Németh-Kiss Ilona budapesti ügyvédnek, valamint férjének, Németh-Kiss Balázs piackutatónak tavalyig nem sok dolguk volt az őssejtekkel. Egy évvel ezelőtt azonban Ilona és Balázs komolyabb érdeklődést kezdett mutatni az őssejt-kutatások eredményei iránt. A házaspár ugyanis babát várt. Úgy döntöttek, hogy gyermekük születésekor megőrzik az értékes őssejteket.
“Egyértelmű volt, hogy ezt a lépést megtesszük” – mesélte Ilona, aki hozzátette: ahogy a baba minden lépését óvják, vigyázzák, úgy kell gondolni erre is.
“Dani egészsége mindennél fontosabb” – folytatta Balázs. “Az orvostudomány fejlődése szédületes tempóban halad, és ma még igazán beláthatatlan, milyen gyógyászati célból fogják ezeket az őssejteket felhasználni.”
Dani március végén ünnepli első születésnapját. Éppen akkor, amikor a család – a Sejtbank Szülői Testületének tagjaként – a belgiumi Nielben közelebbről is betekintést nyerhet az őssejt-laboratórium működésébe.
Nyolc országból tizenegy család tartozik abba a Szülői Testületbe, amelynek az a feladata, hogy a cég ügyfeleit képviselve, közvetlenül is megtapasztalják a laboratórium korszerű műszaki felszereltségét, valamint az ott végzett szakmai munka színvonalát.
“Nem sokat gondolkodtunk, hogy jelentkezzünk-e a Sejtbank felhívására” – válaszol Balázs arra a kérdésre, hogyan kerültek ebbe a csapatba. “Nagyon érdekes számunkra egy őssejtbank munkája, ráadásul Dani őssejtjeit is itt őrzik. Egy kissé meglepődtünk a lehetőségtől, mert általában nem szokás beengedni a vásárlókat a raktárba, a kulisszák mögé.”
“Nekem személy szerint is fontos, hogy részt vehetek ebben a munkában” – mondja Ilona. “Jogászként szeretem tudni, mi történik a színfalak mögött.”
A Sejtbank és anyavállalata, a Cryo-Save által életre hívott civil grémium folyamatos és közvetlen tájékoztatást kap az őssejt-kutatás legújabb fejleményeiről, a cég helyzetéről és célkitűzéseiről. Hogy az érintett szülők időről-időre betekintést nyerhetnek a laboratórium mindennapi működésébe, fontos szerepet játszhat az őssejtmegőrzés társadalmi elfogadottságának növelésében is.
Balázs szerint sok mindenen változtatni kell még: az egészségügyi rendszertől az emberek hozzáállásáig. “Mindig meglep, hogy a mai napig mekkora szkepticizmus övezi az őssejt-kutatások eredményeit. Annak ellenére, hogy Nobel-díjjal ismertek el őssejt-kutatókat, hogy számos betegséget már eredményesen gyógyítanak őssejtekkel, rengetegen még mindig a vállukat vonogatják, ha erre terelődik a szó. A Szülői Testületben való részvétel talán arra is lehetőséget ad, hogy laikusként az ő problémáikat, ellenérzéseiket is megértve tudjuk segíteni a Sejtbank munkáját.”