Belföld

HM-es takarítók suvickolták Gubcsi Lajos házát

Az Index.hu szerint az igazgató saját háza kertjében tartott szoboravatást a házelnök és a honvédelmi miniszter jelenlétében.

Családi vállalkozássá változtatta a HM kommunikációs cégét Gubcsi Lajos – írja az Index. A internetes lap szerint az igazgató saját háza kertjében tartott szoboravatást a házelnök és a honvédelmi miniszter jelenlétében.

A Zrínyi Média Kft. előző vezetőségét bűnszervezetnek nevező igazgató nyár óta két saját könyvet adott ki új munkahelyén, és régebbi publikációit is a cég segítségével terjeszti. Nemrég videoriportot készíttetett a Magyar Művészetért Szoborkertben lezajlott “Attila király” lovasszobor avatójáról, azt azonban elfelejtették jelezni, hogy a helyszín valójában Gubcsi Lajos saját kertje volt – írja az Index.

Gubcsi Lajost tavaly nyáron nevezték ki a Zrínyi Média Kft. élére. A Duna Televíziónak adott interjújában azt mondta, hogy a váltás óta milliókat spórolt meg a cég működésének átalakításával. Azt már nem említette, hogy a honvédelmi tárca kommunikációját bonyolító cégnél az általános kormányzati létszámstop ellenére a 2010-es, negyven főt alig meghaladó létszám mostanra hatvan fölé emelkedett, és főként az ő személyes ismerősei kaptak szerződést – olvasható a hírportálon.

Az elmúlt hónapokban ráadásul családi használatra hangolta át a Honvédelmi Minisztérium százszázalékos tulajdonában levő céget az igazgató. A cég Kerepesi úti központjában állandó vendégek lettek az ügyvezető gyermekei, sokszor az állománygyűlések is jelenlétükben zajlanak. Emellett a társaság idén Gubcsi Lajos két könyvét is kiadta több ezer példányban.

A Magyar Művészetért Szoborkertben avatták fel “Attila hun király” bronz lovas szobrát, az ünnepségen ott volt Kövér László házelnök és Hende Csaba honvédelmi miniszter, de megjelent számos tábornok, ezredes, polgármester, művész, mecénás is. Az eseményről a cég híradószerű videobeszámolót készített, de sem a cikkben, sem a filmben nem tüntették fel, hogy az ünnepségnek a Gubcsi család adott otthont, és a 10-15 milliót érő szobrot XXII. kerületi házuk kertjében állították fel.

Az Index információi szerint a december 10-én tartott rendezvényen a Zrínyi Média alkalmazottai szolgálták ki a vendégeket, másnap pedig Gubcsi a HM alkalmazásában álló takarítónőket küldött ki a szoborkertbe, valamint a fogadás helyszínéül szolgáló saját lakásába, hogy tüntessék el a résztvevők által hagyott rendetlenséget.

AJÁNLOTT LINK:

Honvédelmi takarítónők Gubcsi Lajos házában (Index.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik