Belföld

Chmel: az államnyelvtörvény aránytalan

Rudolf Chmel szerint Szlovákiának a továbbiakban figyelembe kellene vennie a Velencei Bizottság államnyelvtörvénnyel kapcsolatos ajánlásait, mert a testület véleményét maga Pozsony kérte ki tavaly szeptemberben.

„A Velencei Bizottság jelentése egyértelműen kritikus a szlovákiai államnyelvtörvénnyel kapcsolatban, különösen a Robert Fico kormánya idején elfogadott módosításokkal. Ezt az értékelést a Szlovák Köztársaság kérte a Velencei Bizottságtól még tavaly, ezért a továbbiakban ezt az értékelést figyelembe kellene vennie” – állítja a kisebbségekért és emberi jogokért felelős szlovák miniszterelnök-helyettes keddi állásfoglalásában.

„A Velencei Bizottság megerősítette eddigi véleményem, hogy az államnyelvtörvény aránytalan és a nemzeti kisebbségekkel szemben megkülönböztető. Az értékelés aláhúzza azt a tényt, hogy a szlovák nyelvet a nemzeti kisebbségek nyelvei nem veszélyeztetik, s ezért védelmére nincs szükség radikális intézkedésekre” – olvasható a dokumentumban.

Chmel, aki a kormányban a Híd pártot képviseli, úgy véli: bár a kormány által most benyújtott újabb módosítások pozitívak, de a módosító javaslat egésze még mindig nincs összhangban a Velencei Bizottság ajánlásaival. „Ezért bízom abban, hogy az értékelés impulzust ad az államnyelvtörvény szövegének további megváltoztatására” – szögezi le a miniszterelnök-helyettes.

A Velencei Bizottság is ajánlja az államnyelvtörvény egyes, a kisebbségi nyelvhasználatot aránytalanul korlátozó cikkelyek módosítását, emlékeztet Chmel, s rámutat: a testület álláspontja szerint az államnyelvtörvény több rendelkezése nincs összhangban Szlovákia nemzetközi kötelezettségvállalásaival sem.

„Mindez elegendő ok arra, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának (parlament) képviselői komolyan elgondolkodjanak az államnyelvtörvény szövegének további megváltoztatásán a módosítási javaslat elfogadása előtt” – zárja állásfoglalását Rudolf Chmel.

A koalíciós Híd párt már hétfőn nyilatkozatban üdvözölte a Velencei Bizottság szlovákiai államnyelvtörvényről készített értékelését. „A kisebbségek jogai nem korlátozzák a többség jogait, ezért a Híd meglepetéssel figyeli egyes politikai pártok kijelentéseit, melyek a kisebbségi nyelvhasználatban veszélyt látnak a szlovák nemzetre és a szlovák nyelvre nézve egyaránt” – mutatott rá a Híd.

Bugár Béla, a Híd elnöke néhány hete Pozsonyban arról biztosította Knut Vollebaeket, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosát, hogy Szlovákia nem zárja ki, hogy a Velencei Bizottság állásfoglalása alapján további változásokat eszközöl az államnyelvtörvényben, amelynek módosítási javaslatát már a parlament elé terjesztette a kormány.

Az 1990-ben alakult és független nemzetközi szakértőkből álló Velencei Bizottság, amely az Európa Tanács tanácsadó szerve, azt vizsgálta, hogy a szlovák államnyelvtörvény megfelel-e az európai normáknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik