Erős ellentmondás van a kormányzati kommunikáció és az iskolaigazgatók, pedagógusok véleménye között abban, hogy a közoktatási intézmények átadás-átvétele sikeres volt-e. Önnek mik a tapasztalatai?
Először is: én már eleve azt nem értem, mi szükség volt az egész iskolarendszer állami átvételére. Az rendben van, hogy az állam erőteljesen beavatkozott és átvette a fenntartást azoktól a településektől, amelyek nem voltak képesek az iskoláiknak a megfelelő színvonalú oktatást biztosítani, akik financiális okokból fenntartási gondokkal küzdöttek. Itt érzem, értem a segítő szándékot. De feleslegesnek, és károsnak érzem, hogy azoktól az önkormányzatoktól is elvonták a fenntartást, akik eddig jó gazdái voltak az iskoláiknak. A II. kerületről ez kifejezetten elmondható, oktatásbarát, az intézményhálózat sokszínűsége iránt elkötelezett vezetéssel kiemelkedő rendszert hozott létre és tudott működtetni. Másrészt felhívnám a figyelmet arra, hogy még most is elvárásként jelenik meg az oktatáspolitikai alapelvekben a differenciáló pedagógia (az más kérdés, hogy a konkrét tananyagtartalmak adnak-e majd erre lehetőséget), miközben az egész közoktatási rendszert egységesítik. A tanártól tehát elvárják, hogy egy 20-30 gyerekes tanulócsoportban – ahol minden gyerek különböző fejlődési stádiumban van és különböző úton megközelíthető – differenciáltan neveljen, ugyanakkor az iskolákat nem tudjuk differenciáltan kezelni. Pedig ahogy 30 hatéves gyerek 30 különböző szinten érkezik be egy osztályba, ugyanúgy a közel kétezer iskola is különböző szinten érkezett a Klebelsberg Iskolafenntartó Központba (KLIK). Miért nem lehetett differenciáltan bánni velük is? Miért nem vesszük figyelembe, hogy a négy pedagógussal, összevont osztályokkal működő kistelepülési kisiskola más, mint mondjuk egy fővárosi mamutintézmény?
Érettségi a Klebelsberg Gimnáziumban (középen Rósa Viktor) Fotó: Kummer János
Az iskolák működtetését otthagyták az önkormányzatoknál, azok továbbra is lehetnek jó gazdák és figyelhetnek a helyi igényekre…
Az anyagi lehetőségeik jórészét elvették tőlük. Szakmai kérdésekben nincs vagy erősen korlátozott a hatáskörűk, nem figyelhetnek a helyi igényekre. Egyébként sem tisztázott egyelőre, mi a működtetés és mi a fenntartás. Nagy vonalakban tudjuk, de részleteiben nap mint nap szembesülünk a bizonytalansággal.
Sok helyen olvashatunk az ebből adódó hétköznapi problémákról, de általában nem merik névvel vállalni a megszólalók a véleményüket. Sőt, úgy tudjuk, a KLIK levélben tiltotta le egyes iskolák vezetőit a sajtóval való kommunikációról. Ön nem kapott ilyen levelet?
Én nem kaptam ilyet, nem is tudom elképzelni, de ha mégis megtörtént, akkor mélységesen felháborít. Nem vagyok hajlandó befogni a számat. Hiszek a demokráciában, a szólásszabadságban. És nem szeretnék olyan országban élni, ahol egy iskola vezetője nem mondhatja el nyilvánosan a véleményét. Ezt az iskolát is úgy működtetem, hogy ha valamiben döntést akarok hozni, azt előbb egyeztetem a kollégákkal és szívesen veszem a reakciójukat. Közösen hozzuk meg a döntéseket, mert így azt ők is a magukénak érzik. Kifejezetten hiányolom, hogy a kutya nem kérdezett meg engem (minket igazgatókat) a közoktatási átalakításokkal kapcsolatban. Ki kell, hogy mondjam: az, ami történik, nem válik a mi iskolánk, a mi gyerekeink, az itt dolgozó tanárok hasznára. Attól félek, hogy amit eddig elértünk, felépítettünk, nem fog tudni ezen a színvonalon tovább működni.
Kék papír és piros papír
Pokorni Zoltán a köznevelési törvényről és az államosításról szóló vitában azt hangoztatta, hogy az államosítás után a most jó helyzetben lévő iskolák színvonala hirtelen és látványosan zuhanni fog, míg a rosszabb helyzetű iskolák színvonalában nem lesz érzékelhető javulás, azaz a rendszer lefelé fog nivellálni. Ö szerint is ez várható?
Igen, pontosan ez a félelmem. Pénz híján a jó iskolák színvonala leromlik, mert – akár már szeptembertől – nem lesz lehetőség csoportbontásokra, kutatásokra, nem tudjuk végigvinni a nemzetközi projekteket, mert nem tudjuk megoldani esetleg az abban résztvevő kollégák helyettesítését, azt sem látni, mi lesz a pályázatokkal stb. A mi iskolánk nyolcezer négyzetméter alapterületű, mindig van olyan, hogy festeni kell, ablakot kell javítani, karbantartásra van szükség. Mi lesz, ha egyszer az önkormányzat azt mondja, „bocs, de az elvonások miatt nincs pénzünk ezekre”? Nemrég beszélgettem a szülői szervezettel, ott felmerült, hogy majd az iskola alapítványán keresztül bekérünk pénzt mindenkitől, önkéntes felajánlásként, a színvonal megtartása miatt. Ez itt Pesthidegkúton még talán kivitelezhető, de máshol elképzelhetetlen. És egyébként is: ez a cél? A szülőkre akarjuk hárítani az ingyenes állami feladat egyes költségeit? A sajtóban minden nap olvashatjuk, milyen bizonytalanságot hozott az új rendszer. Egy iskola napi működése naponta több hirtelen eldöntendő helyzetet teremt, amit eddig saját hatáskörben meg tudtunk oldani. Most is megvannak ezek a helyzetek, de elvonták azt a jogkörömet, hogy döntsek.
Mondjon néhány példát!
Van például két várandós tanító néni. Az egyik hiányát még belső helyettesítésekkel csak-csak megoldom, de kettőét már képtelenség. Fel kell vennem valakit. De én már nem tudok felvenni tanítót, azt csak a KLIK tudja megtenni. Megkérdeztem a tankerületnél, mi legyen, azt mondták, próbáljak én javasolni új kollégát, és ők majd azt remélhetőleg elfogadják. És ha nem fogadják el? Miért nem bíznak az igazgatókban, hogy ki tudja választani az iskola szellemiségéhez illő tanítót? Az egyik nyelvszakos kollégának tegnap nem volt a fehér táblához filctolla, ezért mondta a gyerekeknek, hogy most nem írja fel a szavakat, hanem lediktálja. Az iskola nem tud venni, szólni kell a tankerületnek, hogy szükség van filctollra. Ez körülményes és időigényes, mára nem tudtuk beszerezni. Az egyik diák – nem cikizésből: jóindulattal – viszont megjelent ma két filctollal. Ez így fog menni? Itt van nálunk egy nemzetközi programban egy tajvani fiatal, aki besegít az angolórákba. Én fizettem be az ebédjét, mert erre nem is tudom, kitől kellene pénzt kérnem. És sorolhatnám a problémákat napestig. Ez egy nagy iskola, állandóan jönnek a kérdések, problémák, amiket eddig igazgatói hatáskörben meg tudtam oldani, most pedig csak széttárom a kezem. Egészen abszurd helyzetek is előállnak. Rákérdeztem a tankerület munkatársainál a fénymásolópapírra, hogy annak beszerzése a működtető vagy a fenntartó dolga. Azt mondták, hogy legyen egy kék csomag papír meg egy piros. Ha azt a papírt sokszorosítjuk a kollégáknak, hogy januártól ők a KLIK munkavállalói, akkor – mondták – a kék csomagból húzzam ki a papírt. Ha a leendő elsős szülőket tájékoztatom, hogy felvettük a gyerekét, azt a pirosból. Ha differenciált feladatsort fénymásol a kolléga, az piros, ha a gázműveknek küldök valamit, az kék. Törvény szerint az iskolába lépő leendő elsősöknek, és kilencedikeseknek kezébe kell nyomni a házirendet. Ez kék vagy piros papír lesz? A házirend ugyanis fenntartási és működtetési kérdés is.
Kék vagy piros? Fotó: Kummer János
Ön szerint ezek csak átmeneti problémák? Beállhat ez a duális (fenntartói-működtetői) rendszer? Lesznek a kérdésekre válaszok?
Lehetséges, de egyelőre nem látom a végét. Most itt ülök, és írogatok alá mindenféle papírokat, és elkészítem a kért kimutatásokat. Szeretném tudni, mi a dolgom, mik a lehetőségeim, mik a feladataim. Mit tudok tenni, ha egy kolléga nem jön be? (Nem volt ilyen az elmúlt tíz évben, de mi van, ha egyszer lesz?) Szólok, hogy indítsanak ellene fegyelmit? Nem én vagyok a munkáltatója. Ha el kell simítanom egy vitát, mondjuk a napközis kolléga és a konyhás néni között, mit teszek? Eddig, mint főnök odamehettem, és megoldottam. Most ehhez van jogosítványom? Rá tudok szólni a konyhás nénire? Ő az önkormányzat alkalmazottja, a tanító néni pedig a KLIK alkalmazottja. Én egyiknek sem vagyok főnöke. Most még, a beidegződések miatt, sok mindenben kikérik a kollégák, iskolai dolgozók a véleményem, a döntésem. De bármelyik munkavállaló bármikor odabökheti, hogy hagyjam békén, nem vagyok a főnöke. Az első ilyen eset után megírom a lemondásom. Mert tényleg nem vagyok a főnöke. A legrosszabb, hogy terveznem kell. Egy iskola ugyanis nem egy évből, félévből áll, hanem évtizedekből. És nekem látnom kellene előre. Most hogyan tervezzek? Mikor mondja azt az önkormányzat, hogy nincs több pénz? Ezt most még nem érezzük, mert van tartalék. De félek attól, hogy egyszer ezt fogja mondani. Eddig a fenntartó rengeteg pluszforrással segített minket, ezekből futotta felújításokra, karbantartásra, pályázatokat írtak ki sporthoz, táborokhoz, finanszírozták a csoportbontást stb. A szülők, gyerekek majd szeptemberben hirtelen azzal szembesülhetnek esetleg, hogy ezen túl nem tudunk külön a fiúknak és a lányoknak technikaórát taratani. Vagy a gimnáziumban most a matematikát szintek szerint két csoportban tanítottuk, ha nem lesz pénz, ez is megszűnhet. Ezt megérzik a kollégák, mert megszűnik a munkahelyük, megérzik a szülők, mert csökken a színvonal.
A világ legutáltabb szókapcsolata
Jövőre az új NAT és kerettantervek szerint kell már bizonyos évfolyamokon tanítani, ez újabb kérdéseket vet fel a tervezésben. Hogy tudja megtervezni például a tantárgyfelosztást?
A tankerületi emberek központi tantárgyfelosztásról beszélnek. Fogalmam sincs, ez hogy fog működni. A II. kerület eddig a saját 17 iskolájának a tantárgyfelosztását egyesével egyeztette minden igazgatóval. Meg tudtam magyarázni, hogy erre ezért meg ezért volt szükség. Meg tudtam magyarázni, hogy azért kell gyógypedagógus, mert az alapító okiratban benne van, hogy értelmi sérülteket és mozgássérülteket is felveszünk. Most meg fogják változtatni az alapító okiratot? Az én dolgom, hogy az alapító okirat szerint szervezzem meg az oktatást. Napokon belül oda kell állnom a szülők elé, hogy a következő tanévben fel tudok-e venni értelmi sérült gyereket vagy sem? Válaszolnom kellene kérdésekre, és nem tudok. A világ legutáltabb szókapcsolata lett az utóbbi félévben számomra, hogy „nem tudom”. Soha nem mondtam ki ennyiszer, mint mostanában. Ez egy olyan iskola, ahol nyitva van az ajtóm, bárki bejöhet és kérdezhet. Én vagyok az, aki elvileg mindenről tud, ami az iskolában történik. Ha valaki bizonytalan, hozzám jött. Ha én is bizonytalan voltam, tudtam, kit kell felhívni az önkormányzatnál. Ha ők is bizonytalanok voltak, akkor utánanéztek és visszahívtak egy fél órán belül. Tudom, hogy hihetetlen elfoglalt a tankerületi igazgató és munkatársai, de három napja nem érem el őket egy gyerekelhelyezési kérdésben. Hozzáteszem, mély tisztelettel viszonyulok mindazokhoz, akik vállalták ezt a vezető szerepet. Kétségem sincs, hogy tankerületünk vezetőjét a legjobb szándék vezérli, hogy tudása, képességei maximumát nyújtva akar a kerületi oktatási színvonal megőrzése érdekében tevékenykedni. Rengeteget dolgozik, pl. múlt hétfőn 0.14-kor küldött e-mailt, de benne és munkatársaiban is érzem a bizonytalanságot, a „nem tudom” válasz miatti szorongást.
Hogy fogják megoldani a hittan/erkölcstan kötelező tanórai bevezetését?
Ez látszólag tantervi kérdés. A törvény szerint azt hiszem, hogy a szülő választ, erkölcstan vagy hittanra járatná-e a gyereket. Van négy 5. osztályunk. Azt mondom, hogy az 5A osztálynak kedden a 3. órában hit- és erkölcstan órája van. Ha hitoktatás, milyen hit? Katolikus, evangélikus, református, buddhista, zsidó? Törvény szerint a hitoktatást az egyháznak kell megszerveznie, azt csak hitoktatói végzettséggel rendelkező tarthatja. Lesz elég hitoktató? Hány tanteremre van szükség egyszerre a különböző felekezetek hittanára és az erkölcstanra? Mi lesz, ha találkozom egy 5A osztályos gyerekkel a folyosón, kedden a 3. órában. Igazolatlan órát kap, vagy el kell fogadnom, hogy Mária nővér, Pista atya kiengedte? Nem tudom a választ ezekre a kérdésekre sem. Másrészt úgy működik a mi iskolánk, hogy minden egyes szituációban, minden pillanatban a pedagógiai munka során erkölcsre nevelünk. Minden normális pedagógus a mindennapi élet részeként erkölcsre nevel. Tanítási idő után pedig ingyenesen háromféle felekezet tart hitoktatást. Aki ezen részt akar venni, részt tud venni.
Lesz elég hitoktató? Hány tanteremre van szükség? Fotó: Kummer János
Az államtitkár utazó pedagógusokról is beszélt, akik egyszerre több iskolában tanítanak majd.
Mivel a KLIK a munkáltatója az összes pedagógusnak, ott döntenek, mi lesz azokkal a kollégákkal, akiknek nincs meg a kötelező óraszáma. Nyilván az lesz, hogy több iskolában is végezheti a munkáját. Mondjuk egy fizikatanár nemcsak nálunk, hanem a tankerület másik 2-3 iskolájában is oktat. 33 osztályunk lesz jövőre: képtelenség úgy összeállítani az órarendet, hogy figyelembe veszem a német nemzetiségi oktatást, a mindennapos testnevelés követelményét, a csoportbontásokat, a nyelvi előkészítő osztályt stb., és még azt is figyeljem, hogy az utazó tanárnak is beillesszük az óráit. Mi is és a többi érintett iskola is. Közösen fogjuk az órarendet kialakítani a többi iskolával? Mert a fizikatanár az a, b, és c iskolában van még rajtunk kívül, az informatikatanár a d, e, f iskolában van rajtunk kívül, és a kémiatanár a c, f, g iskolában. Az egész tankerület közösen alakítja majd az órarendet? Ez képtelenség.
Miért mondta mindezt el?
Nem jó a bizonytalanság, nem jó a légkör. Tizenegyedik éve vezetem az iskolámat, mindig kínosan ügyeltem arra, hogy a politika a falakon kívül maradjon. Most, amikor a véleményemet nevemmel ellátva elmondom, szeretném hangsúlyozni, hogy semmilyen politikai szerveződésnek nem vagyok tagja, kizárólag az én iskolám érdekében nyilatkozom. Nem vagyok forradalmár, van mit féltenem – három gyerekem a közoktatásban tanul – de remélem, nincs mitől félnem. Számomra a pártfegyelem és a demokrácia ellentétes fogalmak. Olyan szellemiségű intézményekben tanultam, dolgoztam és dolgozom, ahol a mindenkori társaimmal, vezetőimmel véleményt cserélhettünk, és az ellentétes vélemények kulturált ütköztetése mindig a jobbító szándék által vezérelt továbbhaladás felé mutatott. A név nélküli vélemények számomra is értéktelenek, mint vezető, én sem foglalkozom velük. A lojalitás az egyik vezérlő normám, mindig lojális voltam egyszerre az iskolámhoz és a II. kerületi önkormányzathoz, mint „főnökhöz”, mert láttam, mi mindent tesz meg az oktatásért. A legkomolyabb erkölcsi dilemmám jó ideje, hogy kihez legyek lojális. Az iskolámhoz, a családomhoz, a „főnökömhöz”? Kár, hogy pillanatnyilag nem megy egyszerre…
