Belföld

Levelet küldenek a rezsicsökkentésről

villanyora(960x640)(2).jpg (villanyóra)
villanyora(960x640)(2).jpg (villanyóra)

A rezsicsökkentési intézkedések következményeit ismerteti az Elmű-Émász társaságcsoport a napokban kiküldött levelében. Az ismertető mintegy kétmillió áramfogyasztót tájékoztat arról, hogy milyen „eredményei" lehetnek az áramdíjak leszorításának – ismerteti a pénteki Népszava.

A napilap cikke szerint az áramszolgáltató a tájékoztatójában közli, hogy a lakossági áramtarifák egyharmadát az adók teszik ki, a másik harmadot az állami tulajdonú áramnagykereskedőnek, a Magyar Villamos Művek Zrt.-nek és az ugyancsak állami kézben lévő villamosenergia-hálózatot működtető rendszerirányító vállalatnak fizeti ki.

A szolgáltatónál pedig a lakossági üzletágban kilowattóránként mindössze 1,32 forint marad, amely nem elegendő a szolgáltatás fenntartására. A társaság háztartási szektornak szolgáltató ága veszteséget könyvel el, nem pedig a kormánypárt által emlegetett „busás hasznot” – ismertetik.

A levél arról is beszámol, hogy a cégcsoport pénzügyi források hiányában számos beruházást nem képes megvalósítani, ezért le kell építenie alvállalkozói jelentős részét. A fejlesztések elmaradása pedig az ellátásbiztonság rovására mehet, nőhet az üzemzavarok száma, aminek egyenes következménye az áramkimaradások szaporodása.

A Népszava a vállalatcsoport igazgatóságától megtudta: a társaság célja az volt a levél kiküldésével, hogy az áramárak összetevőivel kevésbé tisztában lévő ügyfelek megismerhessék, honnan jönnek össze a számlában szereplő díjtételek. A napilap úgy tudja, hogy a közeljövőben több más szolgáltató is tájékoztatja majd az ügyfeleit arról, hogy a díjbevétel döntő hányada nem a családokat ellátó energetikai cégekhez kerül, hanem a kormány kasszájába folyik be.

A napilap ismereti, hogy Németh Szilárd, Csepel polgármestere, fideszes országgyűlési képviselő, a rezsicsökkentést ellenőrző parlamenti munkacsoport vezetője az egyik televíziós műsorban felháborítónak nevezte az Elmű levelét. A politikus közölte: „mit az Elmű megengedett magának ebben a levélben, az egész egyszerűen elképesztő, azt sugallja az embereknek, hogy miattunk elbocsátások, rendszer-karbantartási problémák lesznek”.

A politikus kifejtette: „”amikor az ország jobban teljesít, (…) azok az emberek, akik ezt a teljesítményt létrehozták, megérdemlik, hogy csökkenjenek a háztartási kiadásaik”. Németh Szilárd azt is elmondta, hogy találkozni fognak a szolgáltatókkal, és nem az a céljuk, hogy padlóra kerüljenek ettől a 10 százalékos csökkentéstől a cégek – olvasható a Népszavában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik