
Nem.
És ha hozna néhány százalék népszerűség növekedést?
Akkor sem. A mediatizált demokráciában szinte elengedhetetlen, hogy a pártok alkalmazzanak kommunikációs megfejtőket. De ez nem jelenti azt, hogy egy párt, pláne egy kormány politikája alárendelhető a kommunikációs ötleteknek. Abszolút erkölcstelen lenne. A politikai döntéseket a politikus hozza. A kommunikációs gurunak abban van szerepe, ezeket hogyan beszélik el egy tömegdemokráciában.
Nem érdekel, mi Orbán érdeke
Az is kommunikációs döntés, igaz, nem az önöké, hogy az LMP frakciót kap Orbán Viktortól.
Az LMP nem kap semmit Orbán Viktortól. Az LMP jogosult frakciót alapítani. És ha nekem jogom van valamire, nem kegy kérdése, hogy megkapom-e. Ilyen alapon az MSZP és a Jobbik is Orbán Viktortól kapta a frakcióját.
Az MSZP és a Jobbik a 2010-es választások nyomán alapíthatott frakciót, ahogy az LMP is. De aztán az önök tizenöt tagú képviselőcsoportja kettészakadt, s mivel egyik fél sem érte el a minimumlétszámot, a parlamenti kétharmad – értsd: Orbán Viktor – döntése nyomán megszűnt a frakció. Hogy ismét létrejöhessen, ahhoz a kétharmad – O. V. – beleegyezése kellett. Így működik.
Ha így működne, akkor Orbán holnap úgy módosítja a házszabályt, hogy a Fideszen kívül másnak ne lehessen frakciója.
Valóban. Ezzel együtt a csonkolt MSZP és a kizárásoktól, kilépésektől sújtott Jobbik frakciójában is jóval több mint tíz képviselő ül. Az LMP-ében mindössze hét.
Már egy ’98-as alkotmánybírósági döntés világos különbséget tett alkotmányjogi szempontból a legalább öt százalékos támogatottsággal a parlamentbe kerülő pártok és az olyanok között, akiket máshonnan dezertált képviselők alapítottak menet közben. Egy idei határozat pedig világosan kimondta: egy parlamentbe jutott párt frakcióalakítási joga elé nem lehet hatékonysági, értsd, létszámkorlátot állítani. Ha most nem engedett volna frakciót alakítani a Fidesz, az Alkotmánybíróság segítségével legkésőbb szeptemberre helyreállítottuk volna a törvényességet.
Úgy volt, már június utolsó hetében zöld utat ad az LMP-frakciónak a parlament. Aztán hogy önök részt vettek a földtörvény megszavazása körüli balhéban, úgy tudni, Orbán berágott, s levetette napirendről a kérdést. A szezon utolsó napján aztán mégiscsak napirendre vette az ügyet. Tényleg nem kegy?
Ha kegy, akkor itt minden kegy. Ilyen alapon az is kegy, hogy egyáltalán felszólalhat az ellenzék a parlamentben, hiszen ezen is két nap alatt bármikor változtathat a kétharmad.
Orbánnak érdeke erősíteni a Fidesz első számú ellenfelének tartott Bajnaira lövő LMP-t.
Nem érdekel, mi Orbán érdeke. Alkotmányosan jár nekünk a frakció. Nem vagyok hajlandó követni az abszurd logikát.
Abszurdisztánban lakik, de nem vesz róla tudomást.
Nem asszisztálok Abszurdisztánhoz. És nem vagyok hajlandó végiggondolni paranoid, hovatovább posztbolsevik észjárást, miszerint, aki nincs velünk, az Orbán szekértolója. Mi ennek az észjárásnak a meghaladására jöttünk létre. Ha beletörődünk a körülményekbe, na, azzal valóban Abszurdisztánt erősítjük.
Tavasszal választások. Mi 2014 tétje? Mindkét oldal nemzethalált, behozhatatlan lemaradást jósol arra az esetre, ha a túloldal győz.
Utálom a nemzethalálozást. A szekértáborok az elmúlt huszonöt évben ezzel altatták az embereket, ezzel leplezték az irdatlan méretű korrupciót, a gazdasági vakvágányt, a terjedő nyomort. Remélem, 2014-re, de ha akkora nem, hát 2018-ra ezt az egész, lejáratott politikai osztályt elkergetik az emberek.
Mi maradna? LMP és Jobbik?
Az LMP körül alakulhat ki egy új alternatívát megjelenítő, erős politikai pólus. És ha végre felébred a politikai közösség, kitermelhet új, tisztességes szereplőket.
Az LMP által is támogatott Ángyán József ügyek mentén szerveződő szövetségről beszél, melynek része lenne néhány civil szerveződés – például a Váralja Szövetség – mellett az LMP és a Jobbik is.
Az LMP nem működhet együtt olyan pártokkal, akiknek lételemük a gyűlöletkeltés, az egyenlő méltóság tagadása. Az Ángyán professzor úr által kedvelt parlamenten kívüli erők viszont tisztességes szerveződések, velük vannak közös céljaink, s elemi érdekünk, hogy adott esetben szorosabbra fűzzük a szálakat.
Fidesz választási programot író, Jobbik-szimpatizáns Ángyán, plusz LMP. Azért ezt komoly kaosz.
Ángyán nem Jobbik-szimpatizáns, ezt azért tisztázzuk. A globális kapitalizmus válsága nyomán ma már nemcsak a hagyományos jobb-bal törésvonalak léteznek. Hanem a rendszerpártok és a rendszerkritikus pártok között is ellentét feszül. A magyar társadalom ki kell kényszerítse a változást, ami nem pusztán a kormányzati elit cseréjét jelenti, hanem azt is, hogy felrúgjuk az elmúlt huszonöt év rossz alkuit. Ahogy Ángyán tanár úr fogalmazott: kevés, hogy négyévente pusztán annyi történjen, hogy a délutános műszak fölváltja a délelőttöset. Magyarországnak alkalmazkodnia kell az ökológiai válság és a globális kapitalista válság következményeihez. A Németh-kormány óta azon verseng a politikai elit, hogyan szolgáltassa ki minél jobban a külföldi tőkének az olcsó, képzetlen hazai munkaerőt. Ez az irány a kétezres évekre csődöt mondott, de Orbán még ma is azzal jön, hogy meg akarja nyerni a lefelé tartó ár- és bérversenyt.
Orbán sarcolja a multikat.
Orbán a multik ellen beszél, de valójában támogatja őket, stratégiai megállapodásokat kötöget, s mellesleg pozíciót szerez a saját oligarcháinak. Neki is mennie kell, épp úgy, mint a szárszóiaknak és az ő pártjaiknak.
