Belföld

Hunvald lakással fizetett a szerelemért?

Nem a Központi Nyomozó Főügyészség adta ki az erzsébetvárosi ingatlanügy aktáit.

Hunvald György szentnek és sérthetetlennek hitte magát. Ezt mondta volt sofőrje a Magyar Nemzet birtokába került ügyészségi tanúvallomásában. Golcsa József rendkívül részletesen beszélt a volt MSZP-s polgármester ügyeiről, az erzsébetvárosi ingatlanügyletekből szerzett pénzek szétosztásáról, az önkormányzati lakások osztogatásáról.

A sofőr szerint Hunvald György kézitáskájában általában iratokat, kulcsokat, két éles kézifegyvert és nagy összegű készpénzt tartott. Kétmillió forintonként voltak kötegelve a húszezresek, és Golcsa időnként 10-12 köteget is látott Hunvald táskájában. A sofőr szerint volt főnöke mindenből a legnagyobbat, a legfeltűnőbbet, a legdrágábbat akarta. Mobiltelefonja mintegy kétmilliót, Rolex karórája 25 milliót, egy Amerikából behozott Ford Mustangot pedig úgy akart felújíttatni, mint ahogyan az a Tolvajtempó című filmben volt látható – vallott a sofőr.

A volt polgármester ismerőseinek, szeretőinek adott ilyen bérlakásokat, hanem egyetlen szeretkezésért is lehetett nála lakáshoz jutni. Hunvald egy Népszínház utcai lakást használt találkahelyként, és sofőrjét – annak vallomása alapján – megkérte arra is, hogy vásároljon neki Viagrát.

Nem a Központi Nyomozó Főügyészség adta ki az erzsébetvárosi ingatlanügy aktáit – mondta a Népszavának Keresztes Imre főügyész arra reagálva, hogy a Magyar Nemzet napok óta “szemezget” az ügy nyomozati irataiból.

A lapnak ugyanakkor egy az ügyet jól ismerő forrás érthetetlennek nevezte, hogy Hunvald György volt VII. kerületi polgármester és mintegy két tucat vádlott-társa közül miért is adná ki bárki a – jogszerűen birtokába jutott – nyomozati iratokat az ügyben elfogultnak nevezhető jobboldali sajtónak.

AJÁNLOTT LINK:

Hunvald Györgynek tetszett a Tolvajtempó (Magyar Nemzet)
Ismét cáfolja az ügyészség a szivárogtatást (Népszava)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik