Kedvezőtlenül változtak a pszichiátriai egészségügyi ellátás feltételei 2006 és 2010 között – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb vizsgálatában. Mint írják, az ellátórendszer átalakítása rontott a hatékonyságon és az eredményességen, valamint a működtetés költségei sem csökkentek. Kevesebb lett az orvos és az egészségügyi szakdolgozó, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) 2007-es bezárása pedig megfelelő szakmai előkészítés nélkül történt.
A hazai pszichiátria jelenlegi helyzetéről, a depresszióról és a szorongásról valamint az “elveszett” OPNI-betegekről dr. Molnár Károllyal, a Magyar Pszichiátriai Társaság leendő elnökével beszélgettünk.
Valóban olyan drámai a helyzet, mint ahogyan azt az ÁSZ lefesti?
Drámai a helyzet, ezért is kongatja hosszú évek óta a szakma a vészharangot. A pszichiátriának az egész egészségügyi átalakításon belül prioritást kellene élveznie, hiszen a pszichiátriai betegségek mostanra elérték a népbetegségnek a szintjét. Az Európai Unió 2008-ban – a többi közt – ezért is adta ki a Lelki Egészség és Jól-Lét Európai Paktumát, és felszólították a tagállamok döntéshozóit, hogy csatlakozva a paktumhoz dolgozzanak ki nemzeti programokat.
Hivatalosan is hiányszakma
Fotók: Neményi Márton
Ennek kapcsán jött létre 2005-ben az úgynevezett Lelki Egészség Országos Program, amelynek a kidolgozása 2009-ig tartott, kormányzati döntés azonban máig nem született róla. Ha ekkora a baj, miért nem történt azóta sem előrelépés?
Az ÁSZ-jelentés is megemlíti, hogy ehhez a programhoz nem voltak határidők rendelve, és nem voltak adottak az anyagi források sem. A szakmai részét elkészítettük. Amikor annak idején a prioritásokat figyelembe véve létrejött a LEGOP, a gazdasági környezet is más volt. Azóta nagyon sok minden változott. Most felajánlottuk az egészségügyi kormányzatnak, hogy átdolgozzuk, frissítjük a programot. Fontos azonban megjegyezni, hogy az ÁSZ árnyaltabbak annál, mint az elsőre látszik.
A mostani rendszer képes biztosítani a betegek számára a megfelelő egészségügyi ellátást? 2009-ben például már az problémát jelentett, hogy az agresszív magatartású, önmagukra vagy másokra veszélyt jelentő pszichiátriai betegeket egyáltalán elhelyezzék valahova és kezeljék őket.
Az érintettek körülbelül egyharmada jut el a pszichiátriai ellátásig, és ez nem csak a rendszer hibája, nem hungarikum. Az viszont tény, hogy ha az összes kezelésre szoruló, pszichiátriai zavarral küzdő beteg bekerülne a rendszerbe, akkor az összeomlana. Bizonyos területeken, főként a járóbetegellátásban súlyos kapacitáshiánnyal küzdünk, súlyos a hiány humánerőforrás tekintetében is. Ráadásul szakmánkat érintően is nagyon nagy az elvándorlás, kevés az utánpótlás. Nem véletlenül került 2011-ben a hiányszakmák közé a pszichiátria.
Magyarországon jelenleg valóban nincsenek olyan kórházak, intézmények, ahol az agresszív, violens, veszélyeztető magatartású betegeket ellátásához biztosítottak lennének a feltételek. Az OPNI bezárása után jó néhány évnek el kellett telni ahhoz, hogy újra tárgyalni tudjunk a döntéshozókkal egy Országos Pszichológiai és Addiktológiai Intézet (OPAI), valamint úgynevezett magasbiztonságú osztályok létrehozásáról. Szakmai viták során kikristáylosodott egy magasszintű módszertani, szervezési, az idegtudományi kutatásokhoz szükséges technikai hátérrel bíró kutatási, magas szintű ellátást is magában foglaló szakmai centrum képe amely megvalósulásához anyagi források is szükségesek.
Nem dühöngő őrültek kerültek ki
Közben viszont, illetve az OPNI bezárásával egyidőben mentális problémákkal küszködő betegek estek ki a rendszerből. Lehet tudni, hogy körülbelül hányan kerültek ki az orvosi kontroll alól?
Hangsúlyozni kell, hogy az OPNI nem zárt intézmény volt, nem őrizte a betegeket. Így nem veszélyes, dühöngő őrültek, hanem kezelésre, gyakran hosszú rehabilitációra, a társadalmi integrációhoz segítségre szoruló betegek kerültek ki az intézményből. Egy részüknek a sorsa a bezárással könnyen megpecsételődhetett, hiszen kezelés alatt álló, önálló életvezetésre képtelen páciensek is “eltűnhettek”. A számukat nem tudjuk megbecsülni.
Mi történhetett ezekkel az emberekkel?
Többféle út is elképzelhető: egy részük a rendszeren belül maradt, egy részüket felkarolhatta a szociális közösségi ellátás, és elképzelhető, hogy egy részük hajléktalanná vált.
Az OPNI bezárása és annak formája azt gondolom, elhamarkodott, hibás szakmapolitikai döntés volt. A legnagyobb problémát nem az ágykapacitás veszteség jelentette, hanem hogy ezzel egy olyan szakmai, módszertani, tudományos és betegellátó központ működése ért véget, ami a pszichiátria fejlesztésének egyik csúcsintézményét jelentette. Megszűntek a magas szintű betegellátást és kutatást kiszolgáló laborok, speciális ellátásra szerveződött szakmai csoportok és a képalkotó diagnosztikai centrum. Az ott dolgozó orvosok és egészségügyi szakemberek mintegy negyven százaléka “eltűnt” a pszichiátriai ellátás rendszeréből. A kormány az ellátott területet, illetve hozzárendelve az ágykapacitás egy részét szétosztotta más intézmények között. Ezzel párhuzamosan el kellett volna kezdeni a járóbetegellátás, a lakóhely közeli közösségi ellátás és a rehabilitáció intenzív fejlesztését, illetve átalakítását is. Ez azonban nem történt meg, sőt a jól működő gondozói hálózatból történő forráskivonás csődközeli helyzetbe hozta a pszichiátriai gondozók működését.
Nem kell félni a betegektől
Kiszűrhetők azok az emberek, akik erőszakos bűncselekményre készülnek vagy mentális zavarokkal küzdenek? Egy jobban működő ellátórendszerrel megakadályozhatók lettek volna például az áprilisban történt tragédiák?
Statisztikai adatok is kimutatták, hogy a pszichiátriai betegek körében – a lakosság átlagához viszonyítva – sokkal kisebb arányban fordulnak elő kriminális cselekmények. Nem kell félni a pszichiátriai betegektől. Nemcsak a legtöbb páciensünknél, egy átlagembernél sem jósolható meg sokszor, hogy holnap, holnap után mit fog tenni egy adott indulati állapotban. Úgy gondolom, az áprilisi bűncselekményekhez hasonló cselekmények megelőzésének felelőssége nem szűkíthető le orvosszakmai kérdéssé.
A közösségeknek, a környezetnek, a társadalomnak a szerepét is kiemelem. Például felhívó, kirívó, deviáns vagy furcsa viselkedés esetén – amennyiben betegséggel élőknél jelen van az óvó, védő, a pszichiátriai ellátásban is részt vállaló közösség és a szociális háló – elkerülhető a kriminális cselekmények egy része.
És a megelőzés? Félve kérdezem annak tükrében, hogy Molnár Lajos korábbi miniszter a betegellátás átalakításakor 11 intézményben szüntette meg a pszichiátriai aktív fekvőbeteg-ellátást, ami leginkább a gyermek- és ifjúságpszichiátriai, valamint az addiktológiai ellátást érintette. Azok a gyerekek azonban, akik akkor kiestek, illetve be sem kerültek a rendszerbe, előbb-utóbb felnőnek.
A gyermekpszichiátria még nehezebb helyzetben van. Nagy forráshiánnyal küzd. A képesítéssel rendelkező, aktív szakemberek száma még kevesebb, mint a felnőtt ellátásban, és területileg is teljesen aránytalan. Pedig a korai kezdetű depresszióban és a szorongásos zavarokban a 14-17 éves korosztály különösen veszélyeztetett. Ugyanakkor úgy gondolom, a fejlesztés nem az ágyszámok függvénye. A megelőzést nem a gyermekpszichiátriai intézményekben kellene megkezdeni. Az oktatás, a nevelés, a szociális segítő hálózat minden szintjét be kell vonni a munkába.
Megint egyre több az öngyilkosság
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) prognózisa szerint a következő évtizedben a depresszió, a különféle szenvedélybetegségek még több ember életét keserítik meg, és az élre törnek. Az öngyilkosságok gyakoriságát tekintve már most második helyen állunk Európában. Magyarországon – szintén WHO-s adat – minden ötödik embernek szüksége lenne valamilyen szintű pszichiátriai kezelésre, a krónikus betegek száma pedig még az uniós átlagnál is magasabb. Miért vagyunk mi, magyarok ennyire betegek?
Jó kérdés. Ha a betegségek (depresszió, szorongás) előfordulását nézzük, akkor különösebb nagy eltérés nincs a többi országhoz képest. A krónikus betegségek viszont már egyértelműen jelzik a rendszer zavarát, a kapacitás és a strukturális hiányokat.
Az öngyilkosságok száma a kilencvenes évek elejétől fokozatosan csökkent, majd az utolsó néhány évben ismét emelkedni kezdett. Ez is azt mutatja, hogy jelenlegi formájában gondokkal küzd a pszichiátriai ellátás. Nem beszélve arról, hogy a gazdasági/társadalmi feszültségek hatására a pszichiátriai megbetegedések, és az orvoshoz fordulás igénye az utóbbi időben folyamatosan nő Európa-szerte, így Magyarországon is.
Mikor lesz Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet?
Örömmel veszem, ha ön már tud valamit. Folyamatosan tárgyalunk az OPAI létrehozásáról, lefolytattuk a szükséges szakmai vitákat, – mint említettem – ennek köszönhetően szakmailag jól körülírható terv született. A kormány a szándékát többször kifejezte. Azt , hogy a közös befektetett munkának mikor lesz eredménye, nem tudom megmondani.
