Párbajhős, Stone-maci, szegedi rocker, és még ki tudja hány jelzővel illették Kovács Stone-t, aki több héten át tartotta lázban az ország egyik legnézettebb műsorának kedvelőit. Nem véletlenül, hiszen Stone 50 év felett vállalta a küzdelmet pályájuk elején járó ifjoncokkal. Sokan kíváncsian várták, mire juthat a mackós mozgású „öreg” rocker egy ilyen csillogó-villogó, mindig újabb és újabb, és fiatalnál is fiatalabb tehetségeket kereső versenyben.
– Én úgy érzem, ismerve egy ilyen verseny, no meg a saját korlátait, hogy eljutottam a csúcsra. Megmutattam, mire vagyok képes, és ami legalább ennyire fontos: példát kínáltam az ötven körül járó generációnak is – mondta Stone, két nappal az X-Faktoros búcsú után a Szeged24 megkeresésére.
– Nem titkolom, amikor elindultam a versenyen, én is reménykedtem abban, hogy akár nyerhetek is. De ez így van rendjén: aki nem hisz magában, a győzelemben, az ne is mérettesse meg magát. Szerintem az én szereplésem egyik legértékesebb üzenete éppen az, hogy az emberek merjenek változtatni életükön, és még az ötödik X környékén járva is higgyenek abban, álmodhatnak egy új világot maguknak, és ezt az álmot be is tudják teljesíteni. Higgyenek saját képességeikben, de vállalják fel hibáikat, hiányosságaikat is. Ezt tettem én is – mondta Stone.
Aki úgy érzi, rengeteg új energiát kapott a versenytől, más, jobb emberré vált, közelebb kerül családjához, barátaihoz, a zenéhez, és erőt merített ahhoz, hogy tovább képezze magát.
– Tudom, ebben a korban már alapvetően nem változik meg egy ember. De tanulni mindig is kell, életünk végéig. Én most például úgy döntöttem, hogy az angol nyelv alaposabb megismerésére szánok több időt, mert az emberek igénylik az angol nyelvű dalokat, és azok jobb, tökéletesebb előadására csak úgy vállalkozhatom, hogy angolul tanulok.
Stone-ban nem csupán a verseny zsűrije, és a rá szavazók láttak fantáziát, máris jelentkezett egy lemezcég, amely szerződést kíván kötni a szegedi énekessel.
– Természetesen ez a felkérés nagyon boldoggá tett, hiszen így a zeném, és mindaz az üzenet, amit szeretnék elmondani, sokkal több emberhez juthat el. Vagyis a kő gurul tovább, reményeim szerint most fog kiteljesedni énekesi pályám. De úgy érzem, a verseny során nem csak én értem el sikereket, jó hírverést csináltam Szegednek is. Örömmel tettem. Szegedi maradok, bárhová is vet a sors, és nem felejtem el, mennyi mindent köszönhetek ennek a városnak.
Mondhatná az olvasó: ennél jobb végszót ki sem lehetne találni. Csakhogy Stone itt még ne fejezte be a mondandóját. Lelkes, vidám, önbizalommal teli hangja kissé elkomorodott, amikor arról beszélt, hogy legnagyobb megdöbbenésére a verseny során a legrosszabb, sőt mi több, a legmocskosabb szavakkal szidalmazó kritikákat éppen Szegedről kapta.
– El nem tudom képzelni, mi visz rá emberek arra, hogy a velük egy városban élő, éppen hatalmas stressz alatt lévő zenészt, aki nem csak magáért, de városért is küzd ezer reflektor fényében, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal alázzák. Köztük olyanok, akiket soha nem láttam, de olyanok is, akikről azt hittem, ha nem is barátaim, de legalább jó haverok vagyunk. Ismerősök, egy város lakói. Ez nagyon elkeserített, de túltettem magam az ügyön. Rossz, irigy, mocskolódó emberek mindig is lesznek, de nem engedem, hogy ők szívják el az energiám. Nekem van még elég dolgom. Például a jó, megértő, elfogadó embereknek énekelni. És ha felkérést kapok Szegedről, örömmel vállalom bármikor a koncertet, hogy így is megköszönjem támogatóimnak a biztatást. És fel a fejjel, ezt üzenem mindenkinek, legyen akárhány éves is.
