Gazdaság

Gazdát cserél a magyar Déli Áramlat

Átkerülhet a Magyar Villamos Művekhez a Magyar Fejlesztési Banktól a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi része.

A Világgazdaság csütörtöki számában azt írja, hogy a változás mögött közvetlenül az állhat, hogy a Déli Áramlat ügyében előrelépés történt Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szeptember 16-i moszkvai megbeszélésén, illetve a Viktor Zubkov orosz miniszterelnök-helyettessel október 11-én Budapesten tartott tárgyaláson.

“Azzal, hogy állami hátszelet kapott a gázimport-beruházás, a projekt listájáról lekerülhet a Magyarország nélküli változat” – olvasható a Világgazdaságban.

Az újság utal arra, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) színre lépése nem meglepő annak ismeretében, hogy az ország energiastratégiájának egyik fő eleme az állami villamosipari csoport megerősítése. Az MVM a leánycégein keresztül ellenőrizni fogja az ország gáztőzsdéjét, valamint a gázkereskedelem- és szállítás egy részét is.

A lap információi szerint a Déli Áramlat MVM-nek történő átadásáról Fellegi Tamás múlt csütörtökön a Hiltonban tájékoztatta a magyarországi nagykövetségek titkárait. A cikk így folytatódik: “állítólag ott elhangzott az is, hogy a projekt
megkapja ugyanazt a kiemelt státust, amelyet a rivális Nabucco már
megkapott, és kiosztják az előkészületekkel kapcsolatos feladatokat
a minisztériumok között”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik