Belföld

Lepusztította az aszály Somogy megyét

Több mint ezer bejelentést tettek a gazdák aszálykár miatt Somogyban szeptember végéig, a szárazsággal sújtott terület 79 ezer 813 hektár - közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal.

A kár térségenként eltérő mértékű, a kukoricánál esetenként eléri a 100 százalékot. A szántóföldi növények mellett a szőlőt, a gyümölcsöket és az egyéb kertészeti ágazatokat is érte kár. Az állattenyésztőknek elsősorban a takarmányhiány, illetve a takarmány árának emelkedése okoz jelentős gondot.

A kárbejelentéseket követően eddig csaknem 900 helyen – több mint 55 ezer hektáron – tartottak helyszíni szemlét.

A kormányhivatal közölte, hogy jó ütemben folynak a betakarítási munkák a megyében. A 23 ezer hektárnyi napraforgó 98 százalékát, a valamivel több mint 101 ezer hektáron elvetett kukorica 62 százalékát, a szója harmadát, a burgonya csaknem 90 százalékát, a cukorrépa 14 százalékát takarították be.

A tényleges regisztrált termésátlagok az előzetes becslési adatoknál kedvezőtlenebb képet mutatnak – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik