Rainer M. János: Ötvenhat paródiája

Fotó: Kummer János

Ötvenhat ötvenöt éves. Még mindig változik a múlt, mint a klasszikus partizánviccben? „Van sok emlékem. És lesz is még, ha bírom fantáziával.”

A múlt mindig változik, de a változás intenzitása, ahogy távolodunk az időben, csökken. Ötvenhat története ebből a szempontból is különös, hiszen az értelmezésből, az emlékké válásból Magyarországon harminchárom év kimaradt. Az első időszakban nyilvánosan kizárólag a hivatalos marxista ideológia kádári változata szerint lehetett beszélni róla. A történelemmé formálódás a határainkon kívül, a szabad véleménynyilvánítás világában zajlott. Amikor a rendszerváltással itthon is szabaddá vált a közbeszéd, gyorsan le kellett játszani az „én emlékem, te emléked, én ötvenhatom, te ötvenhatod” harcot. Vagyis e szempontból 1989 volt az ötvenhat utáni első év. Mára azonban talán kialakulóban van egy kanonikus verzió.

Eddig tartott az 1956-os Intézet küldetése?

Szerintem nem. De miután most úgy tűnik, hogy oly sok mással együtt a mi közalapítványunkat is fölszámolja a Magyar Köztársaság – egyszerűbben: a köz -, meglehet, fölösleges a kérdés. Az intézet névválasztása ötvenhatnak a rendszerváltásban betöltött szerepére utalt, de azt 1989 nyarán sem gondoltuk, hogy kizárólag a forradalommal foglalkozunk majd. Sőt még azt sem, hogy mindenről ötvenhatnak kell az eszünkbe jutni. Arra a tizenhárom napra – még ha ez is az egyetlen világjelentőségű magyar történelmi esemény a huszadik században – nincs értelme intézetet szervezni. Feladatunk a második világháború utáni magyar történelem, tágabb értelemben a magyar jelenkor történetének vizsgálata. Ennek hangsúlyos fejezete ötvenhat. Most is kiadunk egy ötvenhatos könyvet, Eörsi Lászlóét. A pesti felkelők,  kisemberek ötvenhatját meséli el, ugyanis a Baross téri felkelőcsoport története. A modern történettudomány egyre többet foglakozik a mindennapokkal, a megélés történeteivel, az állam- és nemzetközpontú világesemények mellett nagy számban születnek a mikrotörténetek.

Fotó: Kummer János

Ötvenhatos mikrotörténeteket sokáig aligha gyűjthetnek. Hiszen az emlékezők lassan kicsúsznak az életből.

Ezért is lenne fontos folytatnunk az oral history programunkat, melyben mostanáig közel ezerkétszáz darab, a huszadik századi történelem neves és névtelen szereplőivel készült tizen-huszonórás beszélgetést vettünk fel és dolgoztunk fel. Ötvenhaton kívül számos egyéb történelmi esemény – például a magyar rendszerváltás – kívánja ezt a módszert.

Ahhoz nevet kéne változtatniuk.

Azt talán nem. Legföljebb elmagyarázni a mostani eredetét.

Ha még ennyi a feladat, akkor az intézet vezetőjeként bölcs dolog volt aláírnia egy nyílt politikai állásfoglalást?

Mire gondol?

Ön a nevét adta egy Gyurcsány Ferenc mellett kiálló nyilatkozathoz.

Mindenkinek joga van politikai és morális állásfoglalásokhoz. Sőt olykor kötelességünk is vállalni a véleményünket. Viszont: amit történészként és igazgatóként mondok, annak sem Gyurcsány Ferenc, sem a jelenlegi kormány nem tárgya.

Az legföljebb annak tárgya, hogy az ön által vezetett intézet kap-e állami támogatást.

Ha ezen múlik, nagy a baj.

Ezen nem múlik?

Az intézményünket megszüntető kormányhatározat tavaly decemberben született. Én jóval ezt követően írtam alá a Gyurcsánnyal szolidaritást vállaló nyilatkozatot. Ugyanis mértéktelenül veszélyesnek tartom, hogy a politikai nézeteltéréseiket a politikai ellenfelek a bíróság bevonásával, a jog eszközeivel akarják elrendezni.

Fotó: Kummer János

Mikor zár az 1956-os Intézet?

A határozatot egyelőre nem hajtották végre. Őszintén szólva fogalmam sincs róla, mi a helyzet.

Ezek szerint ötvenhatról többet tudnak, mint a jelenről.

Úgy valahogy.

Csak használja vagy hamisítja is a politika ötvenhatot?

Nem szeretem a hamisít kifejezést. Ha politikusok különböző jelentéseket tulajdonítanak a forradalomnak, vagy bármely történelmi eseménynek, amelyhez nem kutatás, hanem ideológia vagy napi politikai esemény alapján keverednek, az nem feltétlenül hamisítás.

Lehet sokféleképpen érvényesen értékelni például a Köztársaság téri pártházvédők lincselését?

Arra utaltam, hogy léteznek tisztességes dilemmák: forradalomnak kell nevezni, ami történt vagy szabadságharcnak? Mi volt a fő tartalma? A nemzeti függetlenség, a kommunistaellenesség vagy a szovjetellenesség? Kik az örökösei? Lehet örököse egy olyan párt, melynek elődje harminchárom éven át ellenforradalomról beszélt? A Köztársaság téri eseményről a történészek között is éles viták zajlanak. De azt, hogy a népítélet elfogadhatatlan, barbár cselekedet, komolyan senki nem vitatta.

Ötvenhat ötvenedik évfordulóját elrontottuk.

Rettenetesen.

Nagy baj?

Akkor borzasztóan éreztem magam, és azt gondoltam, helyrehozhatatlan, ami zajlik. Tanúja voltam annak, hogy a 2006. október huszonharmadika előtti hónapokban ránk figyelt a világ. Rosszul esett, hogy eztán az utcai zavargások miatt híresülünk el.

Fotó: Kummer János

Emlékszik még bárki is arra, mi volt itt öt évvel ezelőtt?

Persze. Most ugyan biztos nem kerülünk be a híradásokba, az ötvenöt nem kerek szám, de majd a hatvanadikon ott lesz minden televíziós tudósításban az elkötött tank, az égő autó és a rendőrkordon.Hiszen hatalmas médianyilvánosságot kapott az ügy, és triviális, könnyen átélhető képi motívumok születtek – ez nyomot hagy ötvenhat emlékezetén. Még egy 2008-as berlini konferencián is az volt az első kérdés az előadásom után: mekkora esélyét látom annak, hogy Magyarországon polgárháború tör ki. És ott német akadémiai emberek ültek a közönségben! De hogy egy korábbi példát is említsek: 2006 decemberében, tehát közvetlenül a zavargások után a CEU Nyílt Társadalom Archívumának konferenciáján elmondtam, nemcsak az utca, hanem ötvenhat is műveleti területté vált. Ha más országban történik mindez, akkor óriási bohózatot látok, utcai színházat, ahol zavaros gondolkodású emberek megpróbálják újrajátszani ötvenhatot. Csakhogy mivel mindez velünk történt, képtelen voltam kívülről nézni, nem tudtam jót nevetni rajta.

Miről szólt 2006 ősze?

Politikai akciósorozat, játszma, melynek a kormány azonnali, de legalábbis rövid időn belüli megbuktatása volt a célja. Legrosszabb esetben az, hogy a következő választásokig paralizálják a hatalmat. Szerintem ez történt.

Azért kellett hozzá kiváltó ok. Egy Őszöd. Ami több mint ürügy.

Ha nincs labda, nincs lecsapás, kétségtelen. Meglehet, jobban jár az ország, ha nem húzódik el három és fél évre ez a bénult állapot, ha gyorsan lezajlik a jobbos hatalomátvétel. 2006 őszén addig ismeretlen tér teremtődött a magyar politikában: az utca, az utcai erőszak. A történtekben volt jó adag spontaneitás: az 1989-90-es átmenet rendezettségének köszönhetően a rendszerváltás idején a vesztesek, a legfrusztráltabbak sem nyúltak radikális eszközökhöz. A lappangó indulatnak egyszer valahol felszínre kellett törnie. Százezrek, milliók élnek ebben az országban, akik 1990 előtt meg utána is a legvitálisabb dolgaikat veszítették el: a munkájukat, az otthonukat, a családjukat, a létbiztonságukat, de legalábbis a korábbi életszínvonalukat. A feszültségek 2006-ban kitörési pontot találtak, és azóta a politikai radikalizálódásban is megmutatkoznak. Addig is létezett a honi radikalizmus, de úgy lehetett tenni, mintha marginális volna.

Csurka idején még az is volt.

Nem vagyok benne biztos.

Fotó: Kummer János

A spontaneitás mellett szervezettséget említett.

Az őszödi beszéd nyilvánosságra hozásának estéjén javarészt spontán összeverődő tömegdemonstrációra gyorsan ráült a Fidesz, és már pár nap múlva odaszervezett egy tüntetést. Azokban a napokban jó előre leszervezett nemzetközi konferenciát tartottunk, amely az utcán zajló eseményekhez képest teljesen ezoterikus témával foglalkozott: azzal, hogy milyen hatása volt a magyar forradalomnak a többi kommunista országra. Parlamenti fogadással zártuk a rendezvényt, úgy félszáz magyar és külföldi tudós gyűlt össze. Kettős kordon, kommandósok és vízágyúk védték az épületet, minket busz vitt be. A termünk a térre nézett, ahol éppen beszédek hangzottak el tízezrek előtt. Ultimátumot intéztek a hatalomhoz, a kormány lemondását követelték. Mi meg kerestük a párhuzamot, hogy ez most melyik ötvenhatos nap párja. Huszonharmadika? Huszonötödike? Megrohamoznak minket? Mi fog itt történni? Hát semmi nem történt. Mindenki megette a szendvicsét, megitta a pezsgőjét, beszélgettünk, néztük az ablakból a „történelmi filmet”, aztán kibuszoztunk a Margit hídig, leszálltunk, és vártuk a hatos villamost. Tényleg ötvenhat nagyszabású paródiája volt.

Az utcai erőszak a következő év március tizenötödikéje után egyszer csak megszűnt. Visszazáródott a szellem a palackba?

Pár évig úgy tűnt, bármikor újra megtörténhet, ami 2006 őszén. Magam sem értem, minek tudható be az egy csapásra ránk köszöntő nyugalom. Most azt mondom: a szellem visszakerült a palackba, de a dugót még csak félig tolták vissza.