A felsőoktatási helyettes államtitkár azt mondta, az ilyen szakok indítását – az állami képzéshez hasonlóan – az államtitkárság szabályozná. Dux László (a képen) a tervekről részleteket nem árult el, konkrét szakokat sem nevezett meg, annyit mondott, hogy bizonyos területeken a jelenlegihez képest jelentősen emelkedhet a térítési költség.
A gazdaság, a társadalom számára fontos képzéseknél a keretszámok növelését tervezik, és lesznek olyan területek, ahol pluszösztöndíjakkal ösztönöznék a hallgatókat. Az államtitkárság a kiosztott háttéranyag szerint a hallgatói befizetéseket illetően az önköltséges rendszer irányába haladna.
Az eddigi rendszer szerint a költségtérítéses szakok indításáról, a felvehető hallgatók létszámáról az intézmények saját hatáskörben dönthettek. Döntésüket a hallgatók igényei, az aktuális divat és nem a gazdasági racionalitás befolyásolta, több szakmában munkanélküliek képzése folyt, ami az oktatási államtitkárság szerint nem tisztességes az adófizetőkkel szemben.
Az idegen nyelven folyó képzésekben ugyanakkor a hallgatók számát növelni kívánják. A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy a felsőoktatási törvény újabb változata néhány héten belül ismét társadalmi vitára kerül, s a javaslatot a parlament május végén, júniusban fogadhatja el. Várhatóan 2012 szeptemberében a legtöbb passzus életbe is léphet.