Belföld

Speciális repülő indul a hurghadai sérültekért

Kedden hazahozzák a szállítható sebesülteket. Magyar rendőrök is bekapcsolódnak a busztragédia okainak vizsgálatába.

Hurgadában három helyen ápolják a vasárnapi buszbaleset sérültjeit. Kveck Péter, Magyarország kairói nagykövete délután meglátogatta a sérülteket. A Hír24-nek elmondta, hogy Egyiptom legmodernebb kórházában kezelik a magyar sérülteket, akik közül ottjártakor csak egy férfivel tudott beszélni, mert a többiek még altatásban vagy operáció közben voltak.

A diplomata elmondása szerint a sérültek többszörös töréseket szenvedtek. Közben az ORFK bejelentette, szakértőket küld ki Hurghadába a tömegszerencsétlenség helyszínére. Úgy tudjuk, a magyar rendőrök az egyiptomi rendőrökkel közösen vizsgálják majd a baleset körülményeit.

Közben az utasok zömét biztosító Uniqua arról tájékoztatott, hogy segitségnyújtási szolgáltatójukkal, az Europe Assistance közösen útnak indítanak egy speciális mentőrepülőgépet. A biztosító a Hír24-hez eljuttatott közleményében azt írja, szakembereik már megkezdték a szállítható állapotban lévő személyek hazaszállításának előkészületeit.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök hétfői utasítását követően Hende Csaba honvédelmi miniszter azonnal intézkedett; a gépek felkészültek arra, hogy elinduljanak Kairóba, és hazaszállítsák a hurghadai balesetben elhunyt magyar turisták holttesteit.

Erre az azonosítási és a hatósági eljárás lezárulását követően – a hét második felében – kerülhet sor – tették hozzá.
A vasárnapi balesetben 11 magyar meghalt, 29 pedig megsérült. A Best Reisen utazási iroda csoportja három autóbusszal tartott hurghadai szállodáiktól a repülőtérre, amikor az egyik busz felborult.

Mi történt?

Korábban az MTI arról számolt be, hogy gyorshajtás, műszaki hiba, esetleg a kettő együtt okozta a tragédiát. Szintén a Távirati Iroda írt arról, hogy a helyiek szerint nagyon fáradt volt a magyar turistákat szállító busz sofőrje. A sofőr egy kairói út után vitte a reptérre a turistákat. Az összetört autóbusz még mindig a baleset helyszínén van, a roncsot nem őrzik.

Zám Tibor, a Best Reisen utazási iroda vezetője a Hír24 megkeresésére elmondta, valószínűtlennek tartotta, hogy a sofőr jelentősen túllépte volna az engedélyezett sebességet, és azt is, hogy fáradt lett volna.

„Mindössze 12 km-t kellett megtennie a repülőtérig, ez akár futva is teljesíthető fél óra alatt. Sietségre sem volt okuk, hiszen, mikor a busz felvette az utasokat, a magyar gép még csak Belgrád felett járt. Bőven lett volna idejük arra, hogy becsekkoljanak és feladják a bőröndjeiket” – nyilatkozta portálunknak Zám Tibor.

Az utazási iroda vezetője elmondta, hétfőn négy sérültet kiengedtek a kórházból, ők könnyebb sérüléseket szenvedtek, ha minden igaz, kedden már haza is utazhatnak.

Hurghadában 2010 júniusában és november 22-én a mostanival megegyező típusú autóbusz szenvedett balesetet turistákkal. A novemberi balesetben kilenc európai, a júniusiban hat ausztrál turista halt meg, és csaknem 60 ember megsérült.

Héjj Demeter, a világ egyik vezető tömegközlekedési autóbuszgyártójának marketing- és értékesítési vezetője azt mondta: a Hurghadában vasárnap este szerencsétlenséget szenvedett autóbusz a fotók alapján egy Mercedes alvázra épült, MCV 600-as típusú, európai felépítésű turistabusz lehetett.

A szakértő a ronccsá vált jármű fotója alapján úgy látja, hogy a 12 méteres turistabusz minden bizonnyal a nagy sebesség melletti fékezéskor dőlt el, és az oldalán csúszott hosszabb távon. Szerinte azért lett a balesetnek tizenegy halottja és sok sérültje, mert az utasok feltehetően nem kötötték be a járműbe szerelt kétpontos biztonsági övet, amely megvédte volna őket.

Héjj Demeter szerint az utóbusz megfelelhetett a műszaki és biztonsági követelményeknek, és ezt a fotók is alátámasztják, mert a járműszerkezet nem károsodott nagyon, megmaradtak a túlélést biztosító “terek”. A szakértő úgy véli, a balesetben valószínűleg a sebesség nem megfelelő megválasztása játszhatott kulcsszerepet.

Tegnap három busszal szállították a magyarokat a reptérre. Ezek közül a konvojt vezető jármű borult fel egy kanyarban és csúszott legalább ötven métert, amíg a szemben lévő padka megfogta.

A busz utasai szerint már a jobbkanyart sem tudta bevenni a gyorsan haladó jármű. A hazafelé tartó turisták állítólag ekkor még nem sejtették, hogy milyen nagy a baj, volt, aki azt hitte, hogy a sofőr viccelődni próbál az éles kanyarvétellel.

Húsz perc a mentőkig

Mintegy húsz perc alatt értek az egyiptomi Hurghadában történt baleset helyszínére a mentők és a tűzoltók – állította egy magyar szemtanú hétfőn a Magyar Televízió esti Híradójában. Maitz Gábor, az MTVA gyártásvezetője, aki szintén azzal a magyar csoporttal volt nyaralni, akik egy részével a baleset történt, elmondta: a repülőtér felé tartottak, amikor meglátták a busz roncsait, s azonnal menteni kezdték az embereket.

“Nagyon nehéz helyzetben voltunk, nem tudtuk eldönteni, hogy mi a jobb, hogy ha hozzányúlunk valakihez, megmozdítjuk, vagy hogy ha nem” – mondta, hozzátéve, hogy még morfiumot is próbáltak szerezni, ezért más buszokat állítottak meg. Maitz Gábor emlékei szerint körülbelül húsz perc telt el, amíg megérkeztek a buszhoz az egyiptomi mentők és a tűzoltók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik