Belföld

Tarlós nem kér Csurkából

A főpolgármester azt szeretné, ha Dörner nem alkalmazná a drámaírót az Új Színházban.

„Sajnálattal vettem tudomásul, hogy Csurka István úr többszöri kérésem és ezt követő nyilvános felhívásom ellenére is újólag az európai politikai kultúrával összeegyeztethetetlen módon nyilatkozik meg lapjában. Ezért – bár azt nem ellenzem, hogy Csurka István sikeres drámáit műsorára tűzze – de felkérem Dörner György urat, az Új Színház kijelölt igazgatóját, hogy Csurka István urat színházában ne alkalmazza.”


Nem lesz intendáns Csurkából
Fotó: Mohai Balázs

Szó szerint ezt tartalmazza a főpolgármester közleménye, amely szerda délután érkezett meg a Hír24 szerkesztőségébe. Arról, hogy mi verte ki a biztosítékot Tarlós Istvánnál, már nem szól a tájékoztatás. Egyelőre sem Dörner György, sem Csurka István nem szólalt meg az ügyben.

A városvezető egyszer már figyelmeztette Csurkát, méghozzá a Magyar Fórumban megjelent, nagy vihart kavart “Ascher Café” című írása miatt.

Az Új Színház igazgatói posztjára meghirdetett pályázaton Márta István igazgató és Dörner György színész indult. A szakmai bizottság többsége szeptember közepén Márta újbóli kinevezését javasolta, ám végül Dörner György lett a befutó, aki pályázatában Csurka Istvánt nevezte meg intendánsának.

Október közepén a főpolgármester úgy fogalmazott: miután elolvasta Dörner anyagát, ő maga döntött arról, hogy a Dörner-Csurka duó vezesse az Új Színházat a folytatásban. Szerinte azok a szerzők, akik szerepelnek a győztes pályázatban, játszásra méltó alkotók.

Jelentős felzúdulás fogadta a döntést, október 22-én tüntettek is a teátrum előtt a kinevezést ellenzők, több kiválóság pedig jelezte, nem hajlandó együtt dolgozni a Dörnerékkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik