Pénteken a Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes által kezdeményezett találkozón vett részt Réthelyi Mikós, Hoffmann Rózsa, valamint a HÖOK, a Doktoranduszok Országos Szövetsége, kilenc rektor, és a fejlesztési, a nemzetgazdasági tárca képviselője is. A tárgyalás után kiderült, szinte nulláról kell indulni a felsőoktatási koncepció kidolgozásában. A tervek szerint a következő hetekben javaslatokat készítenek a felsőoktatásban érintettek az ágazat problémáiról, alapelveiről, majd ezek „összegyúrják” a Hoffmann-féle felsőoktatási törvény-koncepcióval, és ezután újra egyeztetnek.
„Mindenki egyetértett az alapértékekben és abban, hogy a mostani felsőoktatási törvény helyett új jogszabályra van szükség. A megbeszélés eredményeképpen két dokumentum születik majd: az egyik problémalista lesz a felsőoktatás jelenlegi gondjairól, a másik pedig alapelveket rögzít, és így a magyar felsőoktatás jövőképeként is felfogható majd” – ismertette Nagy Anna kormányszóvivő a találkozó eredményeit. Kérdés, hogy a sokszor alapvetően, koncepcionálisan is eltérő javaslatokat hogyan lehet majd „összegyúrni”.
Tény, hogy lényegében újra kell írni a törvényt, a hallgatók, rektorok, szakszervezetek amit valamint a Fidesz, és a KDNP politikusai korábban is bíráltak. A Fidesz–KDNP-frakció oktatási munkacsoportja nem csak bírálta, hanem szinte elhatárolódott a dokumentumtól, úgy fogalmaztak, hogy jelenlegi formájában nem támogatják a felsőoktatási törvény koncepcióját. A Pokorni Zoltán által vezetett testület új – az MTA-elnök javaslatán alapuló – előterjesztést szeretne.
A pénteki megállapodás újabb „óriási pofon” Hoffmann Rózsának, nem véletlenül nem volt hajlandó válaszolni az újságírók ez irányú kérdéseire hétfőn a MÁÉRT Oktatási Szakbizottságának ülése után. Az államtitkár nem válaszolt a felelősséget firtató kérdésekre, mondván: „a sajtótájékoztató az oktatási szakbizottságról szólt, úgyhogy más kérdésre nem szeretnék válaszolni. Ami ma délelőtt történt arra szívesen, egyébként befejezettnek tekintem a sajtótájékoztatót.”
Ebben a helyzetben különösen fontosnak látszik, hogy Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kedd reggel töretlen bizalmáról biztosította az államtitkárt az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Igaz, úgy tűnik, a miniszter lassan egyedül van ezzel a véleménnyel, és egyre fogy a levegő az államtitkár körül.
A kdnp Hoffmann rózsa mögött sorakozik
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője közleményben állt ki Hoffmann Rózsa mellett. Azt írta: Hoffmann Rózsát az utóbbi időben számos igazságtalan támadás érte, s eljött az ideje hogy ennek véget vessenek.
„Olyan hangok is hallatszottak, hogy már a KDNP sem támogatja Hoffmann Rózsa tervezetét. Ez nem igaz.” – fogalmazott a kormánypárti politikus.
Harrach Péter kiemelte: az oktatási államtitkár kiváló szakember, és értékcentrikus gondolkodású politikus. Elgondolásai alkalmasak arra, hogy a magyar oktatásügy visszaszerezze megérdemelt jó hírét.
És nem csak a felsőoktatási vitaanyag miatt. A szintén Hoffmann szakértői által kidolgozott közoktatási törvényre ugyanúgy össztűz zúdul, mint a felsőoktatási vitaanyagra: sorra jelennek meg a bíráló tanulmányok. Legutóbb többek között a megyei jogú városok polgármesterei (és egyben a Fidesz erős emberei) fogalmaztak meg erről megsemmisítő kritikát.
