Belföld

Milliós tömeget győzködhetnek a pártok

szavazás (szavaz, voks, urna, választás, )
szavazás (szavaz, voks, urna, választás, )

A választásra jogosultak tizenhat százaléka részt kíván venni a 2014-es országgyűlési választásokon, azonban nem tudja még, hogy kire adja le a voksát.

A Fidesz tábora szűkült, jelenleg 19 százalékon áll, másfél millió támogatóval. Az MSZP a múltkori szintet tartja, a népesség egészén belül 16 százalékkal, 1,3 millió követővel rendelkezik. A Jobbik erősödött, 8 százaléknyi, több mint 600 ezer híve van. Javult az LMP pozíciója is, 4 százaléknyi, bő 300 ezer szavazót vonz magához. A Demokratikus Koalíció (DK) őrzi a 2 százalékot, a megközelítőleg 200 ezer szavazót. A pártoktól távolságot tartók a választásra jogosultaknak éppen felét teszik ki – derül ki az Ipsos november első felében, a felnőtt lakosság körében végzett kutatásából.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz 40, az MSZP 31 százalékos, a Jobbik 17, az LMP 7, míg a DK 3 százalékon áll. Az Ipsos az Együtt 2014 választói mozgalom direkt támogatottságát a pártok sorában nem mérte.

Az idei évben a Fidesz támogatottsága hullámzó volt, 16 és 20 százalék között alakult, első helye azonban még úgy sem forgott veszélyben, hogy a választások óta lényegében megfeleződött a támogatottsága – írja az Ipsos.

Tavaly nyáron és ősszel már többször volt olyan adat, hogy a Fideszt többen utasítják el, mint az MSZP-t, az idén viszont egyértelművé vált ez a jelenség: a kormánypárttal szembeni markáns ellenérzések 2012-ben a választók 23-28 százalékában voltak jelen, míg a szocialistákra 12-16 százalék nem szavazna semmiképpen.

Az Ipsos szerint a politikai szereplők legnagyobb tartalékát a tényleges bizonytalanok jelentik. Ezekben a hónapokban 23-24 százalékot tesznek ki, azaz megközelítőleg 2 milliós tömbről van szó. Ebből 5 százalék 2010-ben nem szavazott, és nem tervezi 2014-ben sem. A részvételről meggyőzhető ingadozók aránya 3 százalék.

Az aktív bizonytalanok aránya most 16 százalék, nagyjából 1,3 millió főt tesznek ki. Ebben a politikai közegben főképpen az ötvenes éveikben járók, az alsó-közép társadalmi csoportok, a kisvárosokban és falvakban élők vannak magas arányban. Az Ipsos szerint itt számos politikai erőnek van tartaléka.

Mivel az aktív bizonytalanokat a kormánnyal szembeni erős kritika jellemzi, ezért az ellenzéki pártoknak nagyobb esélye van táboruk kiegészítésére – értékeli a cég, amely szerint ebből a körből az MSZP felé nagyjából 400 ezer fő orientálódik, a Jobbiknak, az LMP-nek egyaránt 100 ezer fő körüli potenciális tartaléka lehet. „Bajnai Gordonnak e körben regisztrált pozitív megítélését figyelembe véve látszik, hogy aktuálisan 300 ezer választópolgár mozgósítására van esélye” – mutatják az Ipsos kutatásának eredményei. A Fidesz 200 ezer támogatóra számíthat az aktív bizonytalanok köréből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik