Bokros Lajos, az egykori Állami Vagyon Ügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának (IT) tagja, volt pénzügyminiszter a cukoripar magánosítását vizsgáló országgyûlési bizottság elõtt beszélt.
Szerinte a ’90-es évek elején az ÁVÜ-nél egyetértés volt abban, hogy a cukorgyárak privatizációja fontos. A fõ szempont nem a vételár maximalizálása, hanem a jövedelemtermelõ képesség fokozása volt. Mint mondta: a privatizációnak semmi köze a gyárak bezárásához. A cél elsõsorban nem a vállalatok eszközeinek értékesítése, hanem mûködésük további fenntartása, a tõkehiány pótlása volt. Ezzel a tõkével akkor – mintegy két évtizede – fõként csak külföldiek rendelkeztek.
A privatizációs célok közé tartozott az is, hogy a magánosított cégek élére erõs, hozzáértõ vezetés kerüljön, amely a piaci jelenlétet, a technológiai fejlesztést is biztosítani tudja. Azért nem kötöttek ki foglalkoztatási kényszert, mert a cégek gazdálkodásában hatékonyságjavulást szerettek volna elérni.
A volt pénzügyminiszter jelezte: az ÁVÜ igazgatótanácsának tagjakén a magánosításokat megszavazta, de kormánytagként a cukorgyárak privatizációjával nem foglalkozott.
Bokros Lajos szerint a magyar gyárak megszûnése az uniós cukorreform következménye. Az uniós döntéshozók határoztak úgy néhány éve – amikor még a nádcukor beszerzése olcsó volt -, hogy csökkenteni kell a tagállamokban a cukorrépa-termelést. Ezt a folyamatot pedig pénzügyileg is támogatták. Utólag úgy látszik, ez nem volt okos döntés – tette hozzá.
Képviselõi kérdésekre válaszolva a volt pénzügyminiszter közölte: mivel a külföldiek rendelkeztek megfelelõ tõkével, ezért a privatizáció során elõnyt élveztek. Továbbá így az új tulajdonos 30 százalékos tulajdonrésszel is irányító pozícióba kerülhetett. A Magyar Cukor Rt. szóba sem került a kormány ülésén, mivel erre egyszerûen nem volt pénz. Akkor ugyanis azt a problémát kellett megoldani, hogy stabilizálják az ország gazdaságát a kedvezõtlen körülmények ellenére, visszaesés nélkül.
