A fajmegmentési programmal való egyeztetés után idén nyáron érkezhetett meg egy új hím, azzal a céllal, hogy Szegeden párba állva szaporodjon ez a rendkívül ritka és veszélyeztetett faj.
Sala, a Franciaországból érkezett maki 2008-ban született, tehát még fiatal, de már ivarérett. Pamaccsal gyorsan összebarátkoztak, igaz, nem is jellemző az agresszivitás erre a külsőre plüssmaci kinézetű félmajomra. Mindenesetre találkozásuk békés és meghitt volta arra enged következtetni, hogy reménykedhetünk kis bambuszmaki születésében!
A bambuszmakik, ahogy a nevük is jelzi, főként bambusszal táplálkozó félmajmok. A nemzetségük Szegeden élő faja az Alaotra-tavi bambuszmaki nevet kapta, élőhelye után. Abban különbözik közeli és távoli félmajom rokonaitól, hogy nem irtózik a víztől, sőt, úszni is tud. A bambuszevés emellett egyfajta rejtélyt is jelent a kutatók számára, hiszen ezen növények mérget tartalmaznak, amelyek elvileg nagy mennyiségben végzetesek lennének a főemlős fogyasztói számára – de valamilyen oknál fogva nem azok, és a bambuszmakik a megbetegedés veszélye nélkül lakomáznak belőle, csakúgy mint Szegeden is, hiszen a takarmányukat a Vadasparkban nőtt bambuszok hajtásaival egészítik ki.
A természetben sajnos már ötezernél is kevesebb él ebből a fajból. Állatkertben kb. 100 egyedét tartják világszerte, vagyis mind vadon, mind állatkertben egyaránt ritka. Madagaszkáron, hasonlóan más félmajmokhoz, a legnagyobb veszélyt az otthont adó erdők irtása jelenti a legnagyobb problémát, amely a számuk folyamatos csökkenését idézi elő.