Belföld

Felmentették a kukázásra uszító szociális munkást

Bűncselekmény hiányában másodfokon felmentette a Fővárosi Törvényszék azt a 31 éves szociális munkást, aki a józsefvárosi önkormányzat guberálást tiltó rendelete elleni demonstráción kukázásra buzdította társait. A bíróság első fokon bűnösnek találta a férfit, és három év próbára bocsátotta.

A bíró a másodfokú ítélet indoklásakor hangsúlyozta, hogy amíg az önkormányzati jogszabály érvényben volt, a tényállás megfelelt az elsőfokú ítéletnek.

A büntetőper előzménye, hogy a VIII. kerület önkormányzata 2011 januárjától a guberálást 50 ezer forintig terjedő pénzbüntetéssel szankcionálta. Ez ellen a rendelet ellen bejelentett tüntetést tartottak az Új szemlélet elnevezésű csoport tagjai, zömmel szociális munkások, továbbá hajléktalanok, mintegy 60-80-an tavaly március 11-én a József körút és a Baross utca kereszteződésében.

Ferencz Norbert a rendezvény egyik szervezőjeként arra biztatta a jelenlévőket, hogy az ott lévő szeméttárolókból hulladékot vegyenek ki, azaz kukázzanak, ezzel is fejezzék ki tiltakozásukat a szerintük abszurd hatósági rendelkezés ellen. A rendőrök több demonstrálót szabálysértés miatt előállítottak és figyelmeztetésben részesítettek, a kukázásra felhívó fiatalember ellen vádat emelt az ügyészség.

Ferencz Norbert ellen engedetlenségre uszítás miatt indult meg a büntetőper tavaly november elején, és a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) néhány órás tárgyalás után első fokon, nem jogerősen kimondta bűnösségét, és három év próbára bocsátotta.

Az ügyész akkor pénzbüntetés kiszabásáért fellebbezett, míg a vádlott felmentését kérte.

Még az elsőfokú bírósági tárgyalást megelőzően Szabó Máté ombudsman arra hívta fel a figyelmet, hogy az életvitelszerű közterületen tartózkodás súlyos szociális krízishelyzet eredménye, a legritkábban alapul az érintett tudatos választásán. A hajléktalanok nem tudnak hova menni, az önkormányzati “rendszabályok” és szankciók alkalmazhatatlanok, nincs visszatartó erejük, csak az eleve kiszolgáltatott emberek további megalázására, elüldözésére alkalmasak. Az ombudsman az ügyben 2011 októberében az Alkotmánybírósághoz fordult, kérve az önkormányzati rendelet megsemmisítését.

Az április 15-én életbe lépett új szabálysértési törvény értelmében az önkormányzatok nem alkothatnak szabálysértést, ezért hatályát vesztette a józsefvárosi rendelet is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik