Fotó: Berecz Valter
A lány, akinek nem tetszik a rendszer. Az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” Facebook-csoport egyik reklámarca. YouTube-sztár. Ízig-vérig civil aktivista. Karsay Dorottya még csak 26 éves, de fellépett már a kisebbségi jogokért, a nőkért, a homofóbia és a rasszizmus ellen, a hajléktalanügyért, Darfúrért, Burmáért, tanult, tanított és elsodorta az amerikai aktivistaparadicsom. A „Nem tetszik a rendszer” című dal egyik előadójával egy pesti kávézóban találkoztunk. Éppen munkából jött, de sietett, hogy elérje a felsőoktatási törvény elleni demonstrációt.
Már több mint 340 ezren nézték meg a Millás tüntetésre készített videót. Igazi YouTube-sztár lettél. Megismernek már az utcán?
Igen.
És mit mondanak?
Általában azt, hogy „nem tetszik a rendszer”. Ma például odajött hozzám egy francia srác és elmesélte, van egy magyar lakótársa, akivel csomószor meghallgatták a dalt, és nagyon szeretik. Sok üzenetet is kapok: az embereknek általában tetszik a civil kezdeményezés és az, hogy ez egy tök új forma, hogy így is meg lehet nyilvánulni. Úgy látszik, ez bejön.
Fotó: Berecz Valter
Elolvastam a videóhoz jött hozzászólásokat és néhány a klippel foglalkozó cikket. Finoman fogalmazva sem mind pozitív. A Mandiner egyik írója például nemrég „elviselhetetlenük irritáló”-nak nevezett, majd “kiadós együttlétet” ajánlott, az Onleány Blog pedig egyenes azt mondja, hogy te vagy a „hanyatlás új arca”. Hogy esnek a kritikák?
Karsay Dorottyaként nyilván más, mint aktivistaként, de hozzászoktam már a nyilvánossághoz, szóval nem jött váratlanul. Évek óta emberi jogi aktivistaként dolgozom, aminek része, hogy kiállsz és elmondod, miben hiszel. A negatív véleményeken nem szoktam fennakadni. A konstruktív kritikának meg kifejezetten örülök – ha ilyen érkezik, akkor azokra mindig válaszolok, és ezekből tök jó beszélgetések alakulnak. Az, hogy vannak otromba megnyilvánulások, annak nyilván nem örülök, de ezek nem engem minősítenek, hanem azokat, akik írják. Például a KIM-es csávó (Böszörményi-Nagy Gergely, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, az említett Mandineres cikk írója – a szerk.) remélem, hogy a munkahelyén nem annyira ostoba és szexista, mint a szabadidejében.
Fotó: Berecz Valter
A „Nem tetszik a rendszer” dal már saját életét éli. Slágerként is akár megállná a helyét?
Én aktivista vagyok, civil, egy aktív állampolgár. Nem popsztár. A szakmám is emberi jogi területhez kötődik, munka után pedig mindenféle aktivista projektekben veszek részt. Azért éneklem én ezt a dalt, mert a célunk az volt, hogy egy civil mondja el, hogy miért nem tetszik a rendszer.
Hogy született a dal és a klip? Ültetek és gondolkodtatok, miként lehetne közelvinni az emberekhez a Milla mondanivalóját?
Nem volt ez ennyire átgondolva. Egy barátom, aki már a kezdetektől fogva Milla-szervező – és nagyon jól ismer engem, mint aktivistát – dobta fel az ötletet, hogy csináljunk egy dalt. Már többször hallott dúdolni, szóval tudta, hogy szeretek énekelni. Gondolkodtam rajta, aztán azt mondtam: jó, és írtam egy első verziót, amit körbeküldtünk a Millásoknak. Nekik tetszett. Majd egy Millás megbeszélés után, hullafáradtan leültünk, véglegesítettük a szöveget, megírtuk a zenei alapot. Csatlakoztak profi zenészek és profi filmesek is, mind önkéntes alapon. A videó költségvetése 0 azaz nulla forint. Egyetlen kiadásunk az a 30 ezer forint, ami a rendező telefonszámlájára ment el. A klip jól szól és jól is néz ki – szerencsére olyanok csinálták, akik értenek hozzá. Sokan dolgoztunk össze azért a közös üzenetért, amit a dal képvisel.
A Milla előtt több jogvédő megmozduláson is részt vettél. Kiálltál a nőkért, a melegekért, a kisebbségekért és a hajléktalanokért. Hogy jött az aktivista lét?
A végzettségem – többek közt – emberi jogi szakértő, de soha nem akartam úgy végezni ezt a munkát, hogy 20 éves koromtól kifulladásig csak egy területre fókuszálok, a többit meg hagyom. Emiatt alakítottam úgy aktivista és szakmai életemet, hogy sok minden beleférjen. Az első ilyen terület, amivel foglalkoztam egyetem alatt jött, ez a hajléktalanügy volt. Onnan nyergeltem át az Amnesty International Magyarországra, ahol főként családon belüli erőszakkal és a darfúri konfliktussal foglalkoztam. Később átmentem a Menedék Egyesülethez, mert hiányzott, hogy közvetlen kapcsolatom legyen azokkal, akiknek az ügyeivel törődöm. A Menedék a Magyarországra érkező menedékkérőknek és a már státusszal rendelkezőknek segít beilleszkedni, munkát, lakást találni – én például magyarra tanítottam őket. Ezután szociológiára kezdtem járni a kisebbségszociológia szakirány miatt, addigra ugyanis nyilvánvaló lett, hogy a kisebbségvonal számomra az egyik legfontosabb. Az egyetem alatt aztán kimentem az Egyesült Államokba. Egy egyetemi campus ott a civil aktivisták paradicsoma, amikor megérkeztem szinte elsodort magával a rengeteg helyi csoport. Sok szerveződéshez csatlakoztam: aktivistákhoz, akik Szudánnal foglalkoztak, egy csoporthoz, ami Burmával, voltak, akik Los Angeles déli részén élő szegény sorsú fiataloknak segítettek, de indítottunk egy olyan programot is, amivel iskolákba jártunk emberi jogi ismeretek tanítani a gyerekeknek. Mikor hazajöttem, akkor kezdtem el aktívabban foglalkozni feminista és melegjogi témákkal, főleg a CEU miatt, most pedig egy fogyatékosok jogait védő szervezetnél dolgozom.
Fotó: Berecz Valter
Lehet ennyi dologgal egyszerre érdemben törődni?
Nagyon fárasztó, de lehet. Általában azokat csinálom aktívan, amik a legjobban felháborítanak vagy legjobban megráznak az adott pillanatban. Amikor a gyöngyöspatai őrület kezdődött, akkor arra fókuszáltam, amikor nyáron mentek a melegfelvonulások, akkor arra. Bár a hajléktalanügyben most nem vagyok benne, da ha kell, bármikor kimegyek egy-egy megmozdulásra, mint például múltkor a Parlament elé.
A civil aktivisták élete, sorsa sok helyütt nem túl rózsás. Bár nem feltételezem, hogy Magyarországon veszélyben lenne egy aktív jogvédő élete vagy személyes szabadsága, azért adódik a kérdés: meddig mennél el a meggyőződéseidért?
Remélem, hogy Magyarország nem egy ilyen ország. Itt adottak azok a jogok, amivel érvényesíteni tudod az akaratodat, el tudod mondani, miben hiszel, kimehetsz az utcára, demonstrálhatsz, dalt írhatsz a rendszer ellen. Remélem, hogy ez így is marad. Azt gondolom, hogy mindezekkel nem mentem túl messzire. Remélem, itthon egyre több ember lesz aktív – sok formában, sok módon, sokféle eszközzel lehet kiállni azért, amiben hiszel.
A Millások azt mondják, nem szeretnének politikai pártot alapítani. Téged megkörnyékezett-e már valamelyik?
Nem. De engem ez nem is érdekel. Én civil vagyok. Civil aktivista. Ez a munkám, a hobbim, a szenvedélyem. Nem adnám fel semmiért. A Milla célja, hogy összefogjon egy baromi heterogén csoportot és létrehozzon egy civil platformot, amiből aztán egy csomó kezdeményezés kinőhet. Akár új politikai pártok is – vegyük példaként a 4K!-t. A sok születő kezdeményezés pedig lehet, hogy nem ért majd mindenben egyet, de ez nem baj. A Millán belül is rengeteg különböző ember van, rengeteg különböző véleménnyel. Például hogy ki, hova szavaz, mindenkinek a magánügye. Az, hogy bizonyos dolgokban egyetértünk, nem jelenti azt, hogy mindenben azonos a véleményünk. Abban azonban minden Millás egyetért, hogy a civil társadalomnak erősödnie kell, hogy az embereknek hallatniuk kell a hangjukat, ha befolyásolni akarják, hogy merre halad az ország. Ez a közös cél, ami össze tudja fogni az embereket.
Fotó: Berecz Valter
Ez a mostani rendszer nem tetszik, de milyen lenne az a rendszer, ami tetszik?
Én egy demokratikus, igazságos rendszert szeretnék. Azt, ha úgy élnénk ebben az országban, hogy az emberek bele tudjanak szólni, mi történik, ha például egy alkotmányt egyik percről a másikra érdemi konzultáció nélkül fogadnak el. Szeretnék egy olyan országban élni, ahol azokat, akik az út szélére szorultak, nem tekintik bűnözőnek, nem lökik le az árokba, hanem felemelik őket. Talán túl idealista vagyok, de szeretnék egy olyan országban élni – és ebben nyilván a polgároknak is van felelősségük, nem csak a mindenkori kormánynak –, ahol embereket nem bélyegeznek meg, nem fenyegetnek meg azért, mert romák, mert melegek vagy nők, bevándorlók satöbbi. Egy ilyen világban szeretnék élni.
