Belföld

Átlátszó.hu: 34 milliárdos óriáshitelt kapott a Közgép

34 milliárd forintos hitelt nyújtott a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a Közgép Zrt.-nek - írja az átlátszó.hu az általa birtokolt listára hivatkozva, amelyen az MFB által 100 millió forintnál nagyobb összeggel hitelezett cégekről szerepelnek adatok.

A hírportál által „kormányközelinek” titulált vállalat mögött milliárdos kölcsönigényléssel szerepel a a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap, a Magyar Államvasutak Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. is. Az építőipari magáncégek közül a Közgép 34 milliárdján túl 3,8 milliárd forintos MFB-hitelt kapott a tavaly októberben csődvédelmet kért Hérosz Zrt., 5 milliárdot pedig a Duna Aszfalt Kft. – tudatta a portál.

Az átlátszó.hu azt is szerette volna megtudni, pontosan mely cégek nem fizették vissza az MFB-hiteleiket az elmúlt tíz évben, ezért kérte ki az állami tulajdonú fejlesztési banktól a 2001 óta folyósított, legalább 100 millió forint összegű hitelek listáját.

A portál azt is kiderítette volna, a kedvezményezettek közül kik fizették vissza a kölcsönt, mely hitelek visszafizetése van még folyamatban, melyeket engedték el részben vagy egészben, illetve mely hitelek visszakövetelése vált lehetetlenné a felvevő csődje, felszámolása vagy „fantomizálódása” miatt. Arra is kíváncsiak voltak, kiknek folyósítottak vissza nem térítendő támogatást, illetve az államilag garantált hitelek esetében kik hívták le az állami garanciát.

Válaszlevelében az MFB Zrt. arról tájékoztatta az átlátszó.hu-t, hogy megítélése szerint a kérelmünk nem tartozik az információszabadságról szóló törvény alá – írja az internetes lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik