Belföld

Zárt osztályra vihetik a tüdőbetegeket

Egy nemrég elkészült jogszabály-módosítás szerint a jövőben akár kényszergyógykezelésre is bent lehetne tartani a kórházakban a tbc-s betegeket.

A Hír24 információi szerint hamarosan akár karhatalommal is elő lehet vezettetni, és erőszakkal bent lehet tartani a kórházban a tbc-seket. Egy hónapokkal ezelőtti, hosszas előkészítés után keresztülvitt jogszabály-módosítás szerint a jövőben kényszergyógykezelésre kötelezhetik az együttműködést megtagadó, a gyógyszereket nem szedő, kezelésekre nem járó betegeket.

Úgy tudjuk, a Borsod megyei Edelényben és a budapesti Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben alakítanak majd ki egy-egy olyan osztályt, ahol az érintetteket kötelező bentlakással, az ajtóknál biztonsági őrökkel és 24 órás felügyelettel próbálják rávenni arra, hogy legalább két hónapot bent töltsenek az adott intézményben. Ennyi idő alatt ugyanis a betegek eljutnak oda, hogy nem igényelnek további kórházi kezelést, és a későbbiekben otthon gyógyulhatnak.


Fotó: MTI / Balázs Attila

Informátorunk szerint – lévén, hogy fertőző betegségről van szó – a járványügyi biztonság védelme és a közegészségügy érdekében már régóta „égetően szükség volt” egy hasonló határozatra. A tbc-s betegek fele ugyanis néhány hetes, egy-két hónapos kezelés után – amikor még a szervezetükben kimutathatók a bacilusok – távozik a kórházból, és ezzel a környezetében élők egészségét is veszélyezteti.

Levélben megkerestük a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságát. Amint megkapjuk álláspontjukat az ügyről, közöljük.

Mint arról korábban beszámoltunk, akár félmillió forintos bírság is kiszabható azokra, akik nem vesznek részt a kötelező tüdőszűrésen. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet, hogy – a betegek számának emelkedése miatt – több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el az illetékes tiszti főorvosok az elmúlt hónapokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik