A négy évvel ezelőtti buszbalesetről szóló cikkeink megjelenése óta folyamatosan érkeznek az ügyet és az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) belső ügyeit jól ismerő emberektől a hívások, emailek. A történet lavinaszerű, önmagát gerjesztő. Legutóbbi cikkünkben Dr. Büki Tamás, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház sürgősségi betegellátó osztályának orvosa vetette fel, hogy az általunk feltételezett rendszerhibánál jóval nagyobb lehetett a baj.
Az oxyológus kizárta, hogy a kisfiú eredetileg klinikai halott lett volna. A gyermek vélhetően “komolyabb agyrázkódást szenvedett, légzése leállt vagy csak elégtelenné vált, és a hypoxia következtében a keringése is sérült…”. Büki doktor szerint a klinikai halál állapotába azért került, mert sokáig teljesen magára hagyták ellátatlanul, letakarva. Véleményével nincs egyedül.
Egy névtelenséget kérő szakember bírálva támogatott meg minket. Szerinte cikkeink, szakértőink eddigi megállapításai teljesen helytállóak, írásainkból eddig mégsem derült ki a laikusnak, hogy a kisfiú vélhetően teljesen egészséges lehetne.
A gyermekek intenzív ellátásával foglalkozó specialista szerint – mint a baleseti halálok 50 százalékánál – itt is a légút elzáródása lehetett a fő gond, amit egyszerű eszméletvesztés okozhatott. Emiatt állhatott le a keringés is, de ez is megelőzhető lett volna. Már az elsősegélynyújtás órákon tanítják, mi a teendő – stabil oldalfekvés, légutak átjárhatóvá tétele, lélegeztetés megkezdése szájból-orrba módszerrel – de ez valószínűleg nem történt meg! Ha megtörtént volna, akkor Burány Béla nem letakartatja a gyereket, hanem azonnal mellkas-kompresszióra szólítja fel az ott tartózkodók bármelyikét. Ezt az eljárást az Országos Mentőszolgálat mai gyakorlatában telefonon is levezénylik.
Az első mentő kiérkezésekor – mivel Budapest belterületéről beszélünk – tudni kellett: a gyermek újraéleszthetősége, főleg hidegben ennyi idő után még sikeres lehet. A keringés vélhetően nem az ütközéskor állt le, hiszen akkor olyan szervi sérülésekkel is számolni kellett volna, amelyek kizárják a későbbi újraéleszthetőséget. A légút felszabadítása ennyi idő eltelte után is megmentheti a sérült életét, esetleg a keringés le sem áll. Ebben az esetben ez mégis bekövetkezett.
Ez arra utal, hogy az első vizsgálatot végző orvos ezt az okot és folyamatot nem ismerte fel, gyakorlatilag lemondott a fiúról, akinek “durva, látható sérülése nem volt, nem folyt ki az agyvelő, nem nyílt szét a mellkasa…”. Ez nagyon komoly szakmai hiba. A gyereket megmentették, de a hosszú percekig tartó oxigénhiányos állapot miatt szenvedett súlyos agykárosodást. A sikeres újraélesztés bizonyítja ezt.
Azok a súlyos sérültek, akik szervi sérülést szenvednek, általában nem, vagy csak minimális arányban újraéleszthetőek. Ez az arány 1 százalék körüli. Aki még 15-20 perc után is újraéleszthető, ott a keringés-megállás hátterében szinte bizonyosan légúti elzáródás és oxigénhiány volt az ok. Ez alapismeretekkel is menthető szituáció, de mint korábban megírtuk, Büki doktor szerint a kárhely-parancsnoknak kevés lehetett a tényleges kivonuló tapasztalata.
A Pest Megyei Flór Ferenc Kórház sürgősségi betegellátó osztályának orvosa korábbi véleményét azzal is kiegészítette, hogy ilyen tragédiák sajnos könnyen előfordulhatnak, ha valaki nem rutinos mentőorvos. Szerinte “Burány Béla a gyakorlatlansága miatt nem vette észre a rossz állapotú, de első vizsgálatakor aligha klinikai halott gyerek gyenge pulzusát, de az se kizárt, hogy ijedtében leblokkolt, és csak az EKG-ra hagyatkozott, ami súlyos hiba”.
“Nem vagyunk istenek!”
Szakértőnk az eset kapcsán felhívta a figyelmünket egy 2005-ös Dózsa György úti metrógázolásra, ahova Burány Béla akkor ellenőrző főorvosként érkezett ki. Egy 94 éves férfi ugrott a szerelvény elé, akit a tűzoltók – mivel teljesen hozzáférhetetlen volt – csak félóra múlva tudtak kiszabadítani. Az idős sérült agyhalottnak számított, tág, fénymerev pupillái voltak, mellkasa behorpadt, lábai összetörtek, egyik kezét levágta a metró.
„Sérülései egyértelműen és biztosan halálosak voltak. Burány mégis azt követelte tőlem, hogy intubáljam, biztosítsak vénát, és szállítsam kórházba. Azt mondta, hogy mi nem vagyunk istenek, nem dönthetünk a helyszínen életről és halálról. Miután ezt elvégeztem, az agyhalott sérültet bevittük a Honvéd Kórházba – ahol az ügyeletvezető röviden hullagyalázásnak minősítette a Burány által kitalált, értelmetlen és céltalan kezelést.
Ha a kicsit is gyakorlott orvos, Burány Béla számára egyértelműen, biztosan halálos sérültet is gyógyítani kell, akkor a látványos külsérelmi nyom nélküli gyereket ő maga milyen alapon takarta le?” – kérdezi Büki doktor.
Természetesen megkerestük a jelenleg a HM Állami Egészségügyi Központ sürgősségi osztályát irányító Burány Bélát, ám munkahelyén azt közölték, a kárhely egykori parancsnoka csütörtökönként és péntekenként nincs az intézményben. Mindez furcsa, mert a „Jogsértõ (orvos)hiánypótlás állami jóváhagyással” című cikkünkben korábban éppen arról írtunk, hogy a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. azóta leváltott vezetője, Temesvári Péter azzal indokolta munkavállalását az Állami Egészségügyi Központban (is), hogy „olyan akut probléma az orvoshiány”, hogy szükség van a munkájára .
Mivel az Országos Mentőszolgálat esetleges orvosszakmai hibáinak feltárására – információink szerint – elsősorban az országos szakfelügyelő jogosult, ezért őt újra próbáljuk megszólaltatni, noha a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) ettől korábban eltiltotta. Dr. Berényi Tamás véleménye nemcsak a tisztánlátás miatt fontos, hanem érintettként is, hiszen ő is hivatkozás volt abban a prezentációban, amelyet dr. Burány Béla mellett az Országos Mentőszolgálat jelenlegi főigazgatója, dr. Mártai István jegyzett.
A halottnak hitt fiú történetét folytatjuk.
