Fotók: Kummer János
Egy hatéves és egy tizenegy hónapos gyerekkel lakoltatták ki Aranyosiékat. A kilencedik kerületi önkormányzat végrehajtói csütörtökön végleg bezárták a Drégely utcai lakás ajtaját. Aranyosiné, bár elismeri, hogy tetemes, 330 ezer forintos lakbérelmaradásuk van, nem érti, határozat nélkül, hogyan intézkedhet a végrehajtó, és miért nem engedik, hogy egy összegben rendezze tartozását.
A bérlő bérlője
Aranyosiné negyedmagával, már öt éve lakik az önkormányzati bérlakásban, amit anno nem ők, hanem az asszony nagynénje kapott meg az önkormányzattól, határozatlan időre. Bár az asszony elmondása alapján nem igazán felhőtlen a kapcsolat nénje és közte, de azért sikerült megállapodniuk, hogy ők lakják az ingatlant és azt fel is újították. Aranyosiné állítja, csaknem 3 millió forintot költöttek a felújításokra. Időközben azt is sikerült megoldani, hogy a gyerekek érdekében állandó lakhelyként bejelentkezzenek. Minden rendben ment, amíg az asszonynak és férjének volt munkája. Rendszeresen fizették a havi 26 ezer forintos lakbért és a rezsit is. Aranyosinénak édesapja segítségével azt is sikerült elérnie, hogy a nagynéninek egy tetemes összeget adjanak, ezzel biztosítva, hogy a lakást végleg ők lakhassák.
Azonban pár éve csőstül jöttek a problémák. A férj elveszítette a munkáját, a nő pedig időközben a második gyerekkel lett várandós, így neki sem volt már munkahelye. A számlák halmozódni kezdtek. Aranyosiné édesapja néha-néha besegített nekik, hogy legalább a mindennapi betevőt beszerezzék. A közüzemi számláikra is csak hébe-hóba jutott. Többször kértek segítséget a kerületi családsegítőtől is, ahol próbálták tanácsokkal ellátni őket.
Teljes kilátástalanság
Jelenlegi állapot szerint se munkájuk, se fizetésük nincsen. Aranyosiné korábbi munkahelyét öt hónapja felszámolták, eltűnt a vezetőség, nem jön a gyed sem. A férje sem keres, így ismét az asszony apjára szorultak. Ha ő nem lenne, akkor már a gyerekeket is elvették volna a családtól.
Pár napja próbáltak egyezséget kötni az önkormányzattal, hogy kifizetnék egyben a felhalmozódott 330 ezres tartozást is. A ferencvárosi önkormányzat viszont nem volt hajlandó elfogadni az összeget. Akkor még csak szóban tettek utalást a családnak arra, hogy menniük kell. Aranyosiné szerint: „Az önkormányzat azzal is fenyegetőzött, hogy elveszi tőlünk a gyerekeket is, ha nem tudom igazolni, hogy van hova vinni őket, miután ugye a bérlakásból mennünk kellett.”
Az asszony azt is nehezményezi, hogy még egy határozatot sem küldtek neki arról, hogy kilakoltatják. Csak azért tudtak összepakolni, mert a kerületi családsegítő telefonon értesítette őket: menniük kell.
Furgon, végrehajtó
Csütörtökön délelőtt 11-re meg is érkezett a furgon és a végrehajtó. Pár fura alak is megjelent egy Hummerrel. Nem voltak túl kedvesek a nagy monstrumból kiszálló figurák.
A bútorok egy részét elvitték, a többi, amit a család megmentett magának szanaszét hevert az udvaron. Ágy, kanapé, szekrény, mindössze ezek maradtak. Kulcsra zárták az ajtót. Aranyosiné már nem tudott bemenni rajta. Megtörten állt, férjével együtt az egykori otthonuk előtt.
Albérletbe mennek. De nem hagyják annyiban az ügyet, ha kell bíróságra viszik, hiszen sem határozatot nem kaptak, sem pedig megegyezni nem akart velük az önkormányzat – mondják. A belefektetett pénz a lakással együtt elúszott.
Bácskai János, a ferencvárosi önkormányzat polgármestere szerint viszont az Aranyosi család jogcím nélkül lakott az önkormányzati bérlakásban. Az önkormányzat álláspontja szerint nem 26 ezer, hanem csupán hatezer forintos lakbért kellett volna fizetni a családnak. Aranyosné viszont azt állítja, ha ez így lett volna, akkor nem lettek volna fizetési problémái.
Bácskai János szerint az eljárás már 2010 óta tart. „ A végrehajtási eljárás lefolytatását követően a bíróság elrendelte az ítéletben foglaltak karhatalommal történő végrehajtását. Az önkormányzat több alkalommal is felajánlotta segítségét, azonban a család a lakbérhátralékot továbbra sem rendezte.”
A kitűzött végrehajtás előtt a család által megbízott ügyvéddel az önkormányzat egyeztetéseket folytatott, azonban megegyezés nem született, miután a díjhátralék rendezését továbbra sem vállalták. A végrehajtást megelőző napon az önkormányzat helyszíni szemlét tartott a lakásban, ahol Aranyosiné úgy nyilatkozott, hogy a lakhatását biztosítani tudja, és a lakást önként elhagyja. A bírósági határozat alapján a végrehajtást önálló bírósági végrehajtó foganasította, a bíróság és nem az önkormányzat megbízásából -közölte a polgármester.
Az Aranyosi család viszont nem emlékszik felajánlott segítségre sem és állítják, hogy ügyvédjük segítségével próbálták kifizetni a hátralékot, amit nem engedtek nekik.
Nem ez volt az első és az utolsó eset, hogy utcára kerültek családok. Országszerte több tucat családot lakoltattak ki, illetve árverezték otthonukat a téli kilakoltatási moratórium feloldása, március elseje óta. Kikapcsolják a villanyt és a gázt olyan közüzemi díjhátralékosok otthonából, akik munka és jövedelem híján váltak fizetésképtelenné, és akiknek sokszor csak táplálékra futja.
Orbán Viktor ígérete |
Senkit sem hagyunk az út szélén – ezt mondta Orbán Viktor tavaly szeptemberben facebookos videoüzenetében. “Önálló otthon, saját lakás, szabad élet. Ez csak együtt lehetséges. Ezért segítséget kell nyújtanunk a devizahiteleseknek” – hangsúlyozta, majd hozzátette: újabb és újabb lépéseket tesznek annak érdekében, hogy mindenki talpra tudjon állni, talpon tudjon maradni, és senki se veszítse el a fedelet maga és családja feje fölül. A kormány a megalakulása után, már az első kormányülésen döntést hozott a kilakoltatási moratórium elrendeléséről, és azt eddig négyszer hosszabbította meg – először 2010. december 31-ig, majd 2011. április 15-ig, azt követően 2011. július 1-jéig, majd 2011. október 1-jéig. A kilakoltatási moratóriumot tavaly október 2-ától úgynevezett kényszerértékesítési kvóták váltották fel a rendes téli kilakoltatási moratórium kezdetéig, azaz december 1-jéig. A kvóták rendszere szabályozza azt, hogy a 30 millió forintot meg nem haladó értékű ingatlanok közül a hitelezők negyedévenként és megyénként hány lakást adhatnak át a végrehajtóknak. |