Belföld

Részeg sofőr részeg utasa hajtott el az autójával

Két ittas sofőrt állítottak elő a rendőrök Hódmezővásárhelyen; egyikük az után döntött úgy, hogy részegen ül a gondjára bízott autó volánja mögé, miután barátját elvitték a rendőrök - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.

Az első részeg sofőrre azért figyeltek föl a járőrök, mert meglehetősen bizonytalanul hajtott az egyik belvárosi utcában, amikor igazoltatták, kiderült, hogy jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, ráadásul soha nem is volt jogosítványa – mondta Szenti Szabolcs.

A férfit előállították, autója kulcsát pedig a jármű utasára bízták, aki, miután elmentek a rendőrök, beült a kocsiba, és elhajtott. Ezt észrevette egy szolgálaton kívüli rendőr, aki értesítette kollégáit, a járőrök megpróbálták megállítani az autóst, de ő ahelyett, hogy engedelmeskedett volna az utasításnak, behajtott a rendőrség parkolójába – tudatta a szóvivő.

A szonda nála is szeszes ital fogyasztását jelezte, ezért előállították és jogosítványát is elvették – mondta Szenti Szabolcs.

A rendőrség mindkét férfi ellen ittas járművezetés vétség megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett büntetőeljárást. A barátja autóját vezető férfi ellen jármű önkényes elvétele miatt is eljárás indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik